Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-675

84 675. országos ülés 1916 deczember 12-én, kedden. békeajánlat, melyet bárki is gyengeségnek tulajdoníthatna, nem közelebb hozza a békét, de jobban eltávolítja azt. (Ugy van! ügy van!) Ma, t. ház, azt hiszem, hogy a kellő pillanat elérkezett. Hiszen tudjuk, hogy ellenségeink a végéhez közeledő év nyarán kifejtett óriási offenzivájuktól várták a háború eklőltét, már tán előre is,|de minden bizonynyal akkor, midőn ez offenzíva az első, időszakban jelentős sikereket tudott elérni. És tudjuk azt is, hogy mint végső reménység, mint egy olyan ütőkártya a kezükben, mely minden körülmények között eldönti a játszmát, szerepelt az ö játszmájukban llománia akcziója. T. ház! A nagy konczentrált offenzíva, azt hiszem, végére jutott. Stratégiai eredményt el nem érhetett. Olyan rettenetes emberáldozatot kívánt ellenségeinktől, melylyel semmi arányban nem áll az itt-ott elért taktikai előny. Románia is akezióba lépett. Az utolsó reménység valóra vált. Az eredményről felesleges beszélni. Akkor, amikor utoljára volt alkalmam e kérdésben a t. ház előtt nyilatkozni, már kifejezést mertem adni annak a reményemnek, hogy a román támadás ellenfeleinkre csak kedvezőtlen eredménynyel járhat. A valóság túlhaladta reményeinket. Ma, azt hiszem, nem nekünk kell elmondanunk, de kiüti magát az igazság az entente-államok közvéleményében is. Ma ők mondják el, hogy a román támadás közelebb hozta a döntést a mi javunkra, mint ahogy volt a román támadás előtt. A másik remény a középeurópai hatalmak kiéheztetcse volt. Ennek a reménynek halálát is meghozta a romániai hadjárat. Ily viszonyok között tehát azt hittük, hogy békés szándékainknak formaszerü, ünnepélyes kinyilatkoztatására elérkezett a kellő pillanat. A monarchia külügyministere érintkezésbe lépett e tekintetben a szövetséges kormányokkal, amint a helyzet ilyen kialakulása megkezdődött. Es szövetségeseinknél teljesen rokon felfogással találkozott. Teljes egyetértésben egymással, érett megfontolás után határozták el magukat az összes szövetséges kormányok arra, hogy most megtegyék az idevonatkozó ajánlatot. T

v liáz! Most már ellenségeinken áll a dolog. Ok állanak oly horderejű elhatározás előtt, milyenre kevés példát nyújt a világtörténelem. Ha akarják, folytathatják a háborút, halálba küldhetik még a népek nem százezreit, hanem millióit is; (ügy van!) hatványozhatják azt a rettenetes pusztulást, nélkülözést, szenvedést és nyomort, amit ez a világháború jelent eddig példátlan arányokban az egész emberiségre nézve. Folytathatják tovább a rombolásnak, az elvadulásnak azt az ádáz munkáját, amely rongyokra tépi szót az egész emberiségnek legbecsesebb közkincseit, (ügy vän! ügy van!) Mindezt megtehetik, de ka megteszik, megteszik a siker minden reménye, az eredményre való minden kilátás nélkül, (ügy van! ügy van!) Es ha bűnnek tartom, t. ház, a háború nyomorát felidézni az emberiségre akkor is, ha az illetőnek reménye van saját nemzete hatalmi vágyainak kielégítésére: százszorosan bűnös a háború folytatása akkor, (ügy van! ügy van!) amidőn már ez a remény is meghiúsult, (ügy van! ügy van! Elénk helyeslés.) Ha visszhangot adnak a tőlünk megindult békeszózatra, akkor meggyőződésem szerint a béke elháríthatatlan akadályba nem ütközik. Meggyőződésem szerint azok a békeajánlatok, amelyeket tenni fognánk, reájok nézve is elfogadhatók ós alkalmasok tartós béke létrehozatalára, az emberiséget összekötő nagy, egységes emberi szempontok újból érvényre emelésére. (Általános élénk helyeslés.) Ha erre az útra lépnek: a mi szövetségi csoportunknál becsületes, lojális, a békét komolyan akaró fogadtatásra számithatnak. Ha a harcz útját választják, ugy folyni fog a harcz tovább. Az eredmény iránt nem lehet kétségünk, (ügy van! Ugy van!) Ha kitartottunk, ha megálltuk helyünket ennek a háborúnak annyival kétségesebb, bizonytalanabb, veszélyesebb fordulatai között, ki kételkedhetnék abban, hogy diadalmasan álljuk meg helyünket a még hátralévő megpróbáltatások alatt is. (Ugy van! Ugy van f Élénk helyeslés jobb felöl.) A felelősség ezért csakis azokat fogja illetni, akik visszautasítják a nyíltan, férfiasan, bátran feléjük nyújtott békejobbot, (ügy van!) Mi akkor sem fogjuk megbánni, hogy ezt a lépést megtettük. Mi akkor is abban a nyugodt öntudatban fogjuk a harczot tovább vinni, hogy a pusztítás ördöge romboló munkájának megállítására megtettünk egy becsületes, komoly kísérletet. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: T. ház! Gróf Apponyi Albert képviselő ur felszólalni kivan. Az idő rendkivüliségére és a tárgy fontosságára való tekintettel, gondolom, a t. ház megengedi . . . (Mozgás bälfelől.) Polónyi Géza: Megengedi? Micsoda beszéd ez ? (Zaj és felkiáltások a, szélsőbaloldalon: Halljuk! Halljuk Apponyit! Még csak az kellene t) Barabás Béla: Próbálják csak meg nem engedni! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kérem, méltóztassék megkezdeni beszédét! (Halljuk! Halljuk!) Gr. Apponyi Albert: Mélyen tisztelt képviselőház ! (Halljuk! Halljuk !) Ebben az ünnepélyes pillanatban, mikor a világháború zajában először hallatszik egy hivatalos békekijelentés, én a magam részéről ehhez csak néhány igen rövid megjegyzést akarok fűzni. Nem vélek csalódni, ha annak a hitemnek adok kifejezést, hogy a magyar közvélemény osztatlan helyesléssel fogja kisérni azt a tényt, hogy ez a béke-