Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-709

548 709. országos ülés 1917 dolgát, vagy sem és ettől a témától magamat eltéríteni nem engedem semmiféle, bármily ügyes, vagy talán ahhoz, hogy ügyes legyen, túlságosan átlátszó taktikával sem. (Helyeslés halfelől.) Kivételt kell azonban tennem a t. mmisterelnök urnak egy nyilatkozatával, amelyben azt mondta, hogy ő mindent meg tudna bocsátani a koalicziónak, csak azt nern, hogy a horvát politikában — nem tudom most szószerint, hogyan fejezte ki magát — a megbizhatóknak bizonyult horvát elemekkel való összeköttetés helyébe megbízhatatlan elemeket tett és pártpolitikai czélokból ezáltal a magyar nemzet érdekeinek megfelelő horvátországi politika kontinuitásában rést ütött. Bocsánatot kérek, itt megint nem megyek bele a dolog érdemének bírálatába, de a leghatározottabban visszautasítom, mintha azt, amit mi annak idején akár kormányralépésünket megelőzőleg, akár kormányralépésünk után a horvát politika terén tettünk, pártpolitikai szempontból tettük volna. (Élénk helyeslés halfelől.) Tettük ezt azért, — bár az eredmény azt mutatta, hogy azokban a tényezőkben tévedtünk — hogy a magyar nemzeti élet teljességének kivívásáért folytatott nagy küzdelmünkben e nemzeti élet teljességének ellenzői Horvátországban ne találjanak támpontot, hanem mi találjunk bennük szövetségeseket. Lehet, hogy ebben tévedtünk, ámbár ugyanazok a tényezők, amelyek minket félrevezettek, támasztják a mai kormánynak horvát politikáját, (ügy van ! halfelől.) Lehet, — mondom hogy ebben tévedtünk, de hogy ebben minket nem magyar nemzeti, hanem pártpolitikai szempontok vezettek volna, hogy a nemzeti élet mélyére ható ilyen nagyfontosságú kérdés tárgyalásánál nyomorúságos, apró, személyes és pártszempontok által vezéreltettük volna magunkat ; ezt a feltevést, mint magunkhoz nem méltót, és talán a vádoló ministerelnök úrhoz sem méltót, a leghatározottabban visszautasítom. (Elénk helyeslés és taps halfelől.) Áttérve már most magának a külpolitikai kérdésnek fejtegetésére, nem tartom feleslegesnek, hogy bizonyos megállapitások, melyek már nem egyszer megtétettek a háború mélyebb okaira és a háború jellegére nézve, újból megtétessenek. És én nem tartom feleslegesnek, sőt nagyon szükségesnek tartom, hogy ezek a megállapitások a háznak ezen oldaláról tétessenek. Mert mentül inkább távolodunk a háború kezdetétől, mentül inkább fogytán van a háború megindulásának lelkes hangulata, mentül inkább erőt vesz a kedélyeken az a fáradtság, amely egy ilyen lelkesedést követni szokott, ha azt túlhosszu időn át veszik igénybe, mentül inkább nehezednek ránk a háború szenvedései, annál inkább hajlandó a nemzet tömege, azoknak sokasága, akik a dolgok mélyére nem igen hatolnak gondolkozásukban, hanem impressziók után indulnak, megfeledkezni arról, hogy a háború kitörésének tulajdonképen mi volt az oka. És azért nekünk, akik a nemzeti közvéleményt irányítani hivatva vagyunk, — ki ki a maga körét, kiki azokat, akik iránta bizalommal márczins 2-án, pénteken. vannak — kötelességünk időnként újból és újból arra visszatérni, hogy most, midőn a háborúnak, ugy látszik, legnagyobb kríziséhez . értünk el, most, midőn a háború győzelmes befejezéséhez és egy biztos béke kivívásához az utolsó nemzeti erőfeszítést kell tennünk, (Helyeslés.) hogy most ne csüggedjen ennek a nemzetnek energiája, hogy most, ebben a legutolsó fejezetben is méltók legyenek a teljesítmények ahhoz, amit a nemzet a háború egész folyamán felmutatott. (Általános, élénk helyeslés.) És itt bár teljesen csatlakozom azokhoz, amiket Andrássy Gyula t. barátom a ministerelnök urnak Holló .Lajos t. képviselőtársam interpellácziójára adott válaszának bírálata tekintetében mondott, hogy t. i. tényleg nem helyes abból a kormányszékből, ahonnan a szó kihallatszik a külföldre, ellenségeinkhez is, mintegy aláhúzni, kihegyezni olyan nyilatkozatokat, amelyeknek lehet a nemzeti ügyre nézve ártalmas jelentőséget tulajdonítani, tehát, jóllehet, hogy ehhez a felfogáshoz és ehhez a bírálathoz magam is csatlakozom : szükségesnek látom kiemelni, hogy Holló Lajos t. képviselőtársamnak diagnózisa a háború eredetéről az én felfogásom szerint teljesen téves. (Igaz! Ugy van!) Teljesen téves egyoldalúsága és hézagai folytán és épen a háznak erről az oldaláról helyreigazításra szorul azon magasabb érdeknél fogva, amelynek szolgálata az én lelkiismeretem szerint legalább minden egyéb most teljesítendő feladatot megelőz. (Élénk helyeslés jobhfelől.) Ezt a háborút ugy odaállítani, hogy ez a maga lényegében vagy kizárólag, vagy a maga eredetében, vagy főleg, vagy elsősorban az angolnémet rivalitásnak mérkőzése volna, szerintem nagyon előkelő szólam. Ebben tetszelegnek maguknak azok, akik a közfelfogással szemben valamely magasabb belátásnak fényében akarnak sütkérezni, de ez a tényeknek nem felel meg. Az angol-német rivalitás igenis egy nagy, egy végzetes tényezője ennek a világbonyodalomnak, de ez a háború a maga eredetében főleg és elsősorban egy orosz hábora. Három nagy feszültség volt Európában a háború kitörése előtt már meglehetősen Tégen. Az egyik az angol-német feszültség, a másik a német-franczia feszültség, a harmadik az a feszültség, amely a keleti kérdésre nézve elsősorban hol lappangóan, hol élesebben, észrevehetőleg a mi monarchiánk és Oroszország között forgott fenn. Ama másik két feszültség, az angol-német és a franczia-német feszültség, a háborút közvetlenül megelőző időben nem volt akut, sőt határozottan veszített volt akut jellegéből. Igen előkelő szellemek ugy Németországban, mint ama két nyugati államban, a legnagyobb jóhiszeműséggel és buzgósággal fáradoztak azoknak a feszültségeknek csillapításán és én, aki e munka több résztvevőjével személyes összeköttetésben állottam, megállapíthatom, hogy ez a munka nem volt reménytelen, hogy ez a munka a siker kilátásával biztatott. Ez alatt az idő alatt, míg ott a Nyugaton a feszültségek enyhítésén fáradtak jó szellemek,