Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-709
709. országos ülés 1917 máreziits 2-án, pénteken. 5-U> mindinkább meggyőződhettünk, hogy kihegyeződött az a feszültség, amely egyenesen Oroszország hóditó tendencziájának következménye és külpolitikájának kifolyása volt. Beszélünk Szerbiáról. Szerbia egy tünet. Szerbiának az az agresszív politikája, amely, hogy ugy mondjam a gyufa volt, amelyen kigyúlt a világháború, Szerbiának ez az agresszív politikája csak az orosz politikának ekszponense volt. Ha Oroszország mögötte nincsen, ha Oroszország nem mozgatja, soha Szerbia nem talált volna merészséget, vakmerőséget az ő különben bátor lelkében arra, hogy velünk szemben ilyen agreszsziv politikát kövessen. (Igaz! Ugy van!) És hogy ez nem puszta feltevés, hogy ez tényleg igy van, azzal a mindenki által tudott ténynyel igazolhatom, hogy a belgrádi politikát nem a szerb külügyminister, hanem a mindenkori ottani orosz követ vezette a Karagyorgyevicsek trónralépte óta. Azok a bizonyítékok, amelyek ezt világossá teszik, abból állanak, hogy akkor, amikor az orosz kéz, vagyis inkább az orosz törekvés a szerb kéz utján dolgozott a mi délkeleti határainkon és ott hovatovább tűrhetetlen állapotokat teremtett, amelyeknek a szerajevói merénylet, a harmadik merénylet rövid két esztendő óta, hogy ugy mondjam, a befejező fejezete, csattanója volt, ami alatt ez történt, az orosz direkt agitáczió Kelet-Galicziában a rutének közt oly mérveket öltött nemcsak a lelkekben, de a stratégiai utak és jelek előkészítésében is olyan eredményeket ért el, oly messze hatolt — és nem dicséri az illetékes tényezők előrelátását, hogy ez csak a háború alatt jutott kifejezésre —, hogy ez a Galicziában folytatott orosz agitáczió átcsapott a magyar földre is. Mikor vallás- és közoktatásügyi minister voltam, már akkor éreztem egyes északkeleti községekben mutatkozó sizmamozgalmakban ennek szelét, amit igazán csak a legnaivabb lélek tulajdonithatott vallási rajongásnak és kereshetett itt vallási motívumokat. Kerestem, kutattam, nem tudtam megfogni. Tovább folytak a kutatások, amíg azután az ismert rutén per egészen világossá tette. Szerepéből kiesve, az orosz koronatanú, aki oda-, utazott, az a Bobrinszky gróf és annak vallomása vetett tulajdonképen egész világosságot arra, hogy ez csak a Magyarország felé előretolt folytatása annak az orosz agitácziónak,. amely G-alicziában láthatatlanul már nagy eredményeket ért el. Nálunk, hála Isten, sokkal kisebbeket, de a törekvés megvolt. És ha mindezek után még bármi lehetősége lett volna a kételynek, hát akkor világot deríthet Oroszország politikájára az, ami Amerikában történt. Amerikában, t. ház, az orosz kéz nem tartja szükségesnek rejtőzködni. (Ugy van! Ugy van!) Ottan a hatóságok nem tesznek akadályt, ott szabadon működik. Ott évek óta egy orosz pénzen, nagy orosz áldozatokkal fentartott orosz nemzeti egyház rendszeresen működik abban az irányban, hogy először a szertartásilag hozzájuk közelálló görög katholikus ruténeket bekebelezze a maga egyházába, a vallásilag tőlük eltérő akár római katholikus, akár protestáns vallású tótságot pedig a csehekkel együtt és ezek segélyével teljesen besorozza a pánszlávizmus táborába. Ott már az akczió oly világosan, oly kézzelfoghatólag folyt, hogy semmi kétség nem lehet. Vaknak kell lenni az embernek, ha nem látja, hogy melyik kéz az, amely ezeket a szerb politikában megnyilvánult ós kitört izgalmakat ós akcziót ilyképen irányitja. (Ugy van! Ugy van!) A történelemnek egy törvényével állunk itt szemben. Eagyon naiv ember volna, aki nagy nemzetek törekvéseinek megítélésében, különösen, amikor azok esetleg veszélyt rejtenek saját nemzetünkre nézve, azok után indulna el, amiket államférfiak esnem államférfiak barátságos eszmecserében azokról mondanak. Hiszen nagyon természetes, hogy mindaddig, míg a háborúnak előestéjén nincsenek, nem fogják hirdetni, hogy mi a czéljuk, hogy agresszív hóditó czéljaik vannak. A történelmet kell elővenni, a történelem tanulságait kell lapozni és akkor ott látjuk annak a nagy orosz birodalomnak két állandó törekvését. Egyiket — a még régibb kelotüt — a Dardanellák feletti unalom megszerzésére. A másikat, mely a nemzetiségi mozgalom országos terjedésével mindinkább kiélesedett, melyet azonban most már bevall és mely nemcsak a háború folytain, hanem már a háború előtt, a háborút megelőző trónbeszédben az összes szlávságot orosz jogar, orosz befolyás alatt akarja egyesíteni. Ez a harmadik feszültség volt az, amely kitört, amelynek ki kellett törnie, mert akczióba lépett, mert nem lappangott tovább. Igaz : azért, hogy kitört, a legnagyobb mértékben, felelősek Oroszországnak nyugati szomszédai. És itt leginkább hajlandó vagyok menteni Francziaországot, melynek Németországgal szemben való feszültségére nézve mindenesetre a legrokonszenvesebb motívumai voltak. b>e az orosz akczióban mikor állnak be szünetek? Ezt jó, ha fejünkbe és szivünkbe is véssük, mert ez is a történelem tanulsága és ez a nyitja annak, amit én is óhajtok, hogy az orosz birodalommal miként és mely alapon lehet békés, sőt barátságos viszonyokhoz is jutni. Nézzük a közelmultat. Mikor Oroszország egyedül csak a franczia szövetségre támaszkodva szemben találta magát az osztrák-magyar—német szövetséggel, melyhez Olaszország is csatlakozott volt, — amiről mindjárt szólni kívánok — amikor még nem is volt teljesen kiépítve az a hadereje, mely a múlt század 70-es éveinek török háborújában a birodalom óriási erejéhez képest, valóban elég gyenge szerepet játszott volt, — addig Oroszország nem látta elérkezettnek az időt, nem látta kedvezőnek az esélyeket a tekintetben, hogy a maga terjeszkedő, hóditó terveit keresztülvihesse. Es
