Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-674

76 674. országos ülés 1916 gyobb erővel harczba kell szállni a tüdővész ellen minden irányban. Nemcsak azok megmen­téséről van szó — pedig ezek is sok ezren van­nak —, akiket a liáborus fáradalmak és a harcztér viszontagságai löktek e betegség kar­jaiba, hanem azok megmentéséről is, akik ma még egészségesek, de akiket a sok ezer hazatérő tüdővészes fenyeget. A kormány e tekintetben, sajnos, még nem tett nagyobbmérvü intézkedéseket. Felállíttatott a Felvidéken, Beszterczebanyán és Rózsahegyen két intézetet néhány ezer ágygyal, ami bizony vajmi kevés. Sajnálatos dolog azonban az is, hogy a népnek még ma sincs tudomása a tüdő­vész mibenlétéről. Még ma sem járta át a nép minden rétegét az a felismerés, hogy a tüdő­vész tulajdonképen alattomos, lappangó, fertőző betegség. Keresnie kell tehát a kormánynak módokat, eszközöket, amelyekkel kioktatjuk a népet a tüdővész elleni védekezésre, hogy azután küzdhessen ő maga is ellene, védhesse magát tőle. Kioktatni a néj>et e czél érdekében min­dennél fontosabb, az állam és a társadalom érdeke egyaránt. (ügy van! balfelöl.) Nemrég olvastam, hogy egy nagy fővárosi pénzintézet elhatározta, hogy felszaporodott tőké­jét tömegbérletekbe fogja fektetni, sőt ezirányu működését már meg is kezdte egy 17.000 hol­das nagybirtok bérbevételével. A pénzintézet parczellázni is fog, tehát a kisembereknek is akar juttatni a bérbevett földekből, mert a par­czellázás különösen ugy, amint azt nálunk a nagybankok csinálják, nagyon jó üzlet. A föld és a nép közé tehát újra betolako­dik a spekuláczió és vigan folyik tovább ez a bérletrendszer, amely már eddig is meggátolta, hogy a nép földhöz juthasson. Tudjuk, hogy sokan irtóznak és fáznak tőle. ha a magyar nép gyarapodik és művelődik. Tudjuk, hogy sokan jobban kedvelik, jobban szeretik a régi módit, a régi berendezést, mert igy juthatott csak a magyar föld tekintélyes része már eddig is idegen kézre. Előttünk azonban egy nagy társadalmi osztálynak, a keresztény magyar földmivelő népnek az érdeke lebeg. Azt akar­juk, hogy a magyar nép ne legyen cseléd az Istenáldott földön, amelyhez legtöbb joga mégis csak neki van. Hiszen ő művelte azt kezemun­kájával ezer esztendőn át, ő védelmezte azt vérével leginkább, ő szenvedett érte a legtöbbet. Ép ezért az a párt, melyhez tartozni szeren­csém van, az országgyűlési néppárt már most is erélyesen és sürgősen követeli azt, hogy a bazáért vitézül harczoló nép fiai földhöz jussa­nak. (Ugy van! balfelöl.) Szükséges az, hogy amikor a hősök megjutalmazásáról lesz szó, a jutalomban a magyar nép fiai olyan mértékben részesüljenek, amint azt megérdemlik. De tulajdonkéjíen nem is jutalomról van itt szó, mert a hazáért vérét hullató katona ju­talma e földön csak saját lelkiismerete és a hazáért hősiesen kiállóit szenvedése felemelő tu­deczember 11-én, hétfőn. data lehet. Nem jutalom, hanem tisztességes megélhetés kell neki. Az a mindennapi kenyér, amelyért imádkozik az Istenhez, de dolgozni is akar érte. Ezt a munkaalkalmat a mindennapi kenyérért adja meg neki a föld, amely után annyira vágyódik. De a földet nem a nagytőke kegyelméből kérjük számára. Kern akarjuk azt, hogy a par­czellázó bankok busásan nyerészkedjenek rajta. Ne tolakodjék a spekuláczió a föld és a nép közé. Reméljük és elvárjuk a kormánytól, hogy a bankoknak ezt a spekuláczióját meg fogja akadályozni és reméljük, hogy Magyarországon olyan birtokreformot is meg lehet valósítani, amelyhez nincsen köze az üzleti nyerészkedés­nek és amely valódi altruisztikus alajjokon áll. (Helyeslés a baloldalon.) A közélelmezós terén is a legnagyobb rend­szertelenségnek és fejetlenségnek adta tanújelét a kormány. Az e téren kiadott rendeletei a legnagyobb zűrzavarokat idézték elő. Ez alkalommal is két ilyen rendeletre vagyok bátor a kormány és a t. ház figyelmét felhívni. Méltóztatnak tudni, hogy a kormány folyó évi június hó elején közzé­tett rendeletében intézkedett a nemtermelők házi és gazdasági gabonaszükségletének beszerzéséről és folyó évi Julius elején hozta nyilvánosságra azt a rendeletét, amelyben a hatósági ellátásra jogosultak gabonaszükségletének bejelentéséről intézkedik. Ezek a rendeletek az első, az 1750. számú ministerelnöki, a másik a 2117. számú ugyan­csak ministerelnöki rendeletek a gyakorlati élet­ben nemcsak hogy nem váltak be, hanem ren­geteg zavart okoztak és sérelmes mivoltukról országszerte panaszkodnak. Sajnos, hogy a gya­korlati tapasztalatok mindeddig nem birták a kormányt arra, hogy a rendeletek hiányait pótolja és ezeket a visszás rendeleteket módo­sítsa. Mert azt ugyanis nem tekinthetjük orvos­lásnak, hogy a belügymínister ur esetleg egyes kivételes esetekben enged a szigorból és enged­ményekkel igyekszik pótolni azt, amit a helyes rendelkezéseknek kellett volna betöltenie. Nap­nap után halljuk pl. hogy a más törvényható­ság területéről való vásárlási engedélyét mily nehéz Utánjárások, közbenjárások eredményeként kapják meg az egyes városok és ha valamely város nem jut méltányos elbánáshoz, ezt az alkalmas közbenjárók hiányának tulajdonítják. Ez a rendszer, bocsánatot kérek a kifejezésért, mint korteseszköz talán igen jól beválhat, de á kormány igazságszeretetéről és főleg szocziális érzékéről nem valami jó bizonyítványt állit ki. Ezeket a rendeleteket különben is a valódi szükségletek ismeretének teljes hiánya és a gyakorlati élet követelményeinek negligálása jel­lemzi a legjobban. Ez alkalommal ezen két rendeletnek csak egyik sérelmes pontjával kivánok foglalkozni

Next

/
Oldalképek
Tartalom