Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-703
378 703. országos ülés 1917 február 23-án, pénteken. tisztán áll majd előtte a kép ahhoz, hogy végleges tervével léphessen a közönség elé. (Ügy van! ügy van! a baloldalon.) Ehelyett teljes tájékozatlanság uralkodik. A pénzügyminister ur sok biztatásra haditerheinkről több izben nyilatkozott. Egyszer azt mondotta, hogy az elmúlt 23 hónap alatt eleinte 450—470 millióba került a háború, később 560—600 millió koronába, azóta pedig, ha jól tudom, tett egy nyilatkozatot, amely 700—750 millióra taksálta havonta mostani haditerheinket. És ha igy áll a dolog, joggal kérdhetjük, hogy miért vonja meg a képviselőháztól a jiénzügyminister ur a budgetjog gyakorlását és miért vonja meg a hitelműveletek megszavazásának jogát ? Hiszen a kivételes törvények is csak arra jogositják fel a kormányt, hogy a mindenkori szükség mértékéhez, jobban mondva az elengedhetetlen szükség mértékéhez képest intézkedjék, mindig megkérve utólag a törvényhozás jóváhagyását. De mi akadályozta meg a kormányt e sajnos oly hosszú háború folyamán abban, hogy az országgyűlés elé jöjjön tájékoztató szóval, hogy megismerhettük volna terheinket, hitelműveleteinket, budgetünket, az osztrák-magyar bank állapotát, valutánk ügyét, az ércfedezet dolgát ? Hiszen, amit ma csinálunk, az nem egyéb, mint sötétben való tapogatódzás ; egyszer-egyszer meggyújt a pénzügyminister ur egy pisla mécset egy pillanatra, hogy ami kor a mécs elalszik, még nagyobb sötétség maradjon hátra. (Helyeslés a baloldalon.) Senki sem kivánja elvonni a legmesszebbmenő áldozatot ebben az óriási küzdelemben ; senki sem kívánja kivonni magát a hazafias kötelességből pénzügyi téren sem. De ha ez igy van, akkor annál inkább volna parancsoló kötelessége a kormánynak ilyen nehéz időkben nem hagyni tájékozatlanul az országot pénzügyi helyzetünk felől, hogy megítélhesse az ország, hogy akik a kormány rúdját kezükben tartják, tényleg a megtett intézkedések alapján alkalmasak-e arra, hogy az ország pénzügyeit tovább is vigyék? (ügy van! balfelöl.) Ma, amint mondottam, gyufákat gyújtanak csak a sötétben és ezekkel világítanak rá egy-egy pillanatra a helyzetre. De azért e gyufa világnak a fényénél, is mindenki látja, hogy a háború eddigi harmincz hónapja nekünk legalább 18—19 milliárdunkba kerül, és hogy ha még hat hónapig tart, akkor ezen nagyon optimisztikus számítás szerint is legalább 24—25 milliárdra fog rúgni. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ha ehhez hozzászámítjuk a magyar államnak a béke idején 8413 millióra rugott államadósságát és megint egy minimális tételben hozzászámítjuk a refundálásra fordítandó 3 milliárdot, akkor 35—36 milliárd óriási összege mered elénk, amelynek a kamatszükségletéről gondoskodnunk kell. A kamatszükségletek máig lealább 1100—1200 milliót tesznek ki, hat hónap multán pedig 1800—2000 milliót. Olyan rettenetes teher ez, amelynek fedezése mikéntj érői még csak halvány sejtelmünk se lehet a t, pénzügyi kormány jóvoltából, (ügy van! balfelöl.) A t. pénzügyi kormányzatnak csak egy pozi tiv intézkedését látjuk a fedezés tekintetében. Ez az az adóreform, amit a t. kormány keresztül vitt, de ami a t. pénzügyminister ur indokolása szerint is több, mint 360 millió korona évi bevételi többletet nem jelent, tehát még egy ötödét sem fogja tenni a kamatszükségletnek. Ilyen körülmények között az a furcsa feladat háramlik reánk, hogy ne a kormánytól kapjunk eszméket, és gondolatokat a jövendőbeli szükségletek fedezésére, hanem magunk induljunk el és keressük, hogy melyek lehetnek azok az erőforrások, amelyekből egészségesen merítve ezeknek a nagy terheknek legalább a kamatait fedezni tudjuk. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Ebben a kérdésben elsősorban a többször felmerült monopólium kérdésével kívánok kimerítőbben foglalkozni. A monopólium Oppenheimer defmicziója szerint hatalmi alakulás eksztra haszonnal. Nem uj dolog, jól tudjuk és nem a háborús szükségletek vetették fel. A jó öreg ókorbeli Thaiesnek az olajbogyó összevásárlási manipulácziójától kezdve . . . HÓdy Gyula: Akkor is volt olaj központ 1 (Derültség.) Beck Lajos : ... Rothschildéknak a higanybánya-vásárlásán, az északamerikai uniónak dohánytrösztjén keresztül egész a mai háborús pénzügyi politika monopóliumáig, minden időkben és minden államban találkozunk a monopólium gondolatával. Természetesen ahol a háborúval kapcsolatos, ott nem azokról az esetleges vegyesnek képzelhető monopóliumokról van szó, amelyek közérdekből létesíthetők, sőt létesíttettek nálunk is, mint pl. az államvasút, a távírda, posta, telefon ; hanem azokról a fiskális szempontból felállítandó és adó jellegével bíró monopóliumokról, amelyek hivatva lennének az állam pénzügyi bevételeit jelentékenyebben fokozni. Ezeknek a monopóliumoknak fő előnyéül az államra váró anyagi előnyöket, pénzügyi eredményeket szokták felhozni. Hogy ez az előny mennyiben előny, arra leszek bátor röviden számokkal rámutatni. Egy magyar író szerint, — nem volt alkalmam számadatai feltétlen megbízhatóságát megvizsgálni — a német sóadónál, ahol tehát nem monopólium, hanem adó van, a fejenkénti megadóztatás 97 pfennig, míg a magyar sómonopóliumnál a fejenkénti megterhelés 1'76 korona. Sietek hozzátenni, hogy ez magában még nem kritériuma a sómonopólium, vagy sóadó előnyös vagy hátrányos voltának, mert hiszen ez az adókulcstól függ, attól függ, hogy hol srófolják meg jobban azt, a monopólium, vagy az adó országában. Azonban már élénkebb világot vet a monopólium, illetve az adó pénzügyi eredményére, ha azt nézzük, hogyha Németország a magyar sőmonopóhumi adókulcscsal sóadó alapján szedné be az adót, akkor 62 millió helyett 99 millió márka lenne" az eredmény és megfordítva, ha Magyarországon a sómonopóliumi kulcscsal a német sóadó alapján, tehát mint sóadót szednék be az adót, akkor nem 29, hanem 36 millió koronát szednének be. Ez világosan demonstrálja,
