Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-695

84 695. országos ülés 1917 február 7-én, szerdán. Az államnak magának érdeke e gyermekek megmentése, tehát őneki magának kell rajta lennie, a tőle telhető legnagyobb áldozatok árán is, hogy a hadiárvák sorsa kellően felkaroltassék. A társadalmi adakozásból összegyűlt és a hadsegélyzőnél elhelyezett összegek addig is, amig az állani abban a helyzetben lesz, hogy adót vethet ki egy nagyobb intézmény létesítésére, alkalmasok e preventív intézkedések költségeinek fedezésére. Annak idején a t. ministerelnök ur azt mondotta, hogy a Haditermény Részvénytársaság által megtakarított milliókat altruista czélra fogják fordítani. Én nagyon kíváncsi vagyok, hogy van-e altruistább dolog a szó igazi nemes értelmében, mint az, hogy a szegénység és nyomorgás karjai közt vergődő hadiárvák sorsát felkaroljuk és ezekből a megtakarított milliókból addig is biztosítsuk részükre a tisztességes megélhetést, amíg a kormány nagy konczepezióju tervének megvalósításául törvényjavaslattal jön a ház elé. Mi, akik gazdálkodással foglalkozunk, tudjuk, hogy a Haditermóny Részvénytársaság annak idején 28 koronán vette meg tőlünk az árpát, pár hónap múlva pedig 42 koronáért volt szives azt vetőmagul rendelkezésre bocsátani. (Felkiáltások a baloldalon: Most is igy tesz!) Azt hiszem, a kormány t. tagjai mint gyakorlati emberek szintén nem vonják kétségbe, hogy az ilyen módon megtakarított koronák már annyira megfiadzottak, hogy erre a czélra, a hadiárvák sorsának biztosítására már igen sok milliót lehetne igénybe venni. 'Ne számítsunk arra, hogy a gróf Károlyi Imrék példáját olyan sokan fogják követni Magyarországon. Azok mellett a 200.000 koronák mellett, amelyeket a nemes gróf olyan önzetlenül áldozott fel a legnemesebb czélra, észre kell vennünk a szerényebb összegeket, sőt köszönettel kell azoknak is adóznunk, akik bár többet tehettek volna, mégis csak 10.000 koronával járultak e véres, e nehéz idők szomorú elhagyatott népének segítségére. Ha vannak nemes lelkek, akik ráérnek gondolkodni azon, hogy javaslatot tegyenek a madarak védelmére, mint most nemrégiben értesültünk róla, hogy a hasznos fecskét meg akarják menteni és javaslatot kérnek illetékes helyről, akkor nekünk a madarak sorsánál százszor inkább kell becsülnünk annak a szegény gyermeknek a helyzetét és jövőjét és ennek a jövőnek a megmentésére minden tőlünk telhető eszközt fel kell használnunk. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Nemrégiben levelet kaptam a hareztérröl, a lövészárokból. ISÍóhány katona, aki olvasta az újságban a hadiárvák sorsának felkarolásáról irt czikkemet, azt a nyilatkozatot teszi, hogy: »-Készek vagyunk meghalni, életünket feláldozni 'a hazáért, mert látjuk a jóakaratot, amely gyermekeink megmentésére irányul.« Az a-nép, amelynek asszonyai télvíz idején aiezítlábos gyermekeiket a hátukon viszik az iskolába, csakhogy az oktatás, a nevelés áldásaiban részesülhessenek, az a nép, amelynek hadi özvegyei messze tanyákról sietnek a városban lakó orvoshoz, hogy gyermeküket megmutassák neki, amely gyermekről az édesanya azt mondogatja, hogy drága most a fiúgyermek, meg kell menteni: az a nép valóban megérdemli, hogy a törvényhozás, a t. kormány minden tőlük telhetőt .elkövessenek a magyarság jövőjének, a jövő magyar nemzedéknek megmentése szempontjából. Ez az igazi nemzeti becsület kérdése és ennek a kérdésnek megoldását kérem én a t. belügyminister úrtól. (Elénk helyeslés a baloldalon.) A tegnapi nap folyamán képviselőtársaim közül valaki hivatkozott József kir. herczeg üzenetére, aki a magyar nemzet támogatásába épen a szegénysorsu hadi árvákat ajánlta. Én a halottaktól hozok üzenetet, az ő üzenetüket tolmácsolom. A hareztéren levő tömegsírra állított keresztre kusza, görbe betűkkel ezek a szavak vannak egy helyen irva': Mentsétek meg gyermekeinket. T. ház! A latin közmondás szerint littera occidit; hát ez a betű nem öl, ennek a betűnek nem szabad ölnie, ennek éltetnie kell lelkünkben azt az odaadó, humánus, szent kötelességérzóst, hogy mentsük meg a szegény sorsban tengődő hadi árvákat. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Interpelláczióm a belügyminister úrhoz a következő (Olvassa): »Miképen kíván gondoskodni a t. belügyminister ur a szegénysorsu hadi árvákról ?« Elnök: A belügyminister ur kivan válaszolni. Sándor János belügyminister: T. ház! Azok a meleg, részvétteljes szavak, amelyekkel a t. képviselő ur a hadiárvák ügyét az egész ház figyelmébe ajánlta, természetszerűleg élénk visszhangra találnak mindnyájunknál, mert hiszen mindnyájan érezzük, hogy a hadiárvákról való gondoskodás a nemzet becsületbeli kötelessége, amelynek teljesítése elől kitérni nem lehet... Kun Béla: Lássuk a cselekedeteket! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Sándor János belügyminister: ... és nem is akar senki. Érezzük mindnyájan ezt a kötelességet és meg is tettünk ebben a tekintetben kezdettől fogva mindent, ami törvényeink keretében eddig megtehető volt. Ez az ügy elsősorban az ^árvaszékek gondoskodásának tárgya és mi csak hálával és köszönettel tartozunk az árvaszékeknek, amelyek mindjárt kezdetben felkarolták «zt a kérdést a maga teljes érdeme és nagy jelentősége szerint; megtettek mindent az árvák gondozása érdekében, nemcsak a bürokratikus formák, nemcsak a törvény szavai szerint, hanem a maguk lelki melegével és gondoskodni igyekeztek az árvákról, nemcsak sablónszerüleg, hanem egyénileg is. De érezzük mindnyájan, hogy ez nem elég, ennél többet, nagyobbat kell tennünk, maradan-