Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-703

703. országos ülés 1917 február 23-án, pénteken. 377 épen az ő szavaival kívánok válaszolni, (Halljuk! • Halljuk!) Mert Lukács László 1910 deczember 10-ikén a következőket mondotta: »Vájjon lehet-e a kölcsönből származó összegeket egy raDgba és egy sorba helyezni az állam egyéb, tulajdonképeni bevételeivel, (Derültség halj elől.) azokkal, amelyekkel az állam a saját forrásaiból rendelkezik?* (Derültség balfelöl.) És hozzáteszi pokoli gunynyal s a nála megszokott maró szatírával . . . Ráth Endre; Sósavas szatírával! (Derültség balfelöl.) Beck Lajos: Hozzáteszi, hogy: »ha ez így volna, t. ház, akkor annak az államnak volnának legvirágzóbb financziái, amely a legtöbb adósságot csinálja.« (ügy van! balfelöl.) Ezek után csak arra kérem a most távozott volt t. pénzügyminister urat, hogy ezt az igazságot legyen szives a jelenlegi pénzügyministerre adresszálni. (Helyeslés balfelöl.) En azonban tovább haladok a 14—15-iki előirányzathoz; Itt a kiadási tételnél látom, hogy 235,395.000 korona beruházást irnak elő s ezt egészébon kölcsönökre utalják. Hát t. ház, hogy egy rendezett államháztartásban a beruházásokat mind kölcsönökből kelljen épen fedezni és bizonyos beruházásokat is, mint pl. az állami igazgatás, az építéseknek és javításoknak költségeit, bizonyos üzemeknél kisebb anyagpótlási költségeket is ilyen kölcsönökből kelljen fedezni, — ezt én sehol sem találtain mint pénzügyi makszimát leszögezve. De ha ezt a 235 millió koronát tényleg beruházásokra veszem is fel, akkor is végeredményben nem 60.000 korona plusszal záródik az előbb kifejtettek alapján ez a költségvetési előirányzat, hanem 62 millió defiezittel. A költségvetés nettó bevételei, tudjuk, hogy nagy tételekben : a pénzügyi tárczából, államvasutakból, posta, távírda, távbeszélő, állami erdők és birtokok tételeiből kerülnek ki s ezek mind az előirányzat szerint kitesznek 1093 millió koronát. Ebből lemegy elsősorban az udvartartás, országgyűlés, nyugdijak, államadósságok kamata, Horvát-Szlavonország költsége: 469 millió s néhány százezer korona. Marad tehát rendelkezésre 623 millió korona. Hangsúlyozom, csupán a magyar költségvetésben előforduló tételekről beszélek. Ebből előirányoztak közösügyi kiadásokra és a honvédségre 291 millió koronát, úgy hogy az öoszes többi kiadásokra, tehát túlnyomóan beligazgatási költségekre 332 millió maradt fenn. Valójában azonban maga a kormány is látta, hogy ez nem lenne elegendő és az előirányzatban nem 332,876.000 koronát vesz fel erre a czélra, hanem már 395,346.000 koronát és itt jön ki újra az a 62 millió korona deficzit, amelyet kölcsönből volt kénytelen már előirányozni is, mert látta, hogy ezen szerény keretek közt még azokat a legszükségesebbeket sem tudja a bebgazgatás terén fedezni, amelyeket ö KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIV. KÖTET. maga szükségesnek lát. A kormány tehát a, 623 millió rendelkezésére álló összegben majdnem felét a magyar költségvetési előirányzat szerint katonai czélokra fordította és csak valamivel többet mint a felét belső czélokra. Ez a felbonczolás pedig két dolog konstatálására jó. Először is arra, hogy egy normális időkben felállított költségvetés passzív, daczára, hogy antiszocziálisnak mondható, mert azoknak a szocziális törekvéseknek dotálására, amelyeket minden államban az illető állam pénzügyi erejének mértékéhez képest fölkarolva látunk, még aránylag sem tud kellő erőforrásokat teremteni. De másfelől egy másik tény konstatálására is jó ennek az előirányzatnak a felbonczolása, arra ugyanis, hogy ha normális időkben ilyen szükkeblüségnél is passzív volt a költségvetés, mi fog bekövetkezni a háború után óriási módon megnövekedett kamatterheiukkel, de mi fog bekövetkezni a meg nem oldott óriási szocziális és ne feledjük el, ha végleges leszerelés nem lesz, a katonai igényekkel szemben ? (Igaz:! TJgy van! a baloldalon.) Ezzel szemben kész terve, programmja a t. pénzügyminister urnak e problémák megoldására nincs, de sietek hozzátenni, ebben a pillanatban nem is lehet. Nem lehet azért és itt tulaj donképen ellenmondásba keveredik a t. kormán)' önmagával, mert az én tételem \igy áll, hogy nem is lehet neki megállapított pénzügyi programmja, mert nem ismeri a helyzetet, amely a háború után adódik, nem ismeri azokat a feladatokat, amelyek rá várnak, ennélfogva nem tudja még, csak legfeljebb kontúrjaiban megrajzolni azokat a kereteket, amelyeken belül fedezetről gondoskodnia kell. Azonban és itt látom az ellenmondást magában a t. kormány kebelében, ha ennyire konstatálja maga a pénzügyi kormányzat, hogy ő a bekövetkezendő és annyira bizonytalan vissonyok közt a pénzügyi fedezet mikéntjéről azért nem bir képet nyújtani, mert az akkor előálló helyzetet nem ismeri, akkor joggal kérdem, miért akarja mégis megteremteni mindazokat a pozitív alkotásokat, mint pl. az Ausztriával való kiegyezést, amelyeknek megalkotását, hogy a t. ministerelnök urnak egyik kedves kifejezésével éljek, másnak, mint a sötétségbe ugrásnak ma még minősíteni nem lehet. (TJgy van! Ugy van ! a baloldalon.) Ezért minden félreértés elkerülése végett konstatálni kívánom, hogy nem vagyunk oly naivak és laikusok, hogy a pénzügyminister úrtól egy széleskörű és minden részletre kiterjedő programmot várjunk, de igenis joggal elvárhattuk volna, hogy ő, aki betekintést nyer mai tényleges pénzügyi helyzetünkbe, akár 1200 millió, akár 2000 millió az évi tehertöbblet, amely a háború után ránk fog szakadni, annak tudatában eszméket, gondolatokat dobjon bele a közvéleménybe, hogy azoknak súrlódása folytán alakuljon ki olyan tisztánlátás a magyar közönség körében, amely lényegesen meg fogja könnyiteni magának a pénzügyi kormányzatnak helyzetét is akkor, amikor 48