Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-697

ftyf. országos ülés 1Í)17 Ausztria, amelynek most nincs is parlamentáris élete, mégis érdemesnek tartják egy ilyen jelentést összeállítani, amely vetekedik a némettel, amely szintén igen alaposan, igen érdekesen dolgozza fel az anyagot. Odaát, a Lajtán túl épen ezen jelentés alapján sok dologról vannak informálva, amiről mi nem tudunk semmit, igy pl. a pénzforgalomról, a váltópénzről, a pénzverésről, a kölcsönpénztárról, a hitelpénztárról; a háború alatt fellépett, járványok grafikai rajzokban igen érdekesen vannak feltüntetve, szóval olyan munka ez, amelylyel foglalkozni, amelyet elolvasni igen hálás, ugy hogy ebben a tekintetben mi tulaj donképen nagyon elmaradtunk attól, ami pedig kötelességünk lett volna. .Reám még az is igen kellemes benyomást tett, hogy a kormány az előszóban — ami utóvégre buzdításul is szolgál — megköszöni a közönségnek, hogy a folyton nagyobbodó nehézségek és a folyton fokozódó terhek daczára mindenképen támogatja a kormányt és lehetővé teszi az állapotoknak kellő irányban való vezetését és fentartását. Mi nem igen hallunk ilyen buzditó szavakat, amelyek a közönség részvételét és buzgóságát megerősitethetnék és előmozdithatnák. Áttérve egyes fontosabb kérdésekre, amelyekkel, azt hiszem, érdemes egyszer foglalkozni, ezek közé számítom a hadikölcsönöknek egy specziális kérdését. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Mindenki tudja, hogy a magyar nemzet olyan áldozatokat hozott a hadikölcsönökben, hogy erről az áldozatképességről és ennek mintegy előfeltételeiről fogalmunk sem volt. (Ugy van! Ugy van ! balfelől) Ez messze meghaladta mindazt, amit Magyarország teherviselési vagy szolgáltatási képességéről elképzeltünk vagy plánestatisztikailag tudtunk. Hiszen még Ausztriában is, mikor a háború előtt néhány évvel összeült egy szakbizottság annak megvitatására, hogy mennyi állami kölcsönt lehetne Ausztriában elhelyezni, ha jól tudom, ott 250 vagy 300 milliót, szóval igen szerény összeget állapítottak meg, amelyet Ausztriában mint hazai nemzeti kölcsönt lehet elhelyezni. Az a körülbelül 8 milliárdnyi összeg tehát, amelyet az eddigi kölcsönökben jegyzett a magyar nemzet, olyan jelentékeny áldozat, amely mindenesetre követeli azt, hogy ezt megbecsüljük nemcsak azzal, hogy zsurnalisztáknak osztjuk a köszönetet és — nem tudom — a bankigazgatóknak a kitüntetéseket, (Halljuk/ Halljuk! balfelől.) hanem azzal is, — nem akarom most azt állítani, hogy a pénzügyminister ur nem teszi, de kötelességemnek tartom ezt hangsúlyozni, majd mindjárt kiderül, hogy miért — hogy olyan ügynek tekintjük ezt, amelyet folytonosan ápolni, folytonosan mintegy öntözgetni, folytonosan felülvizsgálni kell és folytonosan foglalkozni kell vele különösen egy okból. Itt bocsánatot kérek, ha számokat nem fogok említeni, mert kényes kissé a dolog, de ha a kormány bármely tagja kívánja látni az adafebruái Ö-én, pétiteken, 1 !•> tokát, rendelkezésérc bocsáthatóm. (Halljuk! Halljuk.!) Nálunk t. i. az a mindenesetre kellemetlen tünet mutatkozik, hogy a kölcsön kibocsátása után olcsóbban, alacsonyabb árfolyam mellett kapható, jóformán néhány nappal a kibocsátás után. Tessék tehát csak elképzelni, hogy minő óriási összegekről van szó, hogy nyolez milliárd mellett néhány százalék is milyen különbséget tesz. Ez olyan durva elfajulás, amely ellen, ha van rá eszköz, azt alkalmazni kell. A porosz tengeri társulatnak, a See-Handlungnak volt elnöke, Zedlitz-Neukirch »l">ie Finanzen in und nach dem Kriege« czimü röpiratában azt mondja, hogy Németországban mindig valamivel magasabban állnak a kölcsönök, illetőleg magasabb áron kelnek el, mint amelyen kibocsáttattak. Aki tehát a kölcsönt jegyezte, meg van óva minden veszteségtől. Különben is a német kormány a különböző lapokban megjelent felvilágosításokban figyelmezteti a közönséget, hogy kötelességének tekinti a kölcsönnek az aláírási áron való értékesítését minden körülmények között biztosítani. Szóval a kölcsön a kibocsátási árnál inkább valamivel magasabban, 40— 50—60 fillérrel jobban értékesíthető. Nálunk az imitálásban résztvevő bankok, ugy látszik, — legalább itt vannak előttem az adatok — e tekintetben megfelelő tevékenységet nem fejtenek ki. Ok nem is vállalkoznak arra, hogy flksz érték mellett értékesítsék a kölcsönöket, hanem mindig az illetők rizikójára. Ausztriában egyes intézetek alacsonyabb kurzuson kínálják a magyar hadikölcsönt. Német bankoktól is jönnek erre nézve levelekben ajánlatok, hogy magyar hadikölcsön az aláírási árnál alacsonyabban megszerezhető, amint az illető levél kifejezi, »so wcit der Vorrat reicht«, tehát ameddig a készlet tart; de ugy látszik van elég készlete nagyobb szükséglet kielégítésére is. Sőt itt van még egy igen fontos adat, amely különösen érdekelhetné a magyar pénzügyminister t. Egy bécsi intézet kijelenti az erre vonatkozó ajánlat indokolásában: »da wir diese Papiero nicht behalten dürfen«. Ausztriában tehát, ugy látszik, bizonyos intézeteknél meg van tiltva, hogy ők tárczájukban magyar papírokat tartsanak. (Felkiáltások balfelöl: Rendelet van!) Gr. Apponyi Albert: Nagyon érdekes! Földes Béla: A magyar közönségnek érdekében áll, hogy e hadikölcsön-ügygyel foglalkozzék az emittálás után is (Ugy van! balfelöl.) és minden eszközt felhasználjon árfolyamveszteségek elkerülésére. (Helyeslés balfelöl.) Lehet, hogy a t. pénzügyminister ur, ha itt volna — őhelyette adom meg magamnak a választ —, azt mondaná: kérem, hogyan lehet kurzusról beszélni, amikor árfolyamjegyzés nincsen? Ebben igaza van, de a lényegben nincs igaza, mert a tények amellett