Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-696
108 696. országos ülés 1917 f csak a hősöknek, de mindenkinek meg akarja adni a legradikálisabb, a legáltalánosabb választójogot, aminek pedig káros következményeitől tartunk, a hősök emlékének megörökítésével összekapcsoljuk. Mindazt, amit a csatából visszatérő hőseink érdekében tennünk kell, nem is lehet egy törvényjavaslat keretébe összefoglalni és ezúttal csak azt kell kifejezésre juttatnunk, hogy a nemzet tudja, megérti, méltányolja hőscink küzdelmét, sok tűrésüket, szenvedésüket, önfeláldozó kitartásukat, amelyért hálás elismerését törvénykönyvébe beiktatni akarja, hogy igy adja át az utókornak. (Helyeslés a jobboldalon,) Ebből önként folyik, hogy ezen hálás elismerésnek nemcsak szavakban, de tettekben is kifejezésre kell jutnia, nemcsak egy törvényben, hanem az állam és a társadalom mindazon intézkedéseiben, amelyek őket vagy az ő hozzátartozóikat érdeklik. (Helyeslés a jobboldalon.) A választójog kérdésében a kormány álláspontját több alkalommal volt módunkban kifejteni. A mai vita folyamán a ministerelnök ur fog enől részletesen nyilatkozni a kormány nevében, amiat ezt több izben is tette. A magam részéről utalhatok arra, hogy a megelőző törvényjavaslatnál Héderváry Lehel képviselő ur határozati javaslatával szemben én is bátor voltam kifejezést adni annak, hogy ezen kérdésnek ilyen inczidentaliter való bevonását nem tartjuk helyesnek és indokoltnak. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Amennyiben pedig a t. túloldalon ugy méltóztatnak találni, hogy e kérdés további vitatása ép most szükséges és a maguk különben ismeretes álláspontjának ez alkalommal újból való kifejezésére kiváló súlyt helyeznek, ott van Rakovszky István t. képviselő ur bejegyzett indítványa, amelynek indokolásánál mód és alkalom lesz erre a kérdésre visszatérni. (Mozgás baljelől.) Ugyancsak a ministerelnök ur lesz szives részletesen nyilatkozni a rokkantak, a hadi özvegyek és árvák ellátásának kérdéséről is, amelyre vonatkozólag kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy már ezekben a kérdésekben nem választanak el minket elvi ellentétek, mert mindnyájan tudjuk és érezzük, hogy ez a nemzeti becsület kérdése, (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon) amelyben nekünk a lehetőség végső határáig el kell mennünk. De, hogy ezek a tennivalók miben állanak, hogy e tekintetben meddig lehet elmenni, ezt részletesen és alaposan kell még megvitatnunk. Ott van a kormány kivételes intézkedéseiről előterjesztett jelentés, amelynek tárgyalása során elő fog kerülni az a kérdés is és lesz alkalom annak bővebb megvitatására. rl Haller István, Bartos János és Nóvák István t. képviselő urak emlitést tettek arról, hogy a közigazgatási és községi tisztviselők nem elég készséggel, nem elég türelemmel, nem elég odaadással járnak el a hadsegélyezés ügyében (Igaz! Ugy van! bal felől.) és erre vonatkozólag konkrét panaszokat hoztak fel. Ezen konkrét panaszokebruár 8-án, csütörtökön. kai szemben kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy azokat meg fogom vizsgálni és készséggel fogok hozzájárulni ahhoz, hogy azok az illetékes hatóságok részéről elintézést nyerjenek; amint hogy ezen a téren felmerült minden panaszt, jusson az bármily módon, akár egyesek részéről, akár a sajtóban való közlés utján tudomásunkra, kötelességünknek tartunk mindenkor megvizsgálni és elintézni. (Helyeslés a baloldalon.) Természetesen nem teszek, nem is tehetek kifogást az ellen, hogy a t. képviselő urak, ha jónak látják, ezen konkrét eseteket felhozzák, bár azt tartom, hogy ezeknek ilyen alakban és itten való nyilvános tárgyalása nyugtalanitólag fog hatni odakünn a fronton küzdő fiaink körében, akik az ilyen alakban való beállitásból azt a feltevést meríthetik, mintha az ő hozzátartozóik ügye idehaza nem kellő jóakarattal, nem kellő készséggel és türelemmel intéztetnék el. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon. Ellenmondás a baloldalon.) Rakovszky István: Ellenkezőleg! Sándor János belíigyminister: Méltóztassék megengedni, ha hivatkozom rá, hogy talán helyesebb az az eljárás, amelyet egyes, a kormánynyal bizonyára nem mindig egy véleményen lévő, sőt vele ellentétes állást elfoglaló lapok is követnek, hogy a hozzájuk beérkező panaszokat, a saját hasábjaikon nyilvánosan való tárgyalás helyett, beküldik a kormány tagjaihoz, és mi kötelességünknek tartjuk e panaszokat megvizsgálni és elintézni ép ugy, mintha az illetők maguk fordultak volna hozzánk. Itt utalok arra, mily becses támogatást tapasztalunk ebben a tekintetben a társadalom, és különösen annak hölgy tagjai részéről. Vannak ugyanis hölgyek, kik a falun, a nép között élve, közvetlen érintkezés utján ismerik meg annak jogos kéréseit, és panaszait, ós ezeket formába öntve — nem bürokratikus formákba, de olyanokba, amelyekből a lényeg kivehető — a kellő adatokat elküldik az illetékes hatósághoz. Legyen szabad felemlítenem a főváros környékén lakó egy főúri hölgyet, aki egész tudakozó irodát szervezett, (Igaz! Ugy van!) mely irodában meghallgatják a hadbavonulók minden odaforduló családtagjának kérését és panaszát, ha lehet elintézik az önmaguk adta vagy önmaguk gyűjtötte összegekkel, ha pedig azt látják, hogy a hatóság közreműködésére van szükség, akkor nem formákhoz kötött, de a lényeges adatokat tartalmazó egyszerű levélben felhívják rá a hatóságok figyelmét, amelyek természetesen a legnagyobb köszönettel veszik ? a hozzájuk juttatott adatokat. (ÉlénTc helyeslés. FÖlMältásoIc: Éljen Károlyiné!) Nem akarom az illető előkelő főúri hölgyet azzal megbántani, hogy külön említsem fel a nevét. Tudják azt a nagyközönségben sokan, de tudják százan és ezren, kik az ő jótékonyságának áldásait élvezték. (Élénk éljenzés.) Nem azért említem fel ezeket, mintha a