Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-675

86 675. országos ülés 1916 deczember 12-én, kedden. pélyes nyilatkozatban biztosítsák békekészségüket, békeakaratukat, békeszeretetüket. Akkor ez nem sikerült. Mikor ez nem sikerült, itt e ház-, ban múlt évi deczember hó 7-én a következőket mondtam: »Nagy dicsőség a győzelem, nagy dicsőség, de a legnagyobb dicsőség azé lesz, aki a győzelmet mérsékelni tudja, aki a győzelem perczeiben meg tudja majd ajándékozni saját inicziativája alapján az emberiséget a békével«. Talán nem csalatkozom, ha azt a fordulatot, amely ma beállott, azt az elhatározást, hogy mi hasonló győzelmünket arra használjuk ki, hogy egy ünnepélyes nyilatkozattal falhoz szorítsuk ellenfeleinket,, nagyrészt az uj király egyéniségének tulajdonítom ; (Éljenzés.) mindenesetre azt hiszem, hogy az a tény, hogy a koronázás előtt első politikai ténye az, hogy ünnepélyesen a világhoz békeszózattal fordult, örök időkre megalapozza népszerűségét. (Élénlc éljenzés.) A királyok koronázásuk, méltóságuk, nagy állásuk alapján igényt tarthatnak hűségre, ragaszkodásra, tiszteletre; szeretetre azonban csak cselekedeteik iránt tartozunk és ezen cselekedet egyike azoknak, amelyek alkalmasak egy egész kormányzást bearanyozni. (Igaz! ügy van!) Mit várunk az inicziativától ? Várjuk a békét? Nagy kérdés. Ki tud ellenfeleink lelkébe belátni? Tény, hogy ellenfeleink közül igen sokan vannak, akik létüket ehhez a küzdelemhez kapcsolták és a teljes győzedelemben keresték igazolásukat. Lehet, hogy ezek az irányok fognak felülkerekedni és vissza fogják utasítani ajánlatunkat. De én bízom az ellenségeinknél is feltétlenül meglévő idealizmusban, nemes emberszeretetben és belátásban, bizom, hogy ezek is oly erők, amelyek lábra fognak állani, ha látják, hogy a reájuk nézve is elfogadható béke lehetősége megvan. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én bizom ebben, de természetes, hogy az ellenkező is megtörténhetik. Megtörténhetik az, hogy ugy, mint a múltkor attól tartottak, most e nyilatkozatunkat arra fogják felhasználni, hogy kürtöljék, hogy gyengék vagyunk, hogy félelemből akarjuk a békét. Meglehet, hogy azzal fogják a harezi kedvet felidézni akarni, de ebben az esetben is hasznos volt ez a cselekedet. Azért tartottam mindig jónak, mert minden esetben csak haszon származhatik belőle, mert a felelősség kérdését tisztáztuk. A t. ministerelnök ur beszélt a polémiáról, amelyet a kanczellár folytatott Grey-jel. Felhozta mindazokat az érveket, amelyeket én is helyeslek, amelyek bizonyítják, hogy agresszíve mindig ők voltak és nem mi, de az a panasz, az az érvelés ellenségeink táborában, sajnos, semmiféle visszhangra nem talál. Ellenségeink saját vezetőiknek hisznek. Szavakkal szemben mindig más szavak állottak, érvekkel szemben más érvek és bármennyire igaza volt a mi érvelésünknek, mégsem lehetett a kérdést teljesen eldöntöttnek tekinteni, sőt, sajnos, neutrálisak is voltak sokan, akik makacsul ragaszkodtak ahhoz a felfogáshoz, hogy mi is hibásak vagyunk a háború kitörésében. Ezt elnémítani, megsemmisíteni csak a tett képes, a tett, amely legkisebb alakjában többet ér minden szónoklásnál, minden érvelésnél, (ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez pedig oly tett, melyet le nem tagadhatnak, amely behatol az ántánt mély rétegeibe, az utolsó kunyhóba, amely azt az igazat hirdeti ország-világ előtt, a neutrális államokban és ellenséges államokban, hogy ma lehetne egy tisztességes békét kötni ós hogy ha ezt nem kötik meg, akkor minden ontott csepp vérért a felelősség az ántánt kormányaira hárul (Igaz! ügy van!) és ebben látom a nagy hasznát e lépésnek. Ez erőt fog - adni nekünk a küzdelemre; még nagyobb lelkesedéssel, még nagyobb összetartással küzdünk, ha mindnyájan tudjuk ebben az országban, hogy tényleg kizárólag csak ellenfeleink bűnösök, hogy mi a békét akarjuk, hogy nem ambiczióból, nem hódítási vágyból kell azokat a szenvedéseket eltűrni, amelyekkel a háború jár. A győzelem kilátásai csak fokozódni fognak, ha reánk kényszeritik továbbra a harczot és be fog bizonyulni, hogy az antantnak az a jóslata, hogy az idő neki kedvez, nem igaz. Az idő talán neki kedvez, de látjuk, hogy már jó ideje foly a harcz és minél jobban haladunk az időben, annál nagyobb a mi fölényünk. Ennek oka az, hogy azok az erkölcsi momentumok, a jó lelkiismeret, az egységes vezetés, a jobb szervezet erősebbek azon előnyöknél, amelyekre ők számítanak és mindezen fölények még fokozódnak. Azon bizalommal tehát, hogy a kormány ezen elhatározása csak üdvös lehet, akár a békéhez vezet, akár nem, üdvözlöm az elhatározását. (Általános élénlc éljenzés.) Elnök: Gróf Károlyi Mihály képviselő ur kivan szólni. Gr. Károlyi Mihály: T. ház! A ministerelnök ur enuncziácziójával és azon békejegyzékkel szemben, amelyet a központi hatalmak az ántánt-hatalmakhoz küldöttek, nekem, ha szivem szerint szólok, csak egy szavam van és ez az, hogy: Végre! (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Végre megtörtént az, amit olyan régen és olyan melegen óhajtottunk, megtörtént az első, nehéz lépés. De amilyen melegen óhajtottuk, ép olyan melegen üdvözöljük is most azt. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. kéjrviselőház! Hiszen a mi pártalakulásunk a béke-propaganda jegyében született meg. (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mi voltunk azok, akik leginkább és legerélyesebben hangsúlyoztuk, hogy a béke felé minden lépést meg kell tenni. Szemben másokkal, gyakran a