Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-710

6 710. országos ülés 1917 márczius 3-án, szombaton. tisztviselőkkel szemben, akik a mai időben sem tudják megérteni azt, hogy az adminisztrácziónak nem akták elintézése a főfeladata, hanem az a főfeladata, hogy a népnek bajain segítsen. (Igaz! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ugyanez a nézetem a vasúti kérdésekre vonatkozólag is. Én nem tartom magamat elég szakembernek arra, hogy megítéljem, hogy a vasúti kérdésben hol van a baj, a katonai oldalon-e, vagy a czivil oldalon. Én azt hiszem, hogy mindkét oldalon baj van. Én azt hiszem, hogy a kormány sem tudja, hogy az hol és miben rejlik. Itt is az a baj, hogy a kormány nem küldött ki megfelelő ellenőrző közegeket és 'nem kutatta ki, hol rejlik a valódi hiba. Én nem osztom némely felszólalónak azt az állásfoglalását, hogy a magyar vasutas kar a mai nehéz viszonyok közt feladatának magaslatán áll. Én elismerem, hogy vannak tisztviselők a vasúti adminisztráczióban, kik emberfeletti feladatokat látnak el, de vannak viszont hanyag emberek is, kik kötelességeiket nem teljesitik, (Igaz! Ugy van!) kik talán egyenesen azért, hogy a katonai hatóságokkal szemben bizonyítsák, hogy azok mennyire nem képesek a maguk feladatának megfelelni, kötelességeiket a maguk részéről is hanyagul látják el. Ennek együttvéve az az eredménye, hogy vasutaink Erdélyben abszolúte nem funkczionálnak, már pedig a vasúti kérdés tengelye az összes erdélyi bajoknak. (Igaz ! Ugy van !) Azon bukott meg a visszatelepítésnek az a gyors és sima keresztülvitele, melyen a beliigyminister ur fáradozik ; azon buktak meg azok a gazdasági kérdések, amelyek ina Erdélyben úgyszólván minden gazdasági viszonyt, minden gazdálkodási lehetőséget a fejetetejére állítanak. A másik kérdés, amellyel foglalkozni kívánok, a kártérítés nagy kérdése. (Halljuk! Halljuk!) A belügyminister ur kiadott egy általános érvényű rendeletet, mely a károk megállapítását rendeli el. Én ennek a rendeletnek a tartalmát nagyjában helyeslem, csak egyet kifogásolok, hogy még ma sem látunk tisztábban, hogy az okozott károk megtérítése mikor és ki által fog történni. Figyelembe kell vennünk mindenekelőtt, hogy a károkat kik okozták és akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy kártérítéssel nemcsak a magyar állam, hanem más tényező is tartozik. A károkat helyesen osztályozta nézetem szerint Schmidt Károly tisztelt képviselőtársam, aki rámutatott arra, hogy voltak stratégiai károk, amelyek azáltal okoztattak, hogy saját csapataink bizonyos vagyontárgyakat megsemmisítettek, hogy az ellenség kezére sértetlenül ne kerüljenek ; következnek az ellenség által okozott károk, melyeknél én nem egészen osztom tisztelt képviselőtársaim felfogását, mert megengedem azt, hogy ezek a károk nem képviselnek egy tulnagy összeget; megengedem azt, hogy szemben azzal, amit elpusztíthatott volna az ellenség, talán csekélyek; megengedem azt., hogy nem pusztította el a lakosság összes lakóházait és teljes vagyonát, de mégis figyelmeztetnem kell arra, hogyha' a kárfelvétel meg fog történni, be fog bizonyulni, hogy ez a kár igen nagy. Elég, ha rámutatok arra, hogy a Székelyföldről az oláh csapatok ezerszámra vezettek el szarvasmarhát, lovakat, juhokat, hogy megsemmisitették a Székelyföldnek úgyszólván egész sertésállományát, hogy a,házakat teljesen kirabolták és elpusztították azok belső berendezését. Mégsem lehet erre azt mondani, hogy ezek csekélységek. Megengedem, hogy egy még barbárabb ellenség még sokkal nagyobb károkat tudott volna produkálni, de azért csekélynek ez a kár nem mondható. Harmadik csoportja a károknak, a visszamaradt lakosság által okoztatott. Előfordult, hogy mielőtt az ellenség betört volna, de miután a lakosság elvonult, a visszamaradt lakosság mentől többet, mentől hamarább magához kaparintani törekedett. Előfordult az is, hogy a lakosság bevárva az ellenség bejöttét, annak fedezete alatt, annak segítségével, sőt támogatásának kikérésével hatolt be oly házakba, hol az illető birtokosok benn voltak és azokat igy rabolta ki. Az így okozott károkra nézve én osztom Schmidt Károly t. képviselőtársam felfogását, hogy az egyetemleges felelősség feltétlenül kimondandó, (Helyeslés.) mert azt hiszem, hogy nem szabad semmi körülmények közt megengedni a magyar államnak azt, hogy a magyar állam tekintélye ellen fellázadt lakosság az ellenséggel kezetfogva gyarapodjék olyanok rovására, kik az államhoz hívek maradtak. (Élénk helyeslés.) és az állam rendeleteit teljesítve, falujukból kivonultak. (Helyeslés.) Végre a negyedik csoportjába a károknak, a saját csapatok által okozott károk tartoznak. Itt rá kell mutatnom arra, ami más képviselőtársam részéről is megtörtént, hogy saját csapataink sem jártak el ugy, mint ahogy az a törvényekben, a rendeletekben, az előírásokban elő van írva. Sok helyütt rekviráltak szabálytalanul, sok helyütt elvittek minden ellenérték kifizetése nélkül olyan vagyonértékeket, melyek a lakosságra nézve pótolhatatlanok. Az én követelésem ebből kifolyólag az, mondja Id a kormány, hogy a stratégiai kárt a saját, vagy a szövetséges csapatok által hadiszolgálat czimén elvitt tárgyak ellenértékét a hadsereg, illetve a szövetségesek azonnal kötelesek megfizetni, (Helyeslés balfelől.) mert nagy jelentősége van annak, ha az illető, Id a sérelmet szenvedte, nem kénytelen az ellenértékre sokáig várni. Figyelembe kell venni azt is, hogy amig ezek a károk nincsenek kifizetve, a viszony a lakosság és a csapatok közt meg nem javulhat, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) mert míg a lakosság nem látja, hogy a kormány komolyan akarja a bajok orvoslását, míg a katonaság nem érzi azt, hogy ezekért a károkért ő a felelős, azokat ő kell hogy megfizesse, és pedig azonnal ezek a rekvizicziók tovább fognak folyni s hiába lesz az adminisztráczió közbelépése is mindaddig, mig ily irányú intézkedés nem tétetik.