Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-693

20 693. országos ülés 19 ban estek el, tehát oly háborúban, mely nem a szabadság nevében folyt le és melyet nem is az egész angol nép rokonszenve kisért. Most pedig mi oly háborúban állunk, ahol Magyarország létéről van szó, ahol kétségtelen, hogy a magyar nép minden fia átérzi azt a kegyeletet és hálát, melylyel a háborúban elesettek iránt viseltetni kell. Helyes, legyenek azok nevei megörökítve, templomban, községházán, mert ez örökös mementó lesz nekünk is, a világnak is, hogy a XX. században mi egy háború, mennyi irtóztató, megszámlálhatatlan áldozatot követel. S ha volna elegendő hely e palotában, legyenek ennek a márványfalai is tele az elesettek neveivel. Mégis azt hiszem, a törvényjavaslat tulajdonképen egyrészt felesleges dologról intézkedik, másrészt nem intézkedik szükséges dologról, (Ugy van! balról.) E törvényjavaslat, ha ehhez nem csatlakoznak más életbevágó törvényjavaslatok, örökös szégyene lesz a magyar parlamentnek, nem nekünk, akik itt ülünk és sokkal többet kivánunk, hanem azoknak, akik a nemzet hálájának kifejezésére mást nem tudtak tenni, mint ezt a csekélységet. Ez szégyene volna Magyarországnak minden időre. És azért követelünk mi ezenkívül látható, megfogható dolgokat. Teljes szivvel hozzájárulok ahhoz, amit az előttem szólott t. képviselőtársam fejtegetett és ami a Jaczkó Pál t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatokban is benfoglaltatott. Azt mondhatom, hogy bizonyos tekintetben megelégedéssel látom azt, hogy az általános választói jog immár mind hangosabban követeli megvalósítását. Látom, hogy ott is, ahol azelőtt még némi félelemmel tekintettek feléje, — ezt ez a háború, ezt a magyar nemzet egységes lelkülete és érzése hozta magával — az általános választói jog követelése hangos szóval kiált immár ennek a parlamentnek kapuján is és hogy azt onnan többé már kitessékelni nem lehet. (Ugy van ! balfelől.) Ne mondják azt, hogy most nem olyan időket élünk, amikor újítások alkotására lehetne gondolni. Mozgalmas idők vannak, t. ház, de mozgalmas időknek kellene lenniök itt a parlamentben is. (ügy van! balfelől.) Vájjon az 1848-ik év nem mozgalmas esztendő volt-e? De azért volt mozgalmas, mert akkor a törvényhozás is ismerte kötelességét és minél mozgalmasabb volt az élet odakünn, annál nagyobb sietséggel és annál gyorsabb léptekkel iparkodtak a nép kívánságának megfelelően a népjólét előmozdítására szükséges törvényeket hozni, (ügy van I ügy van! balfelől.) Sohasem fogjuk mentegethetni magunkat a jövendő előtt, ha épen a mostani mozgalmas időkben nem iparkodunk szintén kettőzött erővel, gyorsabb tempóban előrehaladni törvényhozói munkánkban. (Helyeslés balfelől.) Azt sem lehet mondani, hogy érre megbízást nem kaptunk, mert hiszen mi ezzel a programmal indultunk a választásokba. Bakonyi Samu: Azok is, akik ott ülnek ! y február 5-én, hétfőn. Giesswein Sándor: Azok is. Hiszen ez olyan követelmény volt, amely már-már benne volt a levegőben és csaknem erőszakkal kellett ezt a követelményt visszafojtani, visszaszorítani. De az a nagy perturbáltatás, amelyen a magyar nemzet keresztülment, megmutatta a világ előtt, hogy ez a magyar nemzet csakugyan megérett arra, hogy megadassanak a nemzet teljességének a teljes politikai jogok. (Helyeslés a báloldalon.)És ha azt mondom, hogy teljes politikai jogok, ugy ebben nemcsak azt látom benfoglalva, hogy az általános választói jog kopogtat itten, hanem értendő ez alatt a teljes demokráczia uralma. Nem szabad privilégiumoknak lenniök, mert hiszen láttuk hogy odakünn a csatatéren a városi és a falusi lakosság egyformán küzd, sőt azt merném mondani, hogy a falusi ember aránylag sokkal többet tür odakünn; nagyobb, edzettebb erőket küld ki a csatatérre, miért van tehát az, hogy Magyarországon két kategóriába osztatnak a polgárok, a városi polgárok kategóriájába, akik titkosan szavaznak és a vidéki polgárokéba, akiknek nyíltan kell szavazatokat leadniok olyan anakronizmussal, amelyet Európa Poroszország kivételével már nem ismer. Nem szabad, t. ház, a jogok terén megkülönböztetéseket tennünk, midőn azt látjuk, hogy a kötelességek teljesítésében nincsenek különbségek. (Ugy van! a baloldalon.) Méltóztassék megengedni, hogy ez alkalommal ismét rátérjek arra, amit a rokkant ügygyei kapcsolatban már többször hangoztattam, hogy t. i. gondoskodnunk kell arról, hogy a háborúból hazatérő rokkantak, alak munkaképességük egy részét elvesztették, — és hozzáteszem, hogy nemcsak a katonai értelemben vett rokkantak, akik valamely lőtt seb folytán vesztették el egyik-másik tagjukat, hanem azokat is, akik a hadviselés folytán belső szervezetükben szenvedtek kárt annyira, hogy megszűntek munkaképes emberek lenni — megfelelő ellátásban részesüljenek. A törvényünk által ezidőszerint biztosított rokkantsegély két év előtt is csekélység volt, de a mostani devalvált pénzviszonyok mellett igazán csak alamizsnagaras, a jövőre nézve pedig egyenesen aggasztó is. Az nem fog semmiféle segítségére sem lenni annak a rokkantnak és nagyon tartok tőle, hogy azoknak a havirészleteknek nagyobb része a korcsmákba fog vándorolni. (Ugy van ! balfelől.) Eajta kell lennünk, hogy annak a rokkantnak olyasvalamit adhassunk, amiből azután egész életén át megélhet ; ami javára válik neki is, családjának is és ami benne az emberi érzést és öntudatot ápolja és fentartja. Azért ismételten felemütem itt a múlt évben már egyszer benyújtott határozati javaslatomat, hogy a ház utasítsa a kormányt, hogy oly telepítési törvényről gondoskodjék, amely lehetővé teszi, hogy a vagyontalan rokkantak és hadi betegek, úgyszintén a hadi özvegyek, nevezetesen a családosak földbirtokhoz avagy házhoz és kis földbirtokhoz juthassanak. (Élénk helyeslés balfelől.) Eészben a rokkantsegélynek tőkésítésével és pedig ugy, hogy ez a homestead