Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-710
8 710. országos ülés 1917 érdekeinek megfelel. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A harmadik erdélyi kérdés, amelylyel foglalkozni akarok, az ujabb evakuáczió kérdése. Én remélem, sőt határozottan bizom abban, hogy ujabb evakuáezióra nem fog kerülni a sor. Bizom abban, hogyha rá is fog kerülni, nem olyan mértékben fog rákerülni a sor, mint ahogy az az oláh betöréskor első izben szükségessé vált. De tudni nem tudom és azt hiszem, a t. kormány sem lehet abban a helyzetben, hogy ebben a tekintetben garancziát adjon. Határozott nyilatkozatot kérek tehát a kormánytól, hogy a kormánybiztos ur azt äz evakuácziós tervet, amely esetleg szükségessé fog válni, kidolgozta-e teljes részletességgel, hogy lehetetlenné váljék az f v hogy ujabb evakuáczió esetén emberéletben, vagyonban olyan nagy kárt szenvedjen »z ország, mint az törént az első evakuácziónál, mert meggyőződésem szerint a bekövetkezett kárban nagy része volt ezen terv hiányának. (Ugy van I Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Egy példát akarok felhozni. Ha a kormány egy vármegyét evakuál, meg kell mentenie az összes élőállatokat. Ha annak idején az összes állatok le lettek volna bélyegezve, még pedig olyanformán, hogy minden községnek egy bélyege lévén, minden állat, amely gazdájától eltévedt, rögtön felismerhető lett volna, hogy melyik községhez tartozik, melyik község lakosai között kell gazdáját keresni, nem veszett volna el annyi állat, nem pusztult volna el a székelynek annyi vagyona. Ez az evakuáoziónak csak egy kis részletkérdése, de nézetem szerint egymagában elegendő lett volna, hogy megakadályozza azt a nagy pusztulást, amelyet az evakuáczió rendjén láttunk, különösen az élőállatoknál azáltal, hogy elszakítva tulajdonosaiktól, belekeveredve más községek, más vidékek marhaállományába, végeredményben elhajtotta azokat a katonaság és gazdáik sohasem láthatták viszont jószágukat. Van ennek a kérdésnek egy másik oldala is ; én azt kérdem a t. kormánytól, hogy ezt az ujabb evakuácziós tervet a katonai hatóságokkal megvitatta-e, különösen a vasúti hatóságokkal ? Mert rá kell mutatnom, hogy a múltban gyakori volt az az eset, hogy mikor egyes nagyobb városok evakuácziójára került a sor és a hatóságok vasúti kocsikat kértek, a katonai hatóság azt felelte : nagyon sajnáljuk, de mi nem tudtuk, hogy erre is szükség van, velünk senki sem lueszéit meg semmit, ennélfogva mi sem vonatot, sem vasúti kocsikat nem adhatunk. (Mozgás baljelöl.) Ennek az volt a következménye, hogy egyes községekbcil a lakosság ugy szólván minden nélkül gyalog távozott és tett meg 100 kilométereket, csakhogy az ellenség kezébe no kerüljön. Ennek következménye volt az is, hogy egyes községekben állami, községi vagyontárgyak, privát vagyonok, amelyek nagyon könynyen meg lettek volna menthetők, az ellenség kezébe kerültek és csali egy véletlen szerencse, hogy el nem pusztíttattak. Én tehát az ujabb evalárczius' 3-án, szombaton. kuáczióra nézve garanoziákat kérek a kormánytól és kérem erre a választ, mert félek attól, hogyha ebben a tekintetben egész precziz nyilatkozatokat nem tesz, a lakosság ma egy ujabb evakuáczió borzalmaitól félve ész nélküli futásban fogja keresni az egyedüli menekülést, ha a sor reákerülne a kiürítésre. (Igaz! Ugy van! bálfelól.) Ká akarok végre térni a negyedik kérdésre, amelyet Schmidt Károly t. képviselőtársam vetett fel. Az ő beszédére válaszolt Siegescu t. képviselőtársam is. Én Schmidt Károly t. képviselőtársam felfogását teljesen osztom. (Helyeslés balfelől.) Én Siegescu beszédében nem veszem észre azt, hogy ő egyes tényekből általánosításokat vont volna le. Én nem látom az ő beszédében azt, hogy ő bizonyos tényeket fikszirozva az egész román nemzetiségre nézve kedvezőtlen általánosításokat vont volna le és ha ezt tette volna, nem is helyeselném. De nem azért, mintha viszont helyeselhetném, amit a ministerelnök ur tett, amikor egyes kedvező jelenségekből akart általánosan kedvező következtetést levonni az egész románságra. Azt hiszem, ezen kérdésnek feszegetésétől tartózkodjunk. Lesz erre idő a háború után. (Helyeslés balfelöl.) En nem akarok általánosítani sem az egyik, sem a másik irányban, de ha ettől tartózkodunk, akkor határozottan tiltakoznom kell az ellen, hogy a ministerelnök ur bizonyos kedvező tényekből olyan általánosításokat vonjon le, amelyek nézetem szerint a helyes közvélemény kialakulásának szintén prejudikainak, (Taps bálfelól.) Nem érzem magamat, t. ház, kötelezve ezt a tartózkodást követni azon eljárással szemben, amelyet a hazaárulókkal szemben az igazságügy minister ur ekszponensei tanúsítanak. Az 1915. évi XVIII. t.-cz. a hazaárulókról következőkép rendelkezik. Az 1. §. azt mondja, hogy: »akit háború idejében az a nyomatékos gyanú terhel, hogy az eüenséghez pártolt és azt kémkedéssel, fegyveres szolgálattal, vagy másnemű szolgáltatással támogatta, vagy evégből ellenséges csapathoz csatlakozott, vagy önként ellenséges területre távozott, annak belföldön található ingó és ingatlan belföldi vagyonára ... a végrehajtási törvénynek megfelelő zárlatot kell elrendelni ; az ily zárlatot az igazságügyminister által külön kijelölendő vizsgálóbíró rendeli el.« A 2. §. pedig azt mondja, hogy : »aki az 1. §-ban emiitett cselekménynyel a magyar büntető törvényekben meghatározott felségsértés vagy hűtlenség bűncselekményét követi el, a cselekményéből keletkezhető kár, sérelem és egyéb hátrány megtérítéséért, tekintet nélkül a hátrány nagyságára és arra, hogy'tényleg bekövetkezett-e, a belföldön található vagj-onával akként felel, hogy az a bűncselekmény elkövetésével a törvénynél fogva az államra száll.« T. képviselőház ! A hazaárulás esetei számtalan községben fordultak elő. Megtörtént, hogy a lakosság apraja-nagyja társadalmi osztálykülönbség nélkül — és itt megint nem tehetem magamévá a tisztelt ministerelnök ur disztinkezióját
