Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-696
696, országos ülés 1917 j a határozati javaslatot, hogy a t. ház tetszésével fog találkozni. Távol állott tőlem, hogy e határozati javaslatot akár mint egyén, akár mint párt ki akartam volna sajátítani, sőt ellenkezőleg, hiszen nekünk ez régi álláspontunk, különösen a választói jog tekintetében és azt hiszem, kívánságainkat országszerte ismerik, közzé tettük őket azokban a nyilatkozatokban, amelyek már annak idején napvilágot láttak és igen helyesen mondta Rakovszky István t. képviselőtársam tegnapi felszólalásában, hogy ez a határozati javaslat távolról sem közelíti meg azon óhajainkat, amelyeket mi szeretnénk nemcsak a hősöknek, de a nemzetnek megadni. Mindenesetre az vezetett, hogy akkor, amikor a hősök emlékét törvényben kívánjuk megörökíteni, helyesnek, illőnek, sőt azt mondhatnám, kötelességünkből folyónak tartottuk, hogy azokkal szemben hálánk jeleként némileg e határozati javaslat elfogadásával kifejezhessük azt, hogy őket elismerjük, hogy a nagy szolgálat teljesítésében több vezette őket, mint aminek elismerését hálás köszönettel, még ha törvénybe is van iktatva, teljesen ki lehetne meríteni. Azt hiszem, t. ház, hogy akkor, amikor mi a helyzet felismerése után Lengyelországot helyreállítottuk, akkor legfőbb ideje annak, hogy észrevegyük azt is, hogy a nemzet méhében, a nemzet bensejében lévő erőket sorompóba kell állítanunk és igénybe kell vennünk a nemzet érdekében. Azt hiszem, t. ház, hogy akkor, amikor egy állami hatalomnak erejét és kifelé való hatását növelni igyekezünk, akkor legfőbb ideje, hogy észrevegyük, hogy az állam hatalmának alapját nemcsak a szuronyok képezik, hanem különösen az erkölcsi és politikai szabadságjogok. Ezeket a jogokat kívántuk, ezeket a jogokat kívánjuk és mintegy előjelképen, mintegy bekopogtatásképen terjesztettük elő a határozati javaslatot. A határozati javaslat — sajnos, hiszen vártam a visszavonásig az utolsó perczig — viszhangot kelteni nem tudott. Egyedül egyet értem el, azt, hogy Rakovszky István t. képviselőtársam felszólalása során azt kérte, hogy miután ő konkrét javaslatot terjeszt elő, indítványt tesz, holott ez a határozati javaslat általánosságokra vonatkozik, vonjam én vissza. És készséggel teszek eleget azért, hogy módját ejthessem, hogy a részletes vita során a különben részemről ismert javaslat a törvénybe iktatott szakasz módositásaképen jelenhessék meg. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Jaczkó Pál t. képviselő uraz általa a vita során másodsorban beadott határozati javaslatot, amely a választói jog kiterjesztésére vonatkozik és amely ügysorunkban b) betűvel van jelezve, visszavonta. Kíván még valaki szólni ? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A belügyminister ur kíván szólni. (Ralijuk! Halljuk!) Sándor János belügyminister: T. ház! (Hallbruár 8-án, csütörtökön. 107 juh! Halljuk!) A rokonszenves fogadtatás, amelyben a szőnyegen forgó javaslat odakinn a közvélemény és a sajtó körében is részesült, a meleg visszhang, amelyet erre az előadó urnak ihletett lélekből fakadó, magas szárnyalású meleg szavai adtak és az a körülmény, hogy ehhez a t. túloldal szónokai is csatlakoztak és a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadni voltak szívesek, azt mutatja, hogy a hálának és elismerésnek ama fenkölt érzései, amelyekből a javaslat kiindult, mindnyájunk lelkében egyformán élnek. (Igaz! TJgy van! a jobboldalon.) Mindnyájan hazafias megnyugvással látjuk és büszke önérzettel állapítjuk meg, hogy e világrengető nagy háborúban a mi maroknyi nemzetünk őseitől örökölt vitézséggel, királyhüséggel, kitartással és áldozatkészséggel állja meg a helyét (Igaz ! ügy van !) és a társadalom minden rétege a nagy időkhöz méltóan igyekezik kivenni a maga részét a munkából, a küzdelmek és megpróbáltatások e nehéz napjaiban ; mindenik hazafias lelkesedéssel végzi a rá váró munkát, békével tűri a szenvedést és készséggel hozza meg a legnagyobb áldozatokat. Épen azért sajnálattal látom, hogy a t. túloldal részéről e különben a tárgyhoz méltó, magas színvonalú vitába oly kérdéseket vontak be. amelyeket legalább is ide nem tartozóknak vagy nem időszerűeknek tartunk és amelyek ennélfogva kizárják, hogy egységesen foglalhassunk állást ebben a kérdésben, amelyben mindnyájan egyetértünk az eszmét illetőleg, mert az a nemzet lelkéből fakad, (ügy van ! a jobboldalon.) Nem akarom kétségbevonni azt, hogy a t. túloldalt a legjobb szándék vezérli akkor, amikor a mindnyájunkért küzdő hősökkel szemben kifejezett elismerést nagyobbá tenni kívánja, de ne méltóztassék rossz néven venni, ha a magam részéről viszont tiltakozom az ellen, hogy gróf Károlyi Mihály képviselő ur e tekintetben a t. túloldal szónokain is túlmenve, a kormány eljárását nem méltónak, nem komolynak, sőt egyenesen felháborítónak, magát a törvényjavaslatot pedig frivolnak mondja. És méltóztassék megengedni, hogy annak a meggyőződésemnek adhassak kifejezést hogy az általa felvetett kérdések legtöbbjének megvitatására nem ezt, hanem más kínálkozó alkalmakat kellett volna felhasználnia. (TJgy van! a jobboldalon.) A t. túloldal szónokai közül többen azt mondják, hogy nem azért támadják a javaslatot, ami benne van, hanem azért, ami benne nincs. (Igaz! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ne méltóztassék rossz néven venni, t. ház, ha ezzel szemben annak a nézetünknek adok kifejezést, hogy azok a kérések mindenesetre fontos, életbevágó, nevezetes kérdések, de nem tartoznak ide. (Felkilátások balfelől : A választójog nem tartozik ide? Zaj. Halljuk ! Halljuk I a jobboldalon.) így pl. nem tehetjük azt, hogy gróf Károlyi Mihály képviselő urnak azt az álláspontját, hogy ő nem14*