Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-695
695. országos ülés l9lf nem szélhámosságot követünk el. Ezt pedig a mai parlament sem akarhatja. (Helyeslés a ssélsőbaloldalon.) Elnök: T. ház! A napirend tárgyalását most félbeszakítjuk. Mielőtt az interpellácziók meghallgatására térnénk át, leszek bátor megtenni javaslatomat a legközelebbi ülésnek idejére és napirendjére vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk!) Javaslom, hogy a ház legközelebbi ülését, kolnaj}, csütörtökön, 1917. évi február 8-án, délután 3 órakor tartsa s annak napirendjére a mai napirend tárgyait tűzze ki. (Helyeslés.) Méltóztatik elfogadni ezen javaslatomat? (Igen!) Ha igen, ezt határozatkép jelentem ki. Most áttérünk az interpellácziók előterjesztésére. Az első interpelláló Lovászy Márton képviselő ur. (Felkiáltások balfelöl: Nincs itt!) A képviselő ur nincs jelen, interpellácziója töröltetik. Haller István képviselő ur! (Felkiáltások balfélöl: Nincs itt!) A képviselő ur nincs jelen, az interpelláczió, töröltetik. Lévay Mihály képviselő ur! Lévay Mihály: T. ház! Az imént félbeszakitott vitában a hadiárvák dolgait illetőleg egy egész sorát a komoly felszólalásoknak hallottuk. (Zaj. Elnök csenget.) Elnök: Csendet kérek! Lévay Mihály; Mégis időszerű lesz, t. ház, hogyha ugyanezt a témát interpelláczió alakjában fölelevenítem. Eszembe jut itt az a régi mondás, hogy: »Nunquam satis dicitus, quod saepe dicitur« sohase mondhatjuk el elégszer azt, amit sokszor, amit gyakran el kell mondani. Ez késztet engemet arra, hogy e nagyfontosságú kérdésben interpellácziómmal a t. ház figyelmét felhívjam s azt, amit tapasztalataimra bazirozva mondhatok, a t. képviselőháznak tudomására hozzam. (Halljuk! Halljuk!) A hadiárvák kérdéséről a belügyminister ur akként nyilatkozott, hogy az a nemzeti becsület kérdése. Ugyancsak más alkalommal azt mondotta a belügyminister ur: (Olvassa.) »E nagy időkben, midőn a nemzet fiatalsága és férfinépe a haza védelmében a harczmezőn pusztul, a gyermekmentés nemcsak emberbaráti kötelesség, de egyben nemzetfentartó munka is.« Valóban komoly államféríluhoz méltó szavak ezek, t. ház, mert a gyermekmentés nemzetmentés, a gyermekvédelem honvédelem. Ma amikor ennek az országnak jövője forog a koczkán, ez iránt a kérdés iránt nem lehetünk közönyösek, bármily párthoz tartozzunk is, és ennek a kérdésnek alapos, lelkiismeretes megoldására mindnyájunknak tőlünk telhetőleg mindent el kell követnünk. Sajnos, bár történtek már lépések a hadiárvák sorsának felkarolása iránt az erre illetékes tényezők részéről, a nemzeti becsület ezen kérdésének megoldását mégsem sikerült abba az irányba terelni, amelyben pedig egyedül fefebruár 1-én, szerdán. 83 lelhetne meg nagyjelentőségű czéljának és rendeltetésének. A t. belügyminister ur a múlt évben felhatalmazta az árvaszékeket arra, hogy a hadiárvák mellé pártfogókat rendeljenek. Nemes intenczió vezette őt ebben az intézkedésében. A hadiárvák megkapták a maguk pártfogóját, akinek kötelessége, hogy az árvának sorsa felől gondoskodjék, neveltetését szemmel tartsa, egyáltalán próbálja helyettesíteni a gondos, szerető atyát. De ugyanakkor, amikor ez az erkölcsi hatalma megvan az árvaszékkel egyetemben a pártfogónak az árva felett, a megélhetés eszkö. zeit nem nyújthatja annak a szegény árvának, akinek neveltetési költsége, mint előttem tegnaj) és a mai napon is többen elmondották, havonként négy korona, a kivételes segély egy korona. És mert anyagi eszközökkel és altruista lélekkel nem minden pártfogó rendelkezik, azt kell mondani, hogy Illés próféta hollójára, egy modern újkori csodára lenne szükség, amely az árvát táplálja. A hadseregszállítók, sajnos, teljességgel nem hajlandók erre a szerepre vállalkozni. A t. belügyminister ur azt mondja, hogy ha egy anya képtelen e járulékból gyermekét eltartani, módjában van őt elhagyottá nyilváníttatni, akkor felveszik az állami gyermekmenhelybe. Hát aki ismeri a községeket, amelyek minden ujabb adótehertől irtóznak, az tisztában lehet vele, hogy az elhagyottá nyilvánitás mily lassan fog menni. De ha az árvaszékek több hónapi várakozás után végre elhagyottá is nyilvánítják az árvát és az be is kerül az állami gyermekmenhelyre, az anyja havonta 8—10. K-t, összesen tehát mindössze 13 K-t fog kapni. Ha pedig az anya meghal, akkor a nevelési járulékot 6, az ideiglenes évi segélyt pedig 3 K-ra emeli fel a nagylelkűség! Kern szökteti-e arczunkba a vért ez a szánalomra méltó helyzet? Amikor a háborúra havonként annyi milliót áldozunk, akkor nem kellene erről a kérdésről annyit tárgyalnunk, hanem ezt is a hazaszeretet legszentebb paragrafusai szerint kellene kezelni. (TJgy van! balról.) Tudjuk, hogy a kormánynak nagy tervei vannak a hadiárvák nevelését illetőleg, de ezek természetesen csak a háború után kerülhetnek megvalósításra. Attól tartok, hogy akkor már nem lesz kiről gondoskodni, mert a hadiárvák tekintélyes része a mostani tűrhetetlen megélhetési viszonyok között addigra felveszi a néhai nevet. Nagyon kérem a belügyminister urat, akiről feltételezem, hogy a legnemesebb intencziók vezetik, hasson oda a kormánynál, hogy ezt a kérdést minél előbb és minél nagyobb energiával iparkodjanak megoldani és már most preventív intézkedésekkel biztosítsák e szegénygyermekek megélhetését. Nem szabad az államnak pusztán a társadalmi jótékonyságra számítania. Ez a jótékonyság megvan most, de könynyen meglehet, hogy nem lesz kellő folytatása. n*
