Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-696
104 696. országos ülés 1917 február 8-án, csütörtökön. vagy kis ácsolt tető alatt; lehet díszes harangláb, vagy a községházában vasalt írásos láda, vagy akár egy templomajtó a hősök ólommal beléöntött nevével, vagy kis régi módon épült fakápolna, vagy újonnan ültetett kis kőrisfaligetben feszület, szobor, kut vagy egyszerű kő. Lehet hímzés az oltáron és lehet zászló ; lehet kőlap négy szomorú füz alatt és lehet műves, faragott, vasalt ládában zárt pergament ; lehet szép naiv szobor a piaczon, vagy zömök faragott, tölgytuskó egy eresz alatt, vagy harang, vagy sétahely, vagy sétahelyen ékes pad, vagy kovácsolt vastábla egy régi kúrián, vagy sziklaoldalba vésett jel az ut mellett, vagy azalföldi homokos messziségben akáczliget; lehet iskolaház, lehet földből rakott halom az ősi kürgán formájára ; lehet ember vagy virágalakzat, végtelen mindenféle lehet a nép sokfélesége és hajlandósága szerint, csak olyan hideg szobor ne legyen, hogy a nép idegenül bámulj a.« Ezekből a sorokból minden egyes vidék a maga faji sajátsága és szokása szerint azt választhatja ki, ami neki a legkedvezőbb. Hogy mennyire szükséges, hogy ilyen irányban befolyásoltassák a kegyelet, mutatja az, hogy a mai lapokban már olvashatunk vidékről érkezett panaszokat, hogy a vigéczek e táblák ügyében elárasztják az országot és hogy ebben a czikkben valósággal hoch-konjunktura van. Egy vidéki plébános panaszkodik, hogy erőszakkal rá akarják venni a községét, hogy oly szoborcsoportozatban örökítse meg a világháború hőseit, mely a község felfogása szerint merőben helytelen. Ezt szükségesnek tartom azért is említeni, mert amint a múltkor már felhoztam, ez országban mindenre kerül vállalkozó. A belügyminister ur is tudja, hogy a hősök emlékét megörökítő bizottságnak jóhiszemű és művészi szempontból is kifogástalan munkája mellett rögtön alakultak mindenféle részvénytársaságok, melyek ebből a dologból üzletet csináltak. Nem értem, hogyan lehetett az államnak oly közege, mely ilyen, a hősök emlékét megörökítő vállalatnak márványtábláira 31.911. szám alatti rendelettel törvényes védjegyet adott, megengedte, hogy ezt publikálják és a védjegynek alája irják: utánzása törvénybe ütközik. Ezzel a prospektussal az a jó svádáju egyén beállít valamely egyszerű falusi hadi özvegy házába, mutatja, hogy az ő vállalata törvényesen védve van és hogy nem is lehet más táblát állítani, mert hiszen ennek az »utánzása törvénybe ütközik«. Az a szegény özvegy azután, hogy a férje ne maradjon ki a listából, aláírja a megrendelést. Itt van nálam a prospektus, mely szerint egy névnek beiktatása 70 koronába kerül. Ha ez összeget megszorozzuk az elesett hősök számával, látjuk, hogy itt milyen óriási, borzalmas üzletről van szó. A 70 korona felét rögtön előre kívánják. Kérem a belügyminister urat, intézkedjék minden rendelkezésére álló eszközzel, hogy ebben az üg3 r ben semmiféle védjegy oltalomban ne részesüljön. Védjegyet lehet adni valamely találmányra vagy más eredeti dologra, de nem lehet adni egy emléktáblára, mely a hősök nevét van hivatva megörökíteni. (Felkiáltások balról: Ki irta alá azt a rendeletet?) En a múltkor már emiitettem ezt az ügyet és remélem, azóta a belügyminister ur már vizsgálat tárgyává is tette. Végezetül a következő határozati javaslatot van szerencsém benyújtani: »A ház utasítja a kormányt, hogy a legrövidebb idő alatt terjeszszen elő törvényjavaslatot, amely a katonai nyugdijaknak és az özvegyi és árvaellátásnak a mai viszonyoknak megfelelő felemelését tartalmazza és egyúttal biztosítja a tiszti családok nyugdiját mindazoknak javára, akik mint népfelkelő tisztek a világháborúban haltak hősi halált.« (Elénk helyeslés balról.) Elnök,: Ki a következő szónok? Szepesházy Imre jegyző': Kovácsi Kálmán! Kovácsi Kálmán .* T. ház ! A kegyelet érzése igen tiszteletreméltó. Ha hős halottainknak, fiainknak, véreinknek emlékét akarja megörökíteni a nemzet, ennek a szándéknak legméltóbb végrehajtója a törvényhozás. Mély megilletődéssel fogadom e törvényjavaslatot, amely a nép sokaságénak közvetlen érzéseiből fakad és egy ország közérzését tükrözi. Mély megilletődéssel annál inkább, mert látom benne a jóakaratot. (Halljuk I Halljuk !) A kegyelet adóját készséggel rójja le a kormány, hiszen e javaslatot a kegyelet adójának részleges törlesztéseként adja be. Jólesik, népem dicséretére legyen mondva, elmondanom, hogy az országnak már igen számos kis és nagyobb községe már régen megelőzte a hasonló tartalmú határozatával az országgyűlést s már nem egy templom falán, igen sok községi tanácsteremben ott díszlik már az elhunyt hősök emlékét megörökítő tábla. (TJgy van! balfelől.) Nem egy temetőben emelkedett már közös emlékoszlop az elhunyt hősöknek. Nem akarom a kritika jogán e törvényjavaslat erkölcsi értékét kisebbíteni, csupán néhány gondolattal kívánom azt kiegészíteni. (Halljuk ! Halljuk !) Beletekintve küzdő harczosaink lelkivilágába, meggyőződhetünk arról, hogy katonáinkat elsősorban nem az foglalkoztatja, hogy élestök után mi fog történni az ő emlékükkel. Más kérdés az, melyre elsápad és kínosan eltorzul a legnagyobb hősnek arcza, könybe lábad szeme, lankad a karja, megrezdül kezében a fegyver, más kérdés az, amely nyomasztó aggodalommal nyugtalanitja őt éjjel-nappal, amelynek terhe alatt megroskad napi munkája közben, mely zsibbadt álmában is jobban nyugtalanitja őt a gránátok dübörgésénél és recsegésénél: az, hogy, ha az Isten kiszólítja őt az élők sorából, mi lesz özvegyével, árvájával. (Ugy van! TJgy van! balfelől.) A legemberibb érzésben gyökeredző ez az aggodalom általános. Egyaránt nehezedik az súlyos teherként minden küzdő katonára, végig ezernyi ezer kilométer hosszú lövészárkaink összes csendes lakóinál. Megszólal ez az aggodalom nemcsak a földtelen zsellér ajakán, aki boldog időkben is aggódva tekintett a jövőbe és akinek keserves haláltusáját megkét'-
