Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-675

675. országos ülés 1916 deczember 12-én, kedden. 83 középeurópai szövetségnek hatalmi túlsúlya köztudomásra jutott, abban az arányban vált nyugodtabbá, békésebbé az európai szituáczió. (Igaz! így van!) Bizonyíthatjuk azzal, hogy amint a másik szövetségi csoporthoz tartozó valamelyik nagyhatalom másutt valami bonyodalomba keveredett, amely az ő katonai erejét más irányban lekötötte, abban a mértékben nőttek a béke garancziái Európában. (Igaz I Ugy van!) Hiszen ha a mi hatalmi csoportunknak lettek volna támadó tendencziái, természetes, hogy semmi sem fenyegette volna jobban az európai bókét, mint egy olyan konstelláczió, amely — mondjuk — Oroszország erejét nagymértékben leköti egészen más karcztereken. Es ki félt háborútól Európában akkor, amikor az orosz birodalmat a japán háború a távol Keleten lekötötte? (Igaz! Ugy van!) Az hiszem, ezek köztudomású tények. Ezeket csak hangoztatni kellene ismét és ismét, hogy keresztültörjük azt a kérgét a balvéleményeknek és előítéleteknek, amit a legmerészebb valótlanságoknak évtizedeken át való hirdetése teremtett. A fejlődés hosszú éveken, majdnem évtizedeken át a béke javára folyt. Bizonyos rezignáczió vett erőt a velünk szemben álló hatalmi csoporton. Ok maguk ugy ítélték meg a helyzetet, hogy egy európai háború reájuk nézve kevés kilátást nyújt a sikerre. Bizonyos détente állott be; a franczia revans-gondolat vesztett intenzitásából, az orosz birodalom igyekezett más irányokat keresni és háttérbe szorultak a balkáni, a közel-keleti orosz hatalmi aspirácziók. így tartott ez mindaddig, amig az ő hatalmi törekvéseik váratlan segítséget nem kaptak egy olyan nagyhatalom részéről, amelyet jól felfogott érdekei és összes történelmi tradieziói arra indítottak volna, hogy a mi hatalmi csoportozatunk politikai akczióját támogassa. Anglia magatartása hosszú időn át megfelelt tradiczióinak. Nem csatlakozott egyik csoportozathoz sem; hiszen régi angol tradiczió volt: tartós szövetségekkel meg nem kötni kezét. De nagyban és egészben támogatta azt az akcziót, amelyet a mi békés hatalmi csoportozatunk az európai béke érdekében kifejtett. Ebben azonban váratlan fordulat áll be. Igyekeztek elhitetni azt, hogy a német militarizmus, a német világuralmi törekvések ellen védekezésre van szükség. Nagyon jól ismerjük azt a forrást, ahonnan az angol sajtó egy részének ez a tendencziája eredt. De én nem hiszem, hogy . legyenek Angliában öntudatosan gondolkozó komoly férfiak, akik igazán magukévá tegyék ezt az álláspontot, amely nagyon alkalmas lehet arra, hogy a felületesen gondolkozó embereket magukkal ragadja és amely egyúttal nagyon megfelel annak az angol hagyománynak is, amely minden angol érdeket vagy angol önző törekvést igyekszik általános humanisztikus mezbe öltöztetett szólamokkal leplezni. De nem homályosíthatja el azt a tényt, hogy Anglia a német békés kommercziáíis gazdasági fejlődésben látja azt a riválist, melylyel szemben nem annyira védekezni, de amelyet eltiporni akar. És bármilyen frazeológiával éljen az angol közélet és az angol sajtó, nem egy, öntudatlanul elröppent szó e világháború tartama alatt is belevilágit az angol néplélek rejtekébe és megmutatja, hogy az igazi indok arra, hogy Anglia e szövetséghez csatlakozott, a német nemzetnek, a német birodalomnak gazdasági fejlődése, gazdasági konkurrencziája volt. (Ügy van! Ugy van!) Bárhogy álljon is a dolog, Anglia csatlakozása által az erőviszonyok eltolódnak. Három nagyhatalom állt szemben kettővel. Mindjobban megerősödött az orosz-franczia szövetségben a remény, hogy a nagy mérkőzés esetére Anglia támogatására számithat. És amint megerősödött e remény, ahhoz képest sötétedett el az európai politikai láthatár, ahhoz képest éleződtek ki mind jobban-jobban a nemzetközi viszonyok, szaporodtak a súrlódási pontok, a kritikus epizódok és alakult a helyzet hovatovább mindjobban akképen, hogy már a háborút megelőző utolsó hónapok alatt nem is annyira nálunk — nálunk sokan éltek illúziókban, — de a velünk szemben álló hatalmi csoport közvéleményében egyhangúvá lett az a meggyőződés, hogy közeledik a nagy leszámolás órája, melyben a német birodalom és a monarchia nagyhatalmi állása véget ér. E történeti fejlődés érlelte meg a háborút, e történeti fejlődés tette kötelességünkké azt, hogy akkor, midőn egy példátlan provokáczió ért bennünket és e példátlan provokáczió elleni jogosult védekezésnél a másik nagyhatalmi csoport utunkat állta, hogy akkor fenyegetett létérdekeinknek, fenyegetett ekszisztencziánknak biztosítására fegyvert ragadjunk. (Altalános helyeslés.) Fegyvert ragadtunk azzal a kemény elszántsággal, amivel létüket megvédelmezni akaró és élni akaró nemzetek a veszedelem perczében fellépni szoktak, (Ugy van! Ugy van!) felléptünk azzal az elhatározással, azzal a győzni akarással, melyet vissza nem riaszthatott semmiféle túlerő, melyet meg nem ingathattak a háború változó esélyei sem, (Ugy van! Ugy van!) de fegyvert ragadtunk minden hóditó szándék, minden, ellenségeink elpusztítására irányuló gyűlölködő szenvedély nélkül. (Általános élénk helyeslés-) Mi bármikor készen álltunk a békére: készen a háború előtt, készen a háború kitörésének pillanatában, készen azután is mindig. És hogy ennek a békeszándéknak ilyen formaszerü, hogy ugy mondjam ünnepélyes megnyilatkozását mindeddig nem tettük, ennek egyediili oka az volt, hogy olyan ellenséggel szemben, aki létünk megsemmisítésére tör, békeajánlatot csak olyan pillanatban szabad tenni, amikor senkinek eszébe nem juthat ebben gyöngeség jelét látni, (Altalános élénk helyeslés és taps.) Mert egy időelőtti 11*