Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-710

10 710. országos ülés 1917 márczius 3-án, szombaton. kőzett be és csak akkor fogjuk látni és tapasztalni, hogy mily katasztrófának tétetett ki Erdély. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) T. liáz! Ezzel elérkeztem fejtegetéseimnek második tárgyához. Arra keresek feleletet, hogy szervezte-e a kormány az országnak összes erőit, felkutatta-e összes energiaforrásait és ha nem : hol rejlik a hiba, hol rejlik a mulasztás? (Halljuk.' Halljuk!) , A kormány e kérdésre egy négyszáz oldalas jelentéssel felelt. Ha én ezt a jelentést áttanulmányozom s azután félreteszem, azt kell mondanom, hogy a kormány válasza nem elégít, ki. Nem elégit ki, mert — ugylátszik — megfeledkeztünk arról, hogy ezt az országot egyedül rendeletekkel nem lehet organizálni, egyedül kormányutasitásokkal az összes erőket ebben a nemzetben nem lehet szervezni. Mi nem vagyunk németek: mi bennünk nincsenek meg azok a faji tulajdonságok, az a fegyelmezettség, (Ugy van! Ugy van!) amely szükséges arra, hogy a helyes organizácziók az életbe teljesen átmenjenek. Nálunk -ezek az organizácziók a békében sem voltai; meg. Azokat a háború idején életre kelteni majdnem lehetetlen feladat. Mi megfeledkeztünk arról, hogy az organizácziókon túlmenőleg még valamire szükség van: szükség van a nemzet lelkének azon harmóniájára, (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) a lelkek azon összeforradására, mely nélkül a legjobb organizácziók mellett is a sikert nem érhetjük el. f Ugy van / Ugy van! bal felöl.) Nem fogjuk elérni azért, mert nálunk sok helyütt rosszindulattal, önzéssel találkoznak az organizácziók és ott, ahol ez megtörténik velők, megbirkózni nem képesek. Feladatunk tehát abban áll, hogy helyreállítsuk minden erőfeszítéssé] a nemzetnek azt a lelki atmoszféráját, melyet a háború elején tapasztaltunk, mikor mindenki maga járt elől jó példával s nem várta másnak példaadását, s a mely lelkiharmóniának volt egyedül köszönhető az, hogy a túlerő daczára, amelylyel szemben állottunk, a hazulról jövő lelkesedés, a hazulról jövő friss szellem által csapataink újra meg újra megújhodva, újra meg újra visszaverték az ellenséget s diadalmaskodtak a túlerő felett., Es, t, ház, mi az oka, hogy erre ma súlyt nem vetünk? A ministerelnök urarra a kérdésre, hogy hajlandó-e eltekinteni a pártpolitikától, hajlandó-e mindenkit a maga helyére állítani, hajlandó-e mindenkit, aki vezetésre hivatással bír, oda állítani, ahol hivatását teljesítheti, azzal válaszol: egyszer megkíséreltem, akkor nem találtam meg azt a visszhangot, amelyre számítottam s ennélfogva a kérdéssel nem foglalkozhatom többé. Hát bocsánatot kérek, én sem a ministerelnök urnak ezen válaszát, sem azon kifogásokat, melyeket más képviselőtársaim e kérdésben felhoztak, el nem fogadom. Nem fogadom el azért, mert a mai napnak kiáltó feladata az, hogy minden erőt egyesítsünk, hogy felkutassuk az erőforrásokat: hol rejtőzködnek, hogy oda tegyük őket, ahol szükség van rájuk. E feladatot teljesíteni kell még akkor is, hogyha nem vagyunk biztosak aziránt, hogy az első kísérlet sikerül. (Helyeslés balfelöl.) E feladat elől kitérni nem szabad, mert az ország ezt várja tőlünk elsősorban. En merem állítani, hogy az országnak legjobbjai és mindazok, akik távol állanak a politikától, akik nem foglalkoznak politikával, akik gyakran kicsinyes kérdéseknek látják azokat, amik felett mi itt vitatkozunk, azok csakis azt várják, hogy végre véget vessünk a pártharezoknak. En meg vagyok arról is győződve, hogy ha a ministerelnök ur ezt a kötelességót teljesíteni fogja, akkor az ellenzéki padokon is el fog némulni az a kritika, amelyre ily esetben nincs is szükség. Mert hiszen mi érezzük legjobban, hogy nem a kritikának van ma az ideje, hanem elsősorban annak, hogy jobban csináljunk mindent, hogy mindent ugy csináljunk, amint az a legjobb. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) És kérdem, t. ház, nélkülözhetünk-e valakit ebben a munkában ? Hiszen a nap feladatai mindig ujabb és ujabb problémákat vetnek fel, amelyek megoldására uj emberek, uj tehetségek kellenek. Nem vagyunk-e olyan nemzet, amelyben hiányoznak épen az organizálni tudók? Nálunk sok a kritikus elme, de hijával vagyunk azoknak a férfiaknak, akik uj organizácziókat megcsinálni képesek, akik rosszul vezetett organizácziókat jó útra hozni kéfiesek, akik teremtő elmék? Es nem vagyunk-e a.nnyira czentralizált állam, hogy ma nyolez ember agyműködésétől függ úgyszólván kizárólag az, hogy a hareztéren győzni fogunk-e, hogy a kiéheztetéssel szemben a nemzetet megvédeni képesek leszünk-e ? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Millió és millió uj feladat hárul erre a nemzetre és nem alkalmazható erre a kormányzatra az, amit egy szellemes ember a német vezérkarról mondott — és ami bizonyára a mi vezérkarunkra is ráillik, — hogy t. i. nekünk győznünk kell, győzni fogunk azért, mert bármily hibát is kövessen el a vezérkar, azt a magyar baka, vagy a német baka kijavítja. Ez erre a kormányzatra nem alkalmazbató, amit a kormányzat a központban hibásan rendel el, az a perifériákon, az életben százszorosan hibává válik, (ügy van! bal felöl.) Amit a kormány idebenn elmulaszt, az odakünn a perifériákon, az életben két heti, két hónapi, sőt néha félévi mulasztást jelent. (Ugy van! balfelöl.) Ma minden nemzet fülében az a csatakiáltás csendül meg, hogy Hannibál ante portás. Szövetségeseink és ellenségeink úgyszólván az egész nemzetet, az egész népet felfegyverzik. Még a börtönök kapuit is megnyitják, hogy a mögöttük rejtőzködő erőket is ennek a nagy czélnak a szolgálatába állítsák. Es amikor —