Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-694
52 694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. bénk a polgárság és az állam közé a német kultúra, a német nyelv, a hadsereg német mivoltával, addig mi kevesebbet adhatunk a nemzetiségeknek. Ha egyszer az egész haderőnek teljes magyarrá tételével a magyarságot, a magyar szellemet, a magyar nyelvet, kultúrát, a magyar nemzeti érzelmet ennyivel megerősítj üli, amennyivel egy nemzeti hadsereg azt megerősíti, — és hogy ez óriási nagy kvantuma a nemzeti erő-plusznak, azt tagadni nem lehet — amennyivel többel fogjuk megerősíteni a magyar nemzeti államot, mennyivel több magyar tartalommal fogjuk a hadsereg magyarrá tételével megerősíteni ; ugyanannyival lazsirozhatjuk a nem magyarajku polgároknak adandó jogokat és nemcsak hogy ezáltal a magyar nemzeti állam egységét, magyar voltát nem gyengitenők, sőt tehetünk engedményeket is, mert sokkal többet kapunk a magyar nemzeti állam erejében a hadseregnek magyarságában. Azoknak tehát, akik aggódnak, hogy ha a nem magyarajkuaknak megadjuk nagyobb mértékben a választói jogot, relatíve lásebb mértékben kapnák meg azt, mint ma, mert hiszen ma aránylag többen bírnak választójoggal, mint amennyiban az általános választói jog esetén bírnának azzal, hivatkozom a statisztikára, de ettől eltekintve azzal a ténynyel szemben, hogy félnek, aggódnak a választói jog megadásától, akármint tisztelem mindenkinek az ilyen nagy problémákkal szemben való aggodalmait, ha abban aggodalmaskodnak az urak, hogy mivel nem lehet kitérni az elől, hogy a választói jogot a háború befejezéséig jószerrel, vagy a háború befejezése után a tömegek kényszere alapján megadjuk : tessék ennek remediumaképen keresztülvinni azt, álljunk össze, követeljük, hogy a háború után, midőn úgyis az állandó hadseregek intézménye kell hogy megszűnjék, midőn csakis a nemzeti milioziát lehet majd eltartanunk, hogy ez a nemzeti miliozia váljék teljesen magyarrá, legyen ez teljesen magyar hadsereg-szervezet, és akkor megadhatják a nemzetiségi szempontból is a választói jogot annak tudatában, hogy a magyar nemzeti állam ebből sokkal erősebben fog kikerülni, mint aminő ma. Ajánlom a t. háznak ezeknek figyelembevételét és elfogadom Ábrahám Dezső és Giess'wein Sándor t. barátaim határozati javaslatait. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Ki következik szólásra? Szepesházy Imre jegyző: Haller István ! Haller István : T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Közhelyet idézek, midőn azt mondom, hogy nincs jövője, nincs létjogosultsága annak a nemzetnek, amely nagyjait nem tiszteli. Valahányszor akad valaki, akit erényeiben követendő példaként lehet odaállítani a jövendő és a meglevő generáczió elé, mindannyiszor erkölcsi tartalmában növekedik és sulyosodik a nemzeti élet. Azért mindazoknak, akiknek hivatása a nemzetet nevelni, kötelessége ráirányítani a közügyeimet azokra, akik rászolgáltak arra, hogy követendő példaképen tündököljenek az utókor előtt. T. ház! Kik lehetnek nagyobbak azoknál, akik a kötelességteljesítés terén elmennek a halálig ! Kik lehetnek nagyobbak azoknál a nincsetíeneknél, akik vállalkoznak arra, hogy megvédenek minden értéket, vagyoni, gazdasági s kulturális értéket, amely létezik ebben az országban, holott nekik jóformán semmisem jutott. Kik lehetnek nagyobbak azoknál, akik jólétet, kényelmet, megalapozott ekszisztencziát hagytak oda és hóban, fagyban, viharban, nélkülözések közt élnek már három esztendő óta vakondok-életet azért, hogy szolgálják a nemzeti ideálokat. Nagyobbak ezek, akik résztvesznek ebben a kollektív hősiességben, ebben a tömegheroizmusban, mint azok, akiknek példáját, tetteit millióknak figyelő, biztató elismerése, tekintete kiséri. Sokkal nagyobbak ezek, akik a névtelenség homályában maradnak meg örökre, mert ezeknek nagysága tényleg a legtisztább forrásból, az önfeláldozó kötelességteljesitésből és a legtisztább önzetlen hazaszeretetből fakad. Ezeket odaállítani példaképen a jelen és jövő elé csakugyan kötelesség. (Vgy van! a balés szélsőbáloldálon.) Ezeknek az emlékét megörökíteni nemcsak kötelesség, ez a nemzetnevelés ténye. Ezeknek a nevét megörökíteni bizonyságtétel arról, hogy a mai kor megbecsüli azokat az ideális értékeket, melyek nélkül egy nemzet meg nem lehet, amelyek nélkül egy nemzet veszedelem idején helyét meg nem állhatja, amelyek nélkül egy nemzet kultúrát nem fejleszthet és nem illik bele a nemzetek azon világközösségébe, amely az egyetemes emberiséget a haladás utján előbbre akarja vinni. Illik nekünk a világháború aktiv résztvevőit megbecsülni, mert ezek nehezebb harczokat vívtak meg, mint elődeik ezeréves multunk alatt bármikor. Illik ezeket megbecsülni, mert ezek széttépték a fátyolt, amelyet hosszú időn át mesterséges kezek szőttek a mi nemzeti önállóságunk, fajunk erényei eltakarására. Ezek oly tőkét gyűjtöttek a nemzet számára, amely kamatozni fog a nemzetnek mindaddig, mig a nemzet egyáltalán mint nemzet élni fog. T. ház! Rokonszenves tehát nekünk minden oly gondolat, minden oly mozgalom, törvényjavaslat, amely már a háború alatt demonstrálni akarja, hogy a nemzet ismeri azt a nagy tartozást, amellyel meg van terhelve hősei javára. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Rokonszenves előttünk minden gondolat, amely mutatja, hogy a nemzet érzi, hogy egy soha fel nem bontható, soha le nem törleszthető adóssággal van megterhelve, amelyet ezekkel szemben csak szintén oly értékekkel ismerhet el, amelyek örökké kamatoznak, csak ugy lehet a nemzet méltó a hőseihez. Bevallom azonban, t. ház, hogy sohasem gondoltam volna, hogy e nagy adósság első részlettörlesztése ilyen javaslat formájában lásson
