Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-674

70 674, országos ülés 1916 deczember 11-én, hétfőn. a munkásokat, dolgozzanak többet, akkor többet fognak keresni. Egyébként pedig ma a munkásoknak is kötelessége, hogy áldozatot hozzanak. Végül érdemképen felemiitette, hogy a munkások a Már. gépgyárban nincsenek katonai felügyelet alatt és erre ő büszke. Ez volt körülbelül a minister ur válasza. Erre a munkások várták, hogy az ő helyzetük másként fog alakulni, jobbra fog fordulni. Nem történt meg. 1915 február 26-án ujabb kérvényt adtak be. Nem akarom a t. képviselőházat a dolog lényegének részleteivel untatni, mert az ö munkabérük, fizetésük meglehetősen bonyolult szakkérdés. Nem egyszerű munkabérfizetés az, hanem ott vannak alapbérek, ezenkívül kapnak felülfizetéseket, szóval egész különleges rendszerek vannak ott. A dolog lényege, hogy kérték az egyezményárak revízióját és a megdrágult életviszonyokhoz alkalmazkodó javítását. Ezzel kapcsolatban kérték az egyezményáraknak a munka megkezdésekor való kiadását és a túlórák jobb díjazását. Erre 1915 április 17-én a pénzügyminister ur egy leiratot küldött az igazgatósághoz, amelyben hivatkozik a küldöttség előtt tett kijelentésére és azt mondja, hogy túlzott követelések azt eredményezhetnék, hogy az állam kénytelen volna felhagyni a házi kezeléssel. A máv. gépgyári munkások keresetüket fokozottabb munkakifejtéssel növelhetik és nem kell attól tartaniok, hogy az ekként megnövekedett keresetüket a gépgyár főnöksége az akkordárak leszállítására használná fel. Tudomásom szerint ennek épen az ellenkezője történt, t. i. tényleg az akkordárak leszállítására használták fel, amivel ujabb sérelem állott be. Azt mondja továbbá a minister ur leiratában — ami igen fontos az én előadásom szempontjából — hogy a panasz-bizottságnak nincs joga a máv. gépgyári munkások ügyeivel foglalkozni, erre nincs is szükség, mert a munkások a béke idején bírt jogaiknak ma is élvezetében vannak. »A gyárat ezután sem kívánom katonai felügyelet alá helyeztetni* — mondotta a minister ur. Tehát a minister ur azzal indokolta, hogy a panasz-bizottság működését nem engedi meg, hogy a munkások ugyanolyan viszonyban vannak, mint a béke idején voltak. A katonai üzem alá helyezett gyárak munkásai és az egyéb munkások között £.iZ eli különbség, hogy míg az egyéb munkások ott hagyhatják szolgálatukat, a katonai felügyelet alá helyezett munkások nem; ezek az 1912. évi, a hadi szolgáltatásról szóló törvény szerint röghöz vannak kötve. Ismételt kérvények után 1915 Julius 4-én a gyár katonai felügyelet alá helyeztetett és Bartl őrnagy jmrancsnoksága alá került, aki a munkásokat munkásosztagokba osztotta. Amikor ez megtörtént, a munkások Ígéretet kaptak arra, hogy a panaszbizottság felül fogja vizsgálni kéréseiket és igyekezni fog panaszaikat orvosolni. Azonban jött a honvédelmi minister urnak a panaszbizottságra vonatkozó rendelete, jött — az ón interpelláczióm után — az ujabb rendelete, de ezek a kincstári üzemekre nem terjednek ki, ugy hogy ezek a munkások nem tartoznak a panaszbizottság hatásköre alá. Már most, hogy teljes legyen a kép, felemlítem még, hogy 1915 Julius 22-én jött egy hirdetmény a minister ur részéről a máv. gépgyárak igazgatóságához, amelyben kijelentette, hogy minden munkás ugy a rendes munkaidőben, mint azontúl! időben munkában töltött óra után 7 fillér háborús órapótlékot kap. Azonban ezóta ujabb kérvények jöttek és vannak az igen t. minister ur és az igazgatóság előtt. Engedje meg az igen t. minister ur, hogy röviden reasszumáljam azt, ami ennek az ügynek szerintem a lényege. Arról van szó, hogy az igen t. pénzügyminister ur hatásköre alá tartozván ezek az üzemek, nem jöhetnek a panasz-bizottság elé. Az volna az óhajuk, hogy az ő dolgaik is, épugy mint más munkásoké, a jianasz-bizottság elé kerüljenek. Miután megszűnt az az ok, amelynek alapján ők nem juthattak a jjanasz-bizottság elé, amennyiben időközben katonai felügyelet alá helyeztettek, ennélfogva azt hiszem, méltányos, hogy ők is a többi munkásokkal egyforma elbánásban részesüljenek. Tudom a minister ur felolvasott válaszaiból, hogy az ő álláspontja az, hogy ha ez igy megy tovább, akkor feladja ezt az üzemet, mert nem fizeti ki magát neki. Ez egy probléma, egy nehéz kérdés. De én viszont azt hiszem, hogy egy állami üzemnek a munkafeltételek ós a munkabér szempontjából nem lehet hátul kullognia, hanem elől kell lennie, kvázi mintául kell szolgálnia és nem szabad, hogy egy állami üzemben megtörténhessék az, hogy a munkások azt panaszolják, hogy rosszabb sorsban és roszszabb ellátásban van részük, mint a magánvállalatok munkásainak, ők tehát az állami szolgálatból magánszolgálatba kívánkozzanak. Én nem vagyok ebben szakértő, nincs is meg a betekintésem, nincsenek meg az adataim sem, hogy véleményt tudjak mondani arról, amit a minister ur a küldöttségnek is mondott és leiratában is felhozott. De azt hiszem, legalább is jogos a munkások szempontjából az a kérésük és óhajtásuk, hogy egy illetékes hatóság vizsgálja meg ezeket a dolgokat. A panaszbizottságban tudvalevőleg helyet foglal a munkaadók képviselete is, a munkások képviselete is; ott tehát megvan a paritás és megvan a mód és a lehetőség arra, hogy különböző szempontokból mérlegeljék a panaszokat. Amikor tehát ők a panaszbizottság elé akarnak menni dolgaikkal, akkor én nagyon kérem a magam részéről az igen t. minister urat, hogy ezt a kérésüket teljesítse és miután az igazi ok, hogy t. i. nincsenek katonai felügyelet alatt, elesett, ' tegye most már lehetővé, hogy a több mint húszezret számláló munkások is a panaszbi-