Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-693

y február 5-én, hétfőn. 19 693. országos ülés 191 akik életben maradnak? A szívósakkal, szerencsésekkel, egészségesekkel, akik hazatérnek és készek az élet további küzdelmeire s megaczélozva a világdöngető harczokban, készek dolgozni továbbra is családjukért, pótolni mindazt, ami ebben a borzasztó háborúban elveszett munkaerőben, emberanyagban, nemzeti vagyonban és nemzeti jövedelemben ? (Igaz! Ugy van! a 'baloldalon.) Ezeknek, t. ház, mi^ nem jutalmat, hanem jogokat követelünk! (Élénlc helyeslés a baloldalon.) Jogot a több kenyérre, jogot a több tudásra, jogot a szebb élethez, jogot a derültebb jövendőhöz, jogot az igazi megbecsüléshez. (Tetszés és helyeslés a baloldalon.) Már pedig, t. ház, nem jutalom az embernek az, ami őt megilleti. Hiszen ki az, aki tagadni merné, hogy az általános védkötelezettség, az általános teherviselés kosszakában, amikor mindenki kiveszi a maga részét az állam terheiből, azok a férfiak, akik elég érettek voltak ahhoz, hogy odakinn hazájukért éveken át szenvedni és ha kellett, meghalni is tudtak, azok a férfiak, akik elég érettek ahhoz, hogy a háború végeztével, a harcz szenvedései után elviselik és hordozzák a háború következményeinek legsúlyosabb anyagi terheit is: azok a férfiak megérdemlik a jogok teljességét, nem jutalmul, hanem mert az őket megilleti (Ugy van! bál felöl.) és mert a politikai jogok teljessége az az eszköz, melylyel minden más jogot ki lehet küzdeni. Meg kell ezt nekik adni, mert ez nemcsak emberi jog, melyet megtagadni nem lehet, hanem meg kell adni már az államrend fentartása szempontjából is. (Taps balról) Mert egy pillanatig sem fog megállani tudni az a kormányzati rendszer sem itt, sem más államban, mely a legtöbb áldozatot hozókkal szemben megtagadja az emberi jogoknak azt a minimumát, hogy minden embernek saját sorsa irányítására legalább szavazatával beleszólása lehessen. (Taps balról.) Még senki sem csalódott akkorát, mint aki azt hiszi, hogy e háború után tovább lehet játszani ugyanazokat a játékokat, mint hogyha semmi sem történt volna. (Élénk tetszés balról.) A nyomor, a szenvedés, a szocziális bajok tömegei ököllel fogják beverni azt az ajtót, mely előttük nyitva nem áll, és nem kitessékelni, hanem elsöpörni fogják mindazokat, akik jogos, elemi követeléseknek útjában állanak. (Taps bálról.) A jó kormányzás az előrelátásban áll. De hol látjuk e téren a kormányzati bölcseség halvány árnyékát is? Pedig a magyar nemzet a múltban az előrelátás klasszikus példaképeit mutatta meg. A 48-as törvényekre mutatok csak reá; és vájjon 48 óta, hét évtized óta nem fejlődött semmit a világ? Vájjon van még Európában egyetlen parlament, melyben a munkások százezrei egyetlen képviselővel sem bírnak még? Vájjon kormányzati bölcseség-e azt várni, mig egy osztály kiverekedi magának a jogokat, mert akik kormányozzák, minden követelésükkel szemben siketek maradnak? Kern, t. ház, ez igy nem mehet tovább. Mert nem elég a nagy időket végigélni, nem elég a még nagyobb áldozatokat elismerni és meghálálni márványtáblával: le kell vonni e súlyos idők valamennyi konzekvencziáját, a magunk közreműködésével, ha lehet, a magunk feláldozásával, ha kell. (Elénk tetszés balról.) Az emberek és pártok érdekei szerepet itt nem játszanak. Embereken és pártokon keresztül, embereken és pártokon felül kell emelkedni, olyan magasra, amily magasan a mi hőseink jártak, akik értünk meghaltak és megértve példájuk nyomán az emberi áldozatok nagyságát, le kell vonnunk abból ugy magunkra, mint az egész nemzetre nézve ez áldozatok minden konzekvencziáját. (Ugy van! balfelöl.) Egészen uj világnak kell hőseink vállán felépülnie. (Ugy van! balfelöl.) Egészen uj, a legnehezebb állampolgári kötelességeket bírni és hordozni tudó országnak kell kialakulnia, de ehhez mindenkinek több szabadságra, több munkaalkalomra, több tudásra, több önérzetre és mindenekfelett több megbecsülésre van szüksége. (Elénk tetszés a bal- és a szélsőbáloldalon.) E megbecsülésben nem lehet, nem szabad osztályokat felállítani, még akkor sem, ha hősi halottakról van szó, mint ahogy ezt teszi e törvényjavaslat második paragrafusa. Miért gondoskodjék a város, a község ezen emlékművek felállításáról, mikor a községek terhei úgyis felette nagyok? (Ugy van! balról.) így majd a szegény falu fiának szegényes emlék jut, a gazdag város fiának fényes és diszes emlék ! Igazság ez? Miért nem az állam létesiti ezt mindenkinek, főúrnak és koldusnak, szegénynek és gazdagnak egyformát ? Hiszen ha valami, a halál igazán demokrata. Valósítsák meg legalább a halottakkal szemben az egyenlőség eszméjét, ha az élők közt nem akarják vagy nem merik érvényesíteni ! Csatlakozom Jaczkó t. képviselőtársam mindkét határozati javaslatához. (Élénk tetszés a balés a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Ki a következő szónok? Szepesházy Imre jegyző: Giesswein Sándor! Giesswein Sándor: T. ház ! Hozzájárulok mindazokhoz, amikben az előttem szóló fejtegette azt, hogy tulaj donképen mire számithatnának hőseink. Azt lehetne mondani, a legjobb törvény az, mely a nép szivéből nő ki. Nos hát, azt hiszem, ez a törvény, ami intenczióját illeti, hogy a hősök emléke meg, legyen örökítve, csakugyan a nép szivéből nő ki, annyira, hogy azt mondhatnám, e törvényre nem is volna szükség. Mert hiszen nem képzelhetek el a hazában községet, ahol kegyelettel, tisztelettel, hálával ne viseltetnének azok iránt, akik meghaltak a hazáért. Láttam, hogy Angliában minden templomban csinos, gótikus stílben faragott márványtábla van, melyre fel vannak írva azok nevei, akik pl. a bur liáboru3*