Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-696

108 696. országos ülés 1917 f csak a hősöknek, de mindenkinek meg akarja adni a legradikálisabb, a legáltalánosabb választójogot, aminek pedig káros következményeitől tartunk, a hősök emlékének megörökítésével összekap­csoljuk. Mindazt, amit a csatából visszatérő hőseink érdekében tennünk kell, nem is lehet egy törvény­javaslat keretébe összefoglalni és ezúttal csak azt kell kifejezésre juttatnunk, hogy a nemzet tudja, megérti, méltányolja hőscink küzdelmét, sok tűré­süket, szenvedésüket, önfeláldozó kitartásukat, amelyért hálás elismerését törvénykönyvébe be­iktatni akarja, hogy igy adja át az utókornak. (Helyeslés a jobboldalon,) Ebből önként folyik, hogy ezen hálás elismerésnek nemcsak szavakban, de tettekben is kifejezésre kell jutnia, nemcsak egy törvényben, hanem az állam és a társadalom mindazon intézkedéseiben, amelyek őket vagy az ő hozzátartozóikat érdeklik. (Helyeslés a jobb­oldalon.) A választójog kérdésében a kormány állás­pontját több alkalommal volt módunkban kifej­teni. A mai vita folyamán a ministerelnök ur fog enől részletesen nyilatkozni a kormány nevében, amiat ezt több izben is tette. A magam részéről utalhatok arra, hogy a megelőző törvényjavaslat­nál Héderváry Lehel képviselő ur határozati ja­vaslatával szemben én is bátor voltam kifejezést adni annak, hogy ezen kérdésnek ilyen incziden­taliter való bevonását nem tartjuk helyesnek és indokoltnak. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Amennyiben pedig a t. túloldalon ugy méltóztat­nak találni, hogy e kérdés további vitatása ép most szükséges és a maguk különben ismeretes állás­pontjának ez alkalommal újból való kifejezésére kiváló súlyt helyeznek, ott van Rakovszky István t. képviselő ur bejegyzett indítványa, amelynek indokolásánál mód és alkalom lesz erre a kérdésre visszatérni. (Mozgás baljelől.) Ugyancsak a ministerelnök ur lesz szives részletesen nyilatkozni a rokkantak, a hadi öz­vegyek és árvák ellátásának kérdéséről is, amelyre vonatkozólag kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy már ezekben a kérdésekben nem választanak el minket elvi ellentétek, mert mindnyájan tudjuk és érezzük, hogy ez a nemzeti becsület kérdése, (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon) amelyben nekünk a lehetőség végső határáig el kell mennünk. De, hogy ezek a tennivalók miben állanak, hogy e tekintetben meddig lehet elmenni, ezt részletesen és alaposan kell még megvitatnunk. Ott van a kormány kivételes intézkedéseiről előterjesztett jelentés, amelynek tárgyalása során elő fog ke­rülni az a kérdés is és lesz alkalom annak bővebb megvitatására. r­l Haller István, Bartos János és Nóvák István t. képviselő urak emlitést tettek arról, hogy a közigazgatási és községi tisztviselők nem elég kész­séggel, nem elég türelemmel, nem elég odaadás­sal járnak el a hadsegélyezés ügyében (Igaz! Ugy van! bal felől.) és erre vonatkozólag konkrét panaszokat hoztak fel. Ezen konkrét panaszok­ebruár 8-án, csütörtökön. kai szemben kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy azokat meg fogom vizsgálni és készséggel fogok hozzájárulni ahhoz, hogy azok az illetékes hatóságok részéről elintézést nyerjenek; amint hogy ezen a téren felmerült minden panaszt, jusson az bármily módon, akár egyesek részéről, akár a sajtóban való közlés utján tudomásunkra, kötelességünknek tartunk mindenkor megvizs­gálni és elintézni. (Helyeslés a baloldalon.) Természetesen nem teszek, nem is tehetek kifogást az ellen, hogy a t. képviselő urak, ha jónak látják, ezen konkrét eseteket felhozzák, bár azt tartom, hogy ezeknek ilyen alakban és itten való nyilvános tárgyalása nyugtalanitólag fog hatni odakünn a fronton küzdő fiaink köré­ben, akik az ilyen alakban való beállitásból azt a feltevést meríthetik, mintha az ő hozzátarto­zóik ügye idehaza nem kellő jóakarattal, nem kellő készséggel és türelemmel intéztetnék el. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon. Ellenmondás a baloldalon.) Rakovszky István: Ellenkezőleg! Sándor János belíigyminister: Méltóztassék megengedni, ha hivatkozom rá, hogy talán he­lyesebb az az eljárás, amelyet egyes, a kormány­nyal bizonyára nem mindig egy véleményen lévő, sőt vele ellentétes állást elfoglaló lapok is követnek, hogy a hozzájuk beérkező panaszokat, a saját hasábjaikon nyilvánosan való tárgyalás helyett, beküldik a kormány tagjaihoz, és mi kötelességünknek tartjuk e panaszokat megvizs­gálni és elintézni ép ugy, mintha az illetők maguk fordultak volna hozzánk. Itt utalok arra, mily becses támogatást tapasztalunk ebben a tekintetben a társadalom, és különösen annak hölgy tagjai részéről. Van­nak ugyanis hölgyek, kik a falun, a nép között élve, közvetlen érintkezés utján ismerik meg annak jogos kéréseit, és panaszait, ós ezeket formába öntve — nem bürokratikus formákba, de olyanokba, amelyekből a lényeg kivehető — a kellő adatokat elküldik az illetékes hatóság­hoz. Legyen szabad felemlítenem a főváros kör­nyékén lakó egy főúri hölgyet, aki egész tuda­kozó irodát szervezett, (Igaz! Ugy van!) mely irodában meghallgatják a hadbavonulók minden odaforduló családtagjának kérését és panaszát, ha lehet elintézik az önmaguk adta vagy ön­maguk gyűjtötte összegekkel, ha pedig azt lát­ják, hogy a hatóság közreműködésére van szük­ség, akkor nem formákhoz kötött, de a lénye­ges adatokat tartalmazó egyszerű levélben fel­hívják rá a hatóságok figyelmét, amelyek ter­mészetesen a legnagyobb köszönettel veszik ? a hozzájuk juttatott adatokat. (ÉlénTc helyeslés. FÖlMältásoIc: Éljen Károlyiné!) Nem akarom az illető előkelő főúri hölgyet azzal megbántani, hogy külön említsem fel a nevét. Tudják azt a nagyközönségben sokan, de tudják százan és ezren, kik az ő jótékonyságá­nak áldásait élvezték. (Élénk éljenzés.) Nem azért említem fel ezeket, mintha a

Next

/
Oldalképek
Tartalom