Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-710

710. országos ülés 1917 märczius 3-án, szombaton. i En tehát határozottan követelem, hogy a kormány, egyetértésben a hadvezetőséggel és szövetségeseinkkel, intézkedéseket tegyen, hogy ezek a károk teljes összegükben azonnal megtéríttessenek. (Helyeslés balfelől.) Ami az ellenség által okozott károkat illeti, a kormány azt az utat választotta, hogy nem ad kártérítést, legalább addig nem, míg a békekötésnél el nem dől az a kérdés, hogy kapunk-e hadikárpótlást, vagy nem? Nekem ezzel szemben bizonyos elvi aggályaim vannak, mert akkor, mikor a hadviselés terhe az egész nemzetre hárul, nem tartom megengedhetőnek, hogy bizonyos károkat, melyek ebből az egész nemzetre háruló teherből következnek egyesekre, az egyesek viseljenek, (Ugy van ! balfelől.) Az egész nemzet viseli a háborút, az egész nemzet felelős a károkért. (Ugy van! Ugy van! a balés szélsőbaloldalon.) Honorálom azonban egyelőre azt a praktikus elvet, amelyet a kormány felállitott és bevárom abban a reményben, hogy ebben a tekintetben egy későbbi időpontban másra határozza el magát. Á kormány ezeken a bajokon ugy akar segíteni, hogy a lakosságnak bizonyos előleget ad, hogy rendes gazdasági foglalkozását, újból megkezdhesse és folytathassa. De itt bátor vagyok a kormányt a következő fontos körülményre figyelmeztetni. A Székelyföldön a lakosság nem annyira szemtermelésből él, mint állattenyésztésből. Erre utalják őt gazdasági forrásai, elsősorban a klímája, azok a nagy havasi legelők, amelyekkel bir, azok a kitűnő rétek, amelyek kitűnő minőségű szénát teremnek és erre utalja a népet hajlama is, mely inkább az állattenyésztés felé vonzza. Anélkül, hogy az állattenyésztést a Székelyföldön talpra állitanók, nem leszünk képesek a székelyeknek kenyeret adni. Az első feladat tehát itt az, hogy a Székelyföldet újból tenyészanyaghoz juttassuk. Ez azonban, sajnos, legújabban olyan akadályokba ütközik, amelyek majdnem leküzdhetetlenek. Pedig ily irányú segítség már azért is szükséges volna, mert hiszen igavonó állat nélkül a tavaszi munkák sem lesznek elvégezhetők idejében. Ha a tavaszi munkákat nem tudjuk oly időben befejezni, melyben gondoljuk és reméljük, akkor a Székelyföldnek megint egy egész évi termése odavész és a gabonatermelés terén is a lakosság nélkülözni lesz kénytelen a bevételt, melyből élnie kell és megint rá lesz szorulva arra, hogy az államsegélyből éljen egy egész éven keresztül. A baj onnan származik, hogy a katonaság annakidején nem kellő gondossággal, nem kellő körültekintéssel bánt a takarmány készletekkel. A visszatelepítő bizottság, én magam is, számtalanszor figyelmeztettük a katonaságot, figyelmeztettük a föklmivelési minisztériumot erre és megjósoltuk, hogy ezen a téren katasztrofális, soha jóvá nem tehető bajok fognak a tavaszszal bekövetkezni és mégsem történt semmi ezen bajnak orvoslására. Már most ott tartunk, hogy a katonaság kénytelen volt a rekvizieziókkal hátramenni a.hátrábbfekvő vármegyékre, Kis-Küküílő-, Szilágy-, Kolozs-, Szatmár-megyékre és Erdélynek többi vár-* megyéjére ; már itt rekvirálja önhatalmúlag a takarmánykészleteket és ugy jár el, hogy lefoglalja az egyes, még j)edig túlnyomóan a nagyobb magyar birtokosoknál a takarmányt és csak anynyit hagy meg náluk, hogy naponként és fejenként egy állatra három kiló széna maradjon a birtokos kezén.- Ezáltal veszélyeztetettnek látom nemcsak a Székelyföldnek, nemcsak az evakuált területnek, hanem egész Erdélynek vetését. Ily világításban, megvallom, furcsa színben tűnik fel nekem a kormánynak az az állandó felszólítása, hogy minden magyar gazda szántsa meg, vesse be a földjét, de mikor arra kerül a sor, hogy elhárítsa azokat az akadályokat, amelyekkel a gazda folyton-folyvást küzd, azokat a maga részéről elhárítani vagy nem tudja, vagy nem fejt ki kellő erélyt. (Ugy van! Ugy van! a ba\ és a szélsőbaloldalon.) Ugyanezt látom a gabonatermésnél is. A Székelyföldnek igen bő gabonatermése volt. Már az őszszel figyelmeztettünk arra, hogy a gabonával nem kellő körültekintéssel bánik a hadsereg, rekvirálja a még vissza nem tért, vagy a visszatérő lakosságtól a még ki nem csépelt gabonát és a lovak alá teszi, vagy a lovakat eteti vele. (Mozgás balfelől.) Ennek dacára ez tovább folyt igy és komoly lépés nem történt ezen visszaélés meggátlására. Ma már ezen a téren is ott tartunk, mint a takarmány kérdésénél. Épen a napokban kaptam Kis-Küküllő megyéből egy földbirtokostársamtól levelet, amelyben panaszlólag sorolja fel, hogy katonai rekvizicziós bizottságok járják be a vármegyét és a vetőmag-zabnak, a, vetőmag-árpának, fcukoriezának, burgonyának kétharmadrészét elveszik a gazdától, tekintet nélkül arra, hogy szükség van-e rá, vagy pedig nincs. (Ugy van ! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Barta Ödön : Mit fognak akkor vetni V Héderváry Lehel: Ezt ugy hívják, hogy többtermelés. Gr. Bethlen István: Ez ellen a gazda nem is védekezhetik, nincs felebbezési fóruma, mert azt a rekvirálást, amelyet az élelmezési hivatal vitt keresztül, lehet még reparálni, mert van felebbezésnek helye, de a katonai rekviziczió ellen erre nincs mód adva. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Amikor látom, mily súlyos feladatok teljesítése előtt állanak vasutaink és tudom, hogy nem lesznek abban a helyzetben, hogy a vetőmagot odaszállítsák a gazdának arra az időre, amikor tényleg vetni kell, amikor tudom azt, hogy a tavaszi vetésnél néha napok, sőt néha órák kérdése, hogy a termés megfelelő legyen, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) akkor valóban nem értem, hogy ebben a tekintetben a kormányzat kellő előrelátással, idejében nem intézkedett és ha máskép nem, de erélyes fellépéssel a katonaságot nem szorította olyan eljárásra, amely az ország