Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-694
694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. 49 tiltakozunk és felkérjük a kormányt, hogy e tekintetben kíméletlenül járjon el. Azok az urak, akik a municziógyártásból, czipőnek vagy nem tudom minek gyártásából vagy szállításából milliókat szereztek, számoljanak azzal, hogy amit iparban kerestek, azt iparban igyekezzenek tovább is értékesíteni. Ehhez joguk van, ehhez értenek. De ne vegyék el szegény emberek elől a földet, amelyet a tulajdonos minden törvényhozási kényszer nélkül, saját akaratából, vagy kényszerből kinál nekik eladásra s amely ekként a néptömegeknek rendelkezésére állna. Nem szoktam ilyenkor neveket említeni, nem egyes emberek ellen szólok, ez távol áll tőlem, hanem maga a tény ellen, amit minden újságolvasó ember tud, amivel szemben óvást kell emelnem s amire nézve fel kell hívnom a t. kormányt, hogy állja ennek a folyamatnak útját. Aki ilyen nagy birtokokat ma óriási áron össze akar vásárolni, az igen sok tekintetben a kormánynak kezében van. A kormánynak módjában áll, ha nem is direkt törvényes paragrafussal, de simán, jó szóval figyelmeztetni az illetőket, hogy : ezen birtokokat pedig a magyarok Istene nem nektek, hanem a magyar népnek teremtette, azért én ezekre a birtokokra — az altruista bankkal vagy más intézménynyel, mert van már több is — ráteszem a kezemet, megtartom őket és igenis elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozó embereknek adom, akik a háború után hazajőve, mint rokkantak régi foglalkozásukhoz térnek vissza, vagy mint földmivelő emberek földhöz akarnak jutni, földet venni, vagy bérelni szándékoznak. Isten és ember előtt merem állítani, hogy ez nem jogtalanság, ez a legnagyobb jog. Mert az emberszeretetből folyik, hogy a kormányt felkérem arra, lépjen közbe, hogy ezek, a nagy milliók urai. ne állják útját annak, hogy a felszabadult termőföldek a nagytőke helyett a kistőkének, a kis rokkant parasztságnak és munkásságnak kezére jussanak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Tapasztaljuk a háború alatt, hogy nagyobb pénzintézeteink nagyon erősen rávetik magukat a földkezelésre, földüzletre. Nagy pénzintézetek külön részvénytársaságot, vállalatokat alapítanak abból a czélzatból, hogy földbirtokok kezelését vegyék át. Távol áll tőlem, hogy én ezt a tendencziát önmagában helytelenítsem. Nagy hibát követnék el ezzel, mert ha a nagytőke illő formában a maga erejét beviszi a mezőgazdaságba, hogy a mezőgazdaságot erősebbé, jövedelmezőbbé tegye, ez ellen abszolúte kifogást emelni nem lehet. Es ne értsenek félre : ha nagj r pénzintézeteink birtokbérletek és vásárlásokkal foglalkoznak, akkor nekem csak két kívánságom van. Egyik az, hogy ahol ezek a pénzintézetek bérelnek, holott lehetne kis bérletekben azon földeket értékesíteni, akkor, ha ők azt bérbe veszik, kötelezzék magukat arra, hogy ott, ahol a terrénum erre alkalmas, igenis ők maguk kisebb bérletek utján értékesítsék nagy bérleteiket, amit minden túlzott haszonkeresés KÉPVH, NAPLÓ. 1910—1915. XXXIV. KÖTET. mellett is igen biztos és jó pénzügyi üzletnek tartok. De tudomásom van nem egy olyan esetről, hogy pénzintézeteink — kisebbek és nagyobbak — ilyen bérleti szövetkezeteket financziroznak. Talán Bosnyák Géza t. barátom igen jól ismer ilyet Zalamegyéből, ahol egy hitelszövetkezet vezetése alatt igen szépen működik egy pénzintézet és elérte azt a czélt, hogy a kisgazdák ezen a réven földhöz és igy megélhetéshez jutottak. A pénz pedig azon a téren működött, ahol a hivatása van, t. i. hitellel operált, s ennek rendelkezésre bocsátásával érte el a maga hasznát. A pénzt mezőgazdaságban, szocziális szempontból legálisan értékesítették, ugy hogy mind a két érdek igen jól megfért egymás mellett. Ha azonban a pénzintézetek ilyen nagy bérletékre vetik magukat oly helyen is, ahol megvan a szükséges föld rá, — mert hiszen nincs mindenütt szükség, nincs mindenütt földhiány — mondom, ha ily helyeken is ezen bérleteket saját üzemükbe veszik, ottan már határozottan antiszocziális működést fejtenek ki, amely nemcsak antipatikus, de amelylyel szemben törvényhozásnak és közvéleménynek határozottan tiltakoznia kell. Én tehát odakonkludálok a birtokpolitika terén, hogy ha valaha, most a háború alatt kell előkészítenünk azt, hogy azok a hazakerülő rokkantak, elsősorban akiknek más keresetük nem lesz, igenis találják megélhetésüket a föld megmivelésében. Erre nézve minden országban és törvényhozásban a kormány a hivatott vezére az akcziónak. De leginkább nálunk, ahol — sajnos — a mi népünk mindenben, ami közgazdasági kérdés, megszokta, hogy a kormány intézze a vezetést. Mert ha ez nem a korámny kezében van, akkor teljesen a plutokráczia kezébe kerül, attól pedig mégis óvni szeretném a jövő szocziális békéje szempontjából az országot. Ha ez irányban megteszi a t. kormány a magáét, akkor a rokkantellátás terén meg lehetünk nyugodva, hogy elmentünk a kellő határokig és oly intézkedéseket tettünk, melyek a hazakerülő hősöket megnyugtatják és ha nem is jólétet, de mégis olyan állapotot biztosítanak számukra, hogy ezzel az elégületlenség kitöréseinek jó részben elejét vehetjük. Azonban az igen t. ministerelnök ur — és ugy látom, neki, ha oly nagystílű férfiú, aminőnek tartják a ministerelnök urat, ez a fátuma — egy kérdésben : a népnek adandó jogok kérdésében és pedig nemcsak a választójog, lianem minden egyéb jog : sajtószabadság, gyülekezési, egyesülési jog kérdésében olyan retrográd álláspontot foglal el, amely talán indokolt volt a hatvanas, hetvenes években, amely azonban a háborút megelőző időben már rég túlélte magát és anakronizmus számba ment, most pedig, a háború befejezése küszöbén, — hogy idősebb gróf Andrássy Gyula szavaival éljek — nem is bűn, hanem ennél sokkal több : nagy politikai hiba. A ministerelnök urat kénytelen vagyok vádolni, mert elsősorban, sőt kizárólag ő az oka 7
