Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-695

*2 695. országos ülés 1917 február 7-én, szerdán. is ujra drága embervér árán volna csak lehetséges. — 28 falut látok égni s mint a kazánban forró viz bugyborékolása, zúgása, ugy szól az őrületes puska és számtalan géppuskák tüze, az ágyulövedékek üvöltve, visitva jönnek s irtóztató recscsenéssel pukkadnak, a lárma pokoli, rettenetes, a sürü sötét ég kísérteties pirral bevonva, akárcsak látnám a kaszást izzó kaszával az emberek ezreit az öldöklő eszközök őrült gunyhahotája közepette leszállni. Mint az érett búza a kasza éle alatt, ugy dűlnek mindkét soron az ifjú bősök sorai.« Elnök (Csenget): Kötelességem figyelmeztetni a képviselő urat, hogy a napirend tárgyalására szánt idő már letelt. Kun Béla: Rögtön befejezem. Talán nem lesz ildomtalan, hogyha épen József főherczeg szavaival végzem beszédemet. Elmeséli ezután egy szegény földmives katonának a szeme előtt lejátszódó harcztéri halálát és azt mondja: »Hány ilyen nagy lélek költözött el ismeretlenül a nagy tusákban, gyermekeit a legnagyobb ínségben hagyva ?« Majd a "következőket irja, amire különösen fel akarom hivni a figyelmet: »Az otthonlevőkre, bárki legyen az, akit a haza nem hívott a véres küzdelembe, csak egy a kötelesség, la becsületbeli legszentebb kötelesség, amely elől kitérni vétek és árulás lenne: a vértanuk szegénysorsu özvegyeiről gndoskodni, ártatlan kis árváikat nevelni!® (Tetszés és helyeslés balfelöl.) Ennél szebben, megrázóbb erővel nem lehet elmondani a magyar katona szenvedéseit, családja nyomorát. Szívlelje meg ezt mindenki és elsősorban a t. kormány és a munkapárt. Vétek és árulás, ez a nagy főherczegi kijelentés a kormány fejére száll, ha el nem fogadja azt ä határozati javaslatot, amelyet Ábrahám Dezső t. képviselőtársain benyújtott, hogy az özvegyekről és árvákról sürgősen és kellőképen gondoskodni kell. Ez elől a kötelesség teljesítése elől nincs kibúvás, nincs pardon, nincs kertelés! Ezt vagy megadják, vagy megtagadják önök. Más választás nincsen. (Igás! Ugy van! balfelöl,) •-• ' Hogy az élő hősöknek mivel tartozunk, arról sokat nem kell beszélni. Választójogot kell -adni a katonáknak, mert ez a legkisebb, amit kaphatnak cserébe a nagy önfeláldozásért. Azt •mondják erre a túlsó oldalról közbeszólások alakjában, hogy incidentaliter nem lehet a kérdést megoldani, vagyis az nem időszerű. Hogyan, hát megsebesülni, meghalni, avagy •& harcztéren szenvedve élni, az egász szervezetet erős próbára tevő viszontagságok közt robotolni, az mindig időszerű, az lehetséges, de jogot adni ' ahhoz, hogy az a katona beleszólhasson az uj Magyarország kiépítésének kérdésébe, az nem időszerű ? Hiszen akkor az emléktáblára, hacsak •:hazudni nem akarunk, azt kell felírni t. ház, hogy pl. Nagy András az ellenséggel szemben tähusitott vitéz magatartása elismeréséül megkapta á kis ezüst, a nagy ezüst és az arany vitézségi érmet. 24 éves korában, a saját érdeméből szerezte; de a munkapártnak és Tisza Istvánnak jóvoltából csak 30 éves korában lesz választói joga .és ha netalán a választási cziklus elejére esnék a 30 éves kora, akkor szavazati jogát először 34 éves korában, tehát 10 évvel később fogja gyakorolni, mint mikor az arany és ezüst vitézségi érmet megszerezte. Addig emléktáblán fog ragyogni a neve, de az alkotmányos jogok gyakorlatából kitessékelik, mint betolakodó idegent. Hát, t. ház, ez nemcsak abszurdum és igazságtalanság, hanem gúnytüzés a hősökkel szemben. Nagy András és többi társai saját életük koczkáztatásával, férfiúi komoly kötelességtudással, tündöklő hősiességgel mentették meg a magyar nemzetet, az ezer éves alkotmányt, a munkapártot és még Tisza Istvánt is. Ahhoz elég érettek voltak, hogy ezt megcselekedjék. De már ahhoz nem elég érettek, hogy szavazhassanak a képviselői választáson. (Ugy van! balfelol.) A leitatott, lepénzelt, szuronynyal az urnához hajtott képviselőválasztók •— mint az 1910-iki szomorú példák mutatják — a munkapárt szemében elég érettek voltak, hogy szavazhassanak ; de a katonák, akik visszatérve a harcztérről, az élet-halál mesgyéjéről tisztultabb életfelfogást hoznak magukkal, nem elég érettek arra, hogy elfogulatlan irányban gyakorolnák szavazatukat, hogy a háború előtt végezhessék . . . Elnök (csenget): T. ház! En tegnap azt a napirendi javaslatot tettem, hogy 7 órakor térjünk át az interpellácziókra. Engedve az ellenzék oldaláról felhangzott kívánságoknak, módosítottam ezt a javaslatomat. Méltóztassék most már befejezni beszédét, hogy áttérhessünk az interpellácziókra. (Helyeslés.) Kun Béla: Ezek a katonák bizonyosan az ellen fognának szavazni, hogy vége szakadjon itt annak az állapotnak, mely a háború előtt és alatt a korrupeziónak ós panamázásnak nyújtott tág teret. Arra fognának szavazni, hogy uj Magyarország kezdődjék itt, melynek alapját nem az üzlet, hanem az igazi erkölcsi élet képezi. Mindnyájunk szeme előtt egy szentség legyen, t. ház, a közérdek. Ebben a tudatban fogadom el a törvényjavaslatot azzal, hogy követelem a háborúban hősi halált haltak özvegyeinek és árváinak, a rokkantaknak, általában a hadbanlévők családjainak tisztességes és a mai megélhetési viszonyok szerint való segélyezését, valamint az általánosság, egyenlőség és titkosság alapján megalkotandó választói jogot. (Helyeslés balfelol) Máskülönben, ha csak emléktáblát csinálunk a hősöknek, de továbbra is nyakukban hagyjuk a koldustarisznyát, ha csak dicsőitjük a hősöket, de a politikai jogok gyakorlatából kizárjuk azokat, akik minden nap belépő dijat váltanak — mert ez nemcsak joguk, de kötelességük — a harcztéren a halál birodalmába, — nemcsak embertelenséget, ha-