Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-697

144 é§7. országos illés lf)17 február 9-én, péiüekeih szólnak, hogy ilyen üzletek létrejönnek. Miről van itt szó? Többé-kevésbbé kisebb összegekről, mondjuk, olyan lavírozó, csatangoló, hullámzó tételekről, amelyek néhány milliót tesznek ki és amelyek felvételét biztosítani kellene, mert az már igazán nem érdemes, hogy ezek ked véért egy nyolczmilliardos stock értéke csökkentessék. Mielőtt a jelentés legfontosabb részére, t. i. az élelmezéssel foglalkozó részre áttérnék, még a hadikölcsönök fedezéséről óhajtok egy szintén igen fontos és megszívlelendő dolgot megjegyezni. Lehet és reméljük, hogy a háború, mondjuk, hetek vagy hónapok múlva befejeződik. (Felkiáltások balfelöl: Adja Isten!) Reméljük, hogy ennek következtében az állami szükségletek csökkenni fognak, de ebben, ugy látszik, nem szabad túlságos optimistáknak lenni, (Ugy van! balfelöl) hiszen alkalmasint a ház tagjai közül többen olvasták a múlt héten Pibot franczia pénzügyminister ur nyilatkozatát, hogy optimista felfogás, mintha a háború után az állam kiadásai jelentékenyen csökkenni fognának, (Ugy van! balfelül) hanem ezek a kiadások még bizonyos ideig és meglehetősen hosszú ideig igy fog, nak maradni. A Seehandlung volt elnöke Zedlitz is azt mondja: »Der durch den Krieg bedingte Aufwand des Beiches nach dem Kriege dürfte schwerlich hinter den gewaltigen laufenden Kosten der Kriegsführung zurückbleiben, sie vielleicht selbst noch übersteigen.« Esetleg arra kell még számítani, hogy emelkedni fognak. 0 a tételeket a következőképen állítja össze: első tételnek a kártérítéseket állítja oda, amelyeket az államnak saját állampolgárai részére adni kell és amelyekre vonatkozólag szintén elég érdekes ránk nézve az, — bár a kérdés elvi taglalásába nem akarok bocsátkozni, — hogy »Für Kriegsschäden in Ostund "Westpreussen hat Preussen vollen Ersatz zu leisten«. Amint méltóztatnak emlékezni, ez a kérdés, a mi állampolgárainknak adandó kártérítés kérdése a házban érintve volt és a kormányunk kerülte e kérdést, itt azonban egyenesen kimondják, hogy teljes kárpótlást fognak adni. Ez tehát az egyik tétel. A második a fegyveres erő retablissement-ja és a világháború tapasztalatainak felhasználása, a harmadik peclig különösen a rokkantak és azok családjainak az ellátása, ugy hogy inkább azzal a helyzettel kell megbarátkoznunk, — amely a kölcsönök kérdését még fontosabbá teszi, •— hogy még többször lesz a nemzet kényszerítve, hogy ezt a forrást igénybe vegye. Már most áttérek az élelmezés kérdésére. Az élelmezés kérdésének helyes beállításánál nézetem szerint több körülményt kell szem előtt tartanunk. Az egyik az, hogy a mi népességünk ellátása és szükséglet-kielégítése eddig igen alacsony fokon állott. Ha nézzük a fontosabb tápszereket, vagy a fontosabb egyéb szükségleti tárgyakat, pl. petróleumot, azt látjuk, hogy a szükséglet-kielégítés nálunk rendkívül alacsony volt, tehát mi kedvezőtlenebb helyzetben voltunk már akkor, mikor a háború kezdődött más államokkal szemben, pl. Németországgal szemben, ahol a szükséglet-kielégítés magasabb arányú volt. A másik körülmény az, hogy nálunk a háború előtt is igen jelentékeny drágaság volt, amelylyel minden téren —irodalomban, parlamentben, szakkörökben — behatóan foglalkoztak. A magyar nemzet azon osztályai tehát, amelyeknek fizetési képessége gyengébb, — különösen vonatkozik ez a fix fizetéssel birok osztályára — már a háboru előtt is kedvezőtlen helyzetben voltak. Azt hiszem, mindenesetre része volt ebben a drágaságban az újonnan életbeléptetett vámtarifának, mert ez idézte elő a munkabérek emelkedését. Hogy néhány példát emiitsek az élelmiszerek drágulásából, pl. a búza ára 1901-től 1906-ig 16.87 K. volt, 1907-től 1911-ig 24.04 K, a liszt ára pedig ugyanígy emelkedett 27 K-tól 50 K-ig. Ha pedig a többi fontosabb áruczikkek áremelkedését nézzük — ebben benne van marha, borjú, sertés, háj, zsir, tej stb., — azt tapasztaljuk, hogy az emelkedés 313% átlagot mutat fel, de vannak czikkek, amelyek ára 600%-os emelkedést mutat. (Igaz! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Ez az emelkedés daczára annak, amit a t. előadó ur említett, összehasonlítva német viszonyokkal, megdöbbentő, mert kétségtelen, hogy az áremelkedés Németországban ilyen arányokat nem öltött. Az más kérdés, hogy az ellátás ott nehezebb, de tény az, hogy az ármegállapítás ott mindenesetre sokkal mérsékeltebbnek mutatkozik. Itt vannak pl. február 3-áról a müncheni mészárszéki árak (Olvassa): »Der Preis betrug für das Pfund Pindfleisch 80—170 pf., Kalbfleisch 80—150 pf., Schveinefleisch 140 bis 170 pf., Schaffleisch 80—120 pf.« Tehát látjuk, hogy az áremelkedés sokkal szerényebb méreteket mutat ott, mint nálunk. A kérdést, amely az élelmezéssel összefügg, ekszakt alapon megoldani nem lehet, ha nem tartjuk szem előtt mindazokat a körülményeket, amelyek a háboru következtében érvényesültek. Ezek között vannak olyan tényezők, amelyek elhárithatatlanok. Elsősorban itt működnek a gazdasági törvények. A gazdasági törvények a háboru alatt is természetesen befolyást gyakorolnak és ezeket egyensúlyozni, vagy megsemmisíteni nem lehet. Ezek között mindenesetre legfontosabb, hogy a bevitel és kivitel korlátozása következtében a piacz ellátása, a kereslet és kínálat találkozása egészen más arányokat mutat, mint békeidőben. Sok czikkben, pl. a czukorban, azt tapasztaljuk, hogy tekintettel arra, hogy ez pótlásul szolgál más élelmiczikkek előállításánál, a termelés csökkent, a fogyasztás pedig emelkedett. Minthogy ehhez forgalmi nehézségek is járul-