Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-709
550 709. országos ülés 1917 márczius 2-án, pénteken. akkor nyugodt volt. Akkor lehetett vele megegyezésekre jutni, lehetett tőle biztonságban élni. 4-kkor kereste, ami ekszpanziót ki?ánt, KeletÁzsia felé elérni, mert reménytelennek látta magára nézve a helyzetet itt a nyugati ekszpanzió iránt. Azon a napon, — ezt majdnem kalendáriumszerüleg be lehet bizonyítani — amelyen egy szerintem végzetes tévedéssel Anglia harmadikul csatlakozott az ententehoz és azon további napon vagy napokon, amelyeken Oroszország hadereje mind jobban és jobban kifejlődött s természetes segédforrásait mind jobban tudta katonailag kihasználni, — azon napokon megkezdődött az orosz politikának áskálódása ugy a Balkán-félszigeten, mint északon, ami összeesett a Karageorgievics-dinasztiának trónra léptével Szerbiában. Tehát a békének, a nyugalomnak, a biztonságnak és igy bizonyos pontig a jó egyetértésnek is arra felé a nyitja az, hogy erősek legyünk, hogy erős szövetségeseink legyenek, hogy oly politikai rendszert tudjunk vele szembeállítani, amely elveszi tőle a siker esélyeiben való bizalmat. (Helyeslés.) És épen ezért tartom olyan jelentőségteljesnek, olyan fontosnak, olyan maradandó és állandó jellegűnek, amilyen állandó jellegűek ezek az orosz törekvések, a mi szövetségünket Németországgal. (Elénk helyeslés.) Mert a német az a faj, amelynek csak nagyon aprólékos, nagyon kis érdekecskéi lehetnek Magyarországon, melynek azonban összes nagy érdekei egybeesnek a magyar nemzet érdekeivel, (Igaz! Ugy van!) melynek a maga nagyságában is érdeke, hogy ez az osztrákmagyar monarchia fenmaradjon, fennálljon, szövetségese legyen. Ez az osztrák-magyar monarchia csak addig lesz szövetségese, ameddig Magyarország is érzelmileg szövetségestárs Magyarország, amely utóvégre is egymaga 3 millió katonát küld a hareztérre, tehát quantité negligeable-nak semmikópen nem tekinthető. (Ügy van! Élénk helyeslés.) Már most az olasz és a román szövetségről is akarok ezzel kapcsolatosan pár szót szólni. (Halljuk! Halljuk!) Utólag nagyon könnyű gáncsolni ezt az olasz és román szövetséget. Meg fogom mondani, hogy hol ós. mikor kezdődik felfogásom szerint a hiba. Magában véve mind a két országnak a mi szövetségünkhöz : . a német-osztrák-magyar szövetség nagy blokkjához való csatolása helyes, egészséges gondolat volt. Miért? Mert ugy Olaszországnak, mint Romániának azon ambicziói, melyeknek kielégítését a mi rovásunkra keresheti, e nemzetek jól felfogott érdeke szempontjából nagyon másodrendű azokhoz a nagy érdekekhez, azokhoz a létérdekekhez képest, amelyeknek a megóvását csak a mi szövetségünkben kereshetik. Olaszország a mi szövetségünk nélkül a Eöldközi-tengerben senki, pedig a Földközitengerhez fűződik ekszisztencziája, ott van gazdasági boldogulásának, hatalmi érdekei megóvásának területe. Micsoda egy józanul gondolkozó olasz államférfiú szemében az a kis Trentino, sőt Trieszt is ahhoz képest, hogy Olaszország a Földközi-tengeren Angliának, Francziaországnak és Oroszországnak — ha ez a Dardanellákon keresztülmegy — kegyelméből tengethesse életét, vagy pedig ottan a mi szövetségünkkel együtt legalább is egy ellensúlyozó állást foglalhasson el a nyugoti hatalmakkal szemben. (Ugy van!) Es micsoda Romániának az u. n. iredentizmushoz fejlődő ambicziója és étvágya ahhoz a tudathoz képest, hogy a majdan a mi legyőzésünk után föltétlenül világuralomra kerülő Oroszország, amely közé és Konstantinápoly közé van beékelve Románia, ezt a Romániát önálló egyednek, önálló politikai lénynek semmi esetre nem fogja megtűrni? (Igaz! Ugy van!) Tehát, t. képviselőház, nem volt egészségtelen gondolat, helyes gondolat volt arra számítani, hogy ezekben az államokban is a nagy nemzeti létérdekeknek mérlegelése túlsúlyra fog emelkedni azokkal az ambicziókkal szemben, amelyek ezekhez a nagy nemzeti létérdekekhez képest másodrendűek, alárendeltek. A hiba ott kezdődik, hogy nem vettük észre kellő időben, hogy ugy Olaszországban, mint Romániában az ellenkező fejlődés áll be, hogy ugy Olaszországban, mint Romániában ezek az ambicziók és az ahhoz fűzött nemzeti szenvedélyek mindinkább erősebbekké váltak, erősebbekké válnak a nagy nemzeti létérdekek mérlegelésénél. A hiba ott kezdődik, hogy mi ezt kellő időben nem láttuk, hogy nem gondoskodtunk ennek ellensúlyozásáról vagy azokban az országokban benn, vagy azokkal az országokkal szemben azáltal, hogy más szövetségesek megnyerésére fordítsuk igyekezetünket. (Ugy van! balról.) Mindezeknek a konszideráczióknak az a vége, hogy ez a háború a maga eredetében, a maga lényegében egy orosz háború. (Igaz! Ugy van!) Igaz, hogy mikor kitört, mikor felrobbant ez a feszültség, felrobbantotta a másik két feszültséget is és igaz az is, hogy valamennyi ellenségünk között — ezzel számoljunk — a történelem tanúsága szerint a legszívósabb, a legkértelhetetlenebb s ennek folytán a legveszedelmesebb, igenis, az angol. (Igaz! Ugy van!) Előbb fogja türelmét, előbb fogja kedvét veszíteni bárki, mint az angol. Es ezért, bármilyen kegyetlennek látszik, föltéve, hogy a siker esélyei biztosítva vannak — amit fel kell tételeznem az összes illetékes tényezők egyhangú véleménye után — csak helyeselhetem azt, hogy a központi szövetséges államok hadvezetősége elhatározta a hadviselésnek azt a módját alkalmazni, amely Angliának világuralmán ejti azt a sebet, amely őt békére kényszeríti. (Élénk tetszés és taps a bal- és a jobboldalon.) De ez sohase térítsen el minket attól, hogy ez a háború a maga eredetében és a maga lényegében egy orosz háború. (Igaz! Ugy van!) Már most, hogy lehet ezzel szemben azt