Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-710

710. orstágos ülés 1917 márczius 3-án, szombaton. 5 nunk kell azért is, mert hiszen nem titkolhatjuk él magunk előtt, hogy ez a nemzetiségi tézis, ha most talán nem is, de a háború előtt itt a monarchiában birt támogatókkal, hogy ez a nemzetiségi tézis innen, a monarchiából ekszportáltatott és csak ujabb időben talált elismerésre a velünk ellenséges lábon álló államoknál. Foglalkozni kívánok ezzel kapcsolatban azokkal a békefeltételekkel is, amelyeknek teljesitése nélkül, nézetem szerint, nem volnának Magyarország érdekei megvédhetek a békekongresszuson. A harmadik csoportjával a feladatoknak csak annyiban kívánok foglalkozni, amennyiben a kormány mai magatartásában bizonyos prejudicziumot látok e kérdések teljes megoldásával szemben és itt rá akarok mutatni elsősorban a katonai kérdésre, amelylyel csak röviden fogok foglalkozni, rá fogok mutatni gazdasági erkölcseink lazaságára és végre pár szót akarok ejteni a birtokpolitikáról. (Halljuk ! Halljuk !) Mielőtt azonban e témákra áttérnék, legyen szabad néhány erdélyi ügygyei is foglalkoznom. (Halljuk!) Nem fogok ezekkel retrospektív kritikát gyakorolni, kerülni akarom és ezt teszem két okból : a egyik személyi ok, a másik, talán fontosabb, tárgyi ok. Nem teszem először személyi okból azért, mert az az állás, amelyet elvállaltam, az u. n. visszatelepitő-bizottságban megakadályoz abban, hogy a kritikát teljesen szabadon gyakoroljam, de talán a tárgyi ok ennél sokkal fontosabb. Azt hiszem, t. képviselőház, hogy az állapotok Erdélyben ma is olyan súlyosak, (Ugy van! a bal- és a szélsobaloldálon.) oly nagy veszedelmet rejtenek magukban az erdélyi lakosság részére, hogy nem tartanám helyesnek, ha ezt a kérdést politikailag akarnám kihasználni. Nem tartanám helyesnek, hogyha én visszatekintve az elkövetett hibákra, elsősorban c szempontból akarnék a kérdésekkel foglalkozni, hanem inkább útmutatással, inkább egy pár tanácscsal kívánok szolgálni és aki kritikát keres beszédemben, az meg fogj a találni ezen az utón is. T. képviselőház ! Talán lesznek barátaim, akik ezzel szemben azt mondják, hogy a kritika felfedi a hibákat és e réven olrvosolni is lehet azokat. Nagyjában és egészben igaz és helyes, én azonban ezen felfogással szemben rá kell hogy mutassak arra, hogy hiszen megtörtént egy és más esetben, hogy a kritika elérte czélját ós a kormány próbálta valahogyan orvosolni a bajokat és az állapotok mégsem javultak. Ennek oka pedig abban rejlik, hogy azokat a nagy mulasztásokat, amelyeket egy 30—40 éves kormányzat Erdélyben elkövetett, (Igaz ! U<jy van ! a bal- és a szélsobaloldálon.) nem lehet máról holnapra jóvátenni. A legjobb akarattal, még hogyha az összes- erőket egyesitjük is, aminek pedig hiányát mindnyájan érezzük, még ebben az esetben is Erdélyben normális állapotokat alig fog lehetni teremteni, mert oly mulasztások követtettek el a múltban, amelyeket ily rövid idő alatt jóvátenni nem lehet. Én tehát, mondom, inkább néhány útmutatással kívánok szolgálni és foglalkozni kívánok elsősorban az adminisztráczió kérdésével, mert a főbajt itt látom. Mindnyájan tudjuk, hogy országszerte az a baj, hogy adminisztrácziónk kimerül úgyszólván az akta-elintézésben, kimerül abban, hogy felülről várja a rendeleteket, az utasításokat és hogyha azok elmaradnak, saját inicziativajának hiányából vagy semmit sem tesz, vagy csak félvállról cselekszik úgyszólván, de az ügyeket való lényegükben el nem intézi. Ezt az állapotot tapasztaljuk Erdélyben fokozottabb mértékben. Ma is vannak a kormánynak bizalmi állásban lévő íérfiai, akik a mai súlyos viszonyok közt hivatali kötelmeiket ugy értelmezik, hogy azoknak eleget tettek, ha 11-kor kelnek fel, 12-kor mennek hivatalba és egy óra alatt aláírják az aktákat, és akkor megint pihenésre térnek. Ezt adminisztrácziónak nevezni nem lehet. És amikor a ministerelnök ur lenn volt Erdélyben, útjában találkozott egy főszolgabíróval, aki arra a kérdésre, hogy van-e sok dolga, azt válaszolta, hogy nincs, mert »mi nem kapunk sem postát, sem telefonjelöntést, sem távirdai értesítést, tehát nem tudjuk, mit csináljunk, nincs dolgunk.« A ministerelnök ur ezen felháborodott, pedig, sajnos, a helyzet az, hogy az az ur nem volt kivétel, talán ügyefogyottabb volt, mint a többi és nem leplezte az ügyefogyottságot, de a felfogása a többi tisztviselőnek hasonló és a kivétel az ellenkező. Ennek a'í a következménye végeredményben, hogy megmaradnak a nagy bajok, amelyek csak józan ember belátására, józan emberek munkájára várnak. Arra, van tehát szükség, hogy józan emberek a néppel érintkezve, meglássák a bajokat odakinn és a helyszínén orvosolják azokat, a helyszínén gyakorolják azt, amit az embernek polgártársai és embertársai javára tennie kell. (Ugy van .' a bal- és a szélsobaloldálon.) Én azt találom, hogy a visszatelepitő-bizottság egymaga ezeket a bajokat nem orvosolhatja. A kormány kiküldött egyes férfiakat e visszatelej)itő-bizottság révén, akiknek az a hivatásuk, hogy ellenőrizzék és vizsgálják épen az adminisztráczió működését, de, sajnos, e férfiak rendesen nem odavaló urak, nem is lehetnek azok, a viszonyokat alig ismerik, emberismerettel, helyismeretekkel nem bírnak, későn tudnak intézkedni, az adminisztráczió orgánumai is csak ímmel-ámmal teljesitik, amire nézve intézkedéseket kérnek. Végeredményben a visszatelepitő-bizottság abban a formában, amelyben talán terveztetett, nem elegendő. Éberebb, erősebb, hatékonyabb ellenőrzést tartok szükségesnek és azt, hogy a kormány oda másokat is kiküldjön, kik időről-időre az állapotokat a helyszínén megvizsgálják. Lehetnek azok országgyűlési képviselők, lehetnek ellenzéki pártállásuak is, lehetnek azok urak, akikben a kormánynak bizalma van, küldjön ki időközönként felsőbb tisztviselőket is, akik a helyszínén látják a bajokat és kellő szigorral lépjenek fel azokkal a