Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-694
694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. 35 szemben is elzárkóznak a választói jog alamizsnaszerü kiterjesztésétől. Elzárkóznak még a saját törvényükben kifejezett intenczióival szemben is, mert hiszen a választói jogosultság megadásának feltételei között ott szerepel az altiszti rendfokozat elnyerése is. Hát lehet-e komolyan venni önöknek a saját törvényükhöz való ragaszkodását, amikor tudjuk azt, hogy százan, ezren és tízezren lettek altisztek a csatatereken ? Ez a magatartás csak egyben lelheti magyarázatát : önök konok elmével és kérges szívvel ragaszkodnak ahhoz a népjogellenes felfogásukhoz, amely czéljául azt tűzi ki, hogy a választók számát minél jobban megritkítsa. (Igaz ! ügy van! a baloldalon.) Hiszen ez jut kifejezésre már az életbeléptetett választójogi törvényben is, amely annyi nyaktilót állit fel a választói jogosultság elnyerésével szemben. Ennek a felfogásnak szomorúan sietett segítségére ez a világháború, mert hiszen a választók számát semmiféle rossz törvény nem ritkíthatja meg olyan eredményesen, mint épen a világháború. Gr. Batthyány Tivadar: Szomorú, de ugy van ! • Bakonyi Samu : Erre való tekintettel határoztam volt el magam még tavaly februárban — előrelátva a világháborúnak a választói jogosultságra való kedvezőtlen hatását — hogy egy interpellácziót intézzek a t. belügyminister úrhoz. Nem emliteném fel ezt most, ha az igen t. belügyminister ur nem lett volna olyan szives, hogy egy előző felszólalása során nem idézte volna ezt emlékezetbe, ámbár csak azért tette, hogy hivatkozhassak a helyette a t. ministerelnök ur által akkor adott válaszra. Én ebben az interpelláczióban arra hívtam fel a t. kormányt, hogy a békekötést követő időkben nyomban rendeljen el egy pótösszeirást, amelynek során mindazok, akik választói jogosultságukat nem igazolhatták a háború alatt folyt összeirási munkálatok rendjén, módot nyerjen arra, hogy ezt pótolhassák. A t. belügyminister ur a ministerelnök válaszára való hivatkozás kapcsán azután arra utal, hogy hiszen ő kiadott volt egy rendeletet a központi választmányokhoz, amelyben felhívta azokat, hogy a mozgósítás folytán hadbavonult katonák választójogát igyekezzenek hatályosan megvédelmezni. Ebben a rendeletben azonban, amint már akkor is meg kellett állapitanom, semmiféle pozitív rendelkezés nincs. A központi választmányok a maguk autonóm eljárása körében azt ugy értelmezhetik, ahogy nekik jólesik. Egy pium desiderium szava száll feléjük, amit ők saját hajlandóságuk szerint, saját összetételük szerint, a demokratikus fejlődés iránt való érzékük mértéke szerint alkalmaznak. Nem minden központi választmány, csak nagyon kevés olvasta ki a t. belügyminister urnak ebből a rendeletéből azt az intencziót, hogy az hatályos jogvédelem legyen. Budapest központi választmánya egy feliratot intézett volt a t. kormányhoz, amelyben ugyanazon alapra helyezkedett, mint én tettem volt interpellácziómban, t. i. pótősszeirás elrendelését kívánta a demobilizáczió után. Ennek idestova egy esztendeje ; de a t. kormány — nyilván azért, hogy bebizonyítsa, mennyire konkrét törekvés vezette e rendelet kiadásában — ezt a feliratot, mint erről meggyőződni szomorú alkalmam volt, a mai napig sem intézte el. (Mozgás a báloldalon.) Gr. Batthyány Tivadar: Nagyon szép ! Bakonyi Samu : Erről a kérdésről lesz még alkalmam a kivételes hatalom igénybevételéről szóló kormányjelentés tárgyalása kapcsán szólnom és az ehhez való jogomat fenn is tartom. Nem tudom azonban megérteni, miért háborognak önök a túlsó oldalon, ha mi katonáinknak választójogot követelünk, miért nevezik ezt a mi követelésünket ízléstelenségnek, amint az megtörtént a minapi ülések egyikén. Teljesen érthetetlen volna ez a felháborodás, ha annak lélektani motívumai nem azok az érzések lennének, amelyekre még kötelességem lesz igénytelen felszólalásom rendjén rámutatni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Ne emelje az igen t. belügyminister ur e követelésünkkel szemben azt a felfogást, hogy • incidentaliter nem lehet a választói jog kérdéséhez hozzányúlni. Incidentaliter! Hát ugyan mire várnak még önök ' l . Avagy ha incidentális elintézésrőlbeszélünk, nem incidentális elintézés az, hogy egyes központi választmányok emberséges bátor magatartását jószívű szembehunyással megtűrik ? Nem akarok arról szólni, hogy ezen autonóm hatáskörben tett intézkedések hatályon kivül helyezése annyira embertelen, brutális eljárás volna, hogy attól még a választójog érvényesítésének legádázabb ellenségei is visszariadnak. De ez egyetlen lelkiismereti aggálytól eltekintve, a dolog ugy áll, hogy szerintem nem is méltó ilyen módon hozzáfogni a választói jog megvédéséhez. Ez csakugyan incidentális, de egyúttal labilis, sőt prekárius elintézése e kérdésnek, egyszerűen azért, mert ki kell mondanom azon már előbb vallott meggyőződésemet, hogy ez törvényes alap hijján szűkölködik. Hogy a rendezés szüksége fenforog, ezt az a bizonyos, bár minden pozitív rendelkezés híján való belügyministeri rendelet és magának a belügyministernek nyilatkozata is, kénytelen-kelletlen világosan beismeri. Ugy hogy ezek után teljes joggal kérdem, miért irtóznak ilyen valóban jobb ügyhöz méltó állhatatossággal attól, hogy a rendezésnek törvényes alapot adjunk ? (Ugy van ! balfelöl.) Hisz ha nem sokkal komolyabb és nagyobb dolgokról volna szó, ezt az eljárást valóban nem lehetne egyébnek nevezni, mint a népjogokkal való bátortalan — hogy erősebb szót ne használjak — buj ósdi-játéknak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezúton nem lehet a választók százezreit visszacsempészni abba a választói lajstromba, amelyből őket az önök korcs törvénye kizárta. Hogy menynyire korcs, azt csak a korhatárbeli rendezés egy rikító megvilágításával illusztrálom. Eszerint maga a király, ha király nem volna, sem lehetne választó, márt. i. koránál fogva, mert még nincs 30 I éves. Tehát, aki születésénél fogva, a nemzettől 5*
