Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-713

713. országos ülés 1917 márczius lé-én, szerdán. 97 hogy mindazokat, amiket elmondani fogok, bizonyítani tudom, mindezek szórói-szóra, pontról-pontra igazak. T. képviselőház! A Dobsinai Takarékpénz­tárnak Ahaujszántó község határában volt egy erdeje. Ezt az erdőt 1916 február 16-án meg­vette a Dobsinai Takarékpénztártól Grömör vármegye főispánja. Megvette pedig olyan fel­tételek mellett, hogy 8 K-t fizet a fának méterjéért és opcziót kap a területre egy esz­tendőre. Ezt hangsúlyozni kívánom azért, mert ugy tudom, hogy a főispán ur azzal védekezik, hogy neki itt abszolúte semmi anyagi érdekelt­sége nincs, azzal védekezik, hogy közérdeknek tartotta azt, hogy egy válságban levő takarék­pénztárt, melyben nagyon sok embernek van betétje, megmentsen a végromlástól. Okmá­nyokkal tudom igazolni, hogy ez nem áll, az eredeti okirattal tudom igazolni, hogy igenis 1916 február 16-án megvett# ezt az erdőt, a gömörvármegyei főispán. Ebben a szerződésben kikötötte a főispán a Dobsinai Takarékpénz­tárra kötelezőleg azt, hogy a takarékpénztár kérje az erdő kihasználására a szükséges mun­kások felmentését, ő írja alá a felmentési kér­vényeket ugy, mintha az még mindig a taka­rékpénztár tulajdonát képezné. (Hallatlan! a baloldalon.) Február 17-én, tehát a következő napon Grömör vármegye egyes körjegyzőihez a főispán levelet intézett, melyben kijelentette, hogy a Dobsinai Takarékpénztár erdejének — tudva valótlant állított, mert akkor már övé volt az erdő — kieserzését közérdeknek tartja, evégből terjeszszék fel neki azon 42—50 évig terjedő kor­osztálybeli népfelkelők igazolványi lapjait, akik hajlandók cserzésre elmenni a Dobsinai Takarék­pénztár erdejébe és evégből felmentésüket kérik. Miután minden presszió daczára nagyon kevés ilyen ember akadt, ujabb levelet intézett hozzá­juk, melyben elrendelte, hogy az összes ilyen igazolványi lapokat küldjék be hozzá, olyanokét is, akik nem kérték felmentésüket és akik nem hajlandók cserzésre elmenni. Ez megtörtént és ezeknek nagyon tetemes része, a megejtett vizs­gálat szerint 800—1000 ember — tehát nem néhány vagy néhány tuczat emberről van szó, hanem sok százról — fel lett mentve. (Mozgás és zaj balfelöl.) Fel lett mentve pedig azon a czimen, hogy ezek szerződéses csermunkásai a Dobsinai Takarék­pénztárnak, holott ez ismét homlokegyenest ellen­kezik a valósággal, amennyiben ezek az emberek igen nagy többségben 20—40—50 holdas kis­gazdák voltak, akik talán azt sem tudták, hogy mi a cserzés, soha életükben cserzessél nem foglal­koztak. Ezeket az embereket, kik mint mondám, kisgazdák, ugy tüntette fel a földmivelésügyi mi­nisteriumhoz intézett kisérő. jelentésében a főispán, hogy ezek szerződéses cserzési munkásai a Dobsinai Takarékpénztárnak. Ezt bizonyítom a földmivelés­ügyi ministeriumnak 1916. évi márczius 31-én kelt KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXV. KÖTET. felmentésével, amelynek szövegében ezek világosan mint cserzési munkások lettek felmentve. Tudomásom szerint a vizsgálat során erre vonatkozólag két tény igazoltatott be. Az egyik az, hogy ezeknek túlnyomó része nem cserzésre való felmentését kérte, hanem a mezőgazdasági munkára és pedig saját gazdaságában, a másik, hogy akadtuk fölös számmal olyanok, kik egyáltalában nem kértek felmentést, hanem az kellemes meglepetés­ként érte őket, (Mozgás baljelöl.) mely kellemes meglepetés szomorú valósággá vált akkor, amikor nagy örömmel hazamentek, hogy gazdaságukat rendbehozzák, s jött a jegyző s figyelmeztette őket : barátom, ne gondolja, hogy a maga gazda­sága részére lett felmentve, maga tartozik cserezni az abauj-szántói erdőben, a Dobsinai Takarék­pénztár erdejében. Ezek nemcsak erőszakosan lettek odautasitva. hanem érzékenyen meg is lettek károsítva, ameny­nyiben a szomszéd erdőben a cserzés méteréért 12—14 koronát fizettek, őnekik j^edig csak 5 ko­ronát adott a főispán. (Mozgás baljelól.) Ha ezer embernek száznapi munkáját számítjuk k 5 ko­rona, ez már 500.000 koronát tesz ki, amivel eze­ket az embereket megkárosították. De ez mindegy, akár ezer emberről van szó, akár 100 emberről vagy 10 emberről, ez akkor is flagráns visszaélés a hivatalos hatalommal. (Felkiáltások bal felől: Piszkosság ! Piszok !) Nóvák János: Komiszság ! Elnök : Csendet kérek, Nóvák János kép­viselő ur ; méltóztassék ilyen közbeszólásoktól tartózkodni. Gedeon Aladár: Hogy a főispán mennyire szivén viselte a Dobsinai Takarékpénztár érdekeit, erre nézve eklatáns bizonyíték az, hogy amikor kiment az erdőbe ellenőrizni ezeknek az emberek­nek a munkáját, magával vitte ezen hivatalos út­jára a főispáni titkárt is, akivel felolvastatta mind­azoknak az embereknek a névsorát, akiket felmen­tetett, hogy ellenőrizni tudja, vájjon ott vannak-e mind. (Felkiáltások bálfelöl: Hallatlan!) Ez az erdő az én vármegyémben van, ezekről a dolgokról már régen tudomást szereztem, nagyon sokan tud-, ták ezeket, de az ilyen dolgot természetesen csak akkor lehet előhozni, ha az embernek pontos, meg­bízható bizonyítékai és adatai vannak. Ép ezért nem hoztam ezt eddig elő, ma azonban, harmad­szor ismétlem, állításaimat okmányokkal, tanuk­kal és jegyzőkönyvekkel igazolhatom. Én azt hi­szem, igazán felesleges erre több szót vesztegetni. Ezek a tények maguk helyett beszélnek, ezeket nem kell színezni, ezeket nem kell jobban kidom­borítani. (Ugy van ! balfelöl.) Legyen szabad most kitérnem arra, hogy ezzel szemben, hogyan járt el a kormány. (Halijuk! Halljuk ! balfelöl.) A múlt esztendő október hó­napjának elején és közepén — ez a dátum fontos, ezért kívánom aláhúzni — lettek ezek a dolgok férfiasan és nyíltan, tehát nem a főispán háta, mögött, a közigazgatási bizottságban és Gömör vármegye törvényhatósági közgyűlésében a íő­13

Next

/
Oldalképek
Tartalom