Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-674

674. országos ülés 1916 Megtörtént azonban az is, hogy az egyik vármegyei alispántól megkeresésünkre hivatali értesítést kaptunk, hogy intézkedett az iránt, hogy egy bizonyos honvéd családja részére a hadisegély kiutaltassák, de később az illető honvéd feleségétől panaszos levelet kaptunk, hogy annak daczára, hogy az alispán hat hónappal előzőleg intézkedett, nem kapja meg a segélyt, mert a községi jegyző nem hajlandó azt kifizetni, folyósítani. Szolgálhatnék még több ilyen ügygyei is a t. háznak, de nem akarom most ezzel türelmüket igénybe venni, csak még egy esetet vagyok bátor felhozni. Megtörtént az egyik községben, hogy a hadisegélyre jogosult asszony súlyos betegen feküdt a lakásán. A községi jegyző a hadisegélyt sem a beteg asszony lányának, sem pedig az anyjának nem volt hajlandó kifizetni, hanem megkövetelte azt, hogy a súlyosan betegen fekvő asszony személyesen jelentkezzék a községházánál a liadisegélyért. (Mozgás.) Akkor a szomszéd asszony vállalkozott arra, hogy a beteg asszonyt az egész községen keresztül a hátán szállítsa oda a község házához. Az ezzel járó izgalmak annyira megviselték a beteg asszonyt, hogy az esetet követő néhány óra múlva meghalt. Bátor vagyok a panaszt a belügyminister ur b. figyelmébe ajánlani, mert hős katonáink családjait nem szabad éheztetni azért, mert beteg anyák nem járulhatnak a hadisegélyért, a hivatalból felmentett községi jegyzők elé. (Zaj és mozgás a jobboldalon.) Az illetékes helyen a nevet is közlöm, úgyis a j>anaszt átadom a belügyminister urnak. (Helyeslés.) Menjen az a községi jegyző, községi biró vagy községi pénztáros az ilyen beteg családjához, álljon mindenki szolgálatára hős katonáink családjainak. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) T. ház! A hadiárvák ós özvegyek ellátása dolgában is lassan haladnak előre a kellő intézkedések. A szegényebb sorsú családokban az elesett hős családja az élet nehézségeivel nem bir megküzdeni, anélkül hogy ne legyen kénytelen megízlelni a nyomort. A legtöbb elárvult család helyzete a lehető legnyomasztóbb. Hiszen mit lehet manap városokban vagy akár faluhelyen is vásárolni abból a 30—40, legjobb esetben évi 120 koronából, amit özvegyi és árvasegély czimén az elesett hős családjának kiutalnak, amikor egy kiló marhahús ára 10—14 korona? Ezekben a családokban a nélkülözés, az inség ós nyomor állandó vendégek. Helytelen intézkedés az az elbánás, amelyben a hősi halottak hátramaradottai részesülnek. Amíg a családfő a fronton harczol, a család rendes hadisegélyt kap, legalább is annyit, hogy megélhet belőle. Bizonyára azért adták neki a segélyt, mert hivatalosan is köztudomásúvá vált, hogy megélhetése a segély nélkül nincs kellőleg biztosítva. Amikor azonban a családfő elesik, ugyebár a család anyagi helydeczember ll-én, hétfőn. 75 zete nem javul, sőt rosszabbodik. Hogy lehet akkor azt kívánni, hogy az elesett hős családja ezután havi rongyos 10—15 K-ás segélyből éljen meg? Amikor erre a kiabáló anomáliára felbivjuk a kormány figyelmét, menten kész a válasz, hogy a hadi nyugdíj csak ideiglenes, a háború után ugy is rendezve lesz. De mi lesz a háború utánig az elesett hősök családjaival? Vagy talán már vége van a háborúnak, vagy nemsokára vége lesz? Még képtelenebb a helyzet az úgynevezett eltűntek családjaival. Mondjuk pl., hogy járőrbe küldik ki a katonát. Kern jön vissza. Meghalt-e, vagy elfogták-e, nem lehet megtudni. Belekerül tehát a neve az eltűntek névsorába, akikről nem tudni semmi biztosat. El-e, fogoly-e, csak a jó Isten a megmondhatója. Hónapok múlva az a bizonyos veszteségi lista, amelybe az ű neve is belekerült, megjárja a hivatalos fórumokat és az lesz a dolog vége, hogy a család nem kapja továbbra a hadisegélyt. Hadi nyugdijat sem kaphat, mert a hősi halálról nincs hiteles írás. Kap azonban ideiglenes segélyt, amely havi 5 —10 K szokott lenni, ha nagyobb a nyomorúság, akkor 10 K. Ugyebár, kérem, ez képtelenség? Amíg nem eltűnt volt a neve annak a katonának, addig a család rendes hadisególyt kapott, most pedig, hogy a család anyagi helyzete csak rosszabbodott, szive fájdalma mindenesetre erősbödött, néhány koronával intézik el sorsát. A hadiözvegyek és árvák ügye gyors segítséget igényel. Ép ezért a kormány kötelessége, hogy találja meg a módját annak, hogy az állandó gyors és a kellő megélhetést biztosító hadisegély mielőbb rendeztessék. Ezeken az anomáliákon sürgősen segíteni kell, mert különben ebből nagy baj háramlik az országra. Amíg nem tudnak nagyobb nyugdijat adni az elesettek és eltűntek családjainak, adják meg nekik továbbra is a rendes hadisegélyt. Mert tessék elhinni, ez is hadviselési érdek. A kormány évenkint rengeteg összegeket fordít különféle szubvencziókra; (Ugy van' balról.) a czukorgyárak most is milliós szállítási kedvezményeket élveznek, hajózási vállalatokat, amelyek a háború alatt egyszerűen szüneteltetik üzemeiket, most is a szubvenczión élnek, (Ugy van! balfelöl.) arra azonban, hogy felemeljék a hadiözvegyek, hadiárvák, rokkantak illetékeit, arra, hogy segítsék a menekülteket, hogy támogassák a küzködő hivatalnoki osztályt, hogy lehetővé tegyék a szegény nép megélhetését, arra a kormánynak egyáltalában nincs pénze. Még nincs vége a nagy háborúnak, de máris kétségtelen tapasztalatként nyilatkozik az a szomorú jelenség, hogy a tüdőbetegek számát ijesztő módon szaporította. Oly erővel mutatkozik ez a pusztító népbetegség, hogy veszélyezteti még azokat a szerény eredményeket is, amelyeket hazánk tüdővészellenes küzdelmei húsz év alatt el tudtak érni. TJjból a legna10*