Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-674
674. országos ülés 1916 deczember 11-én, hétfőn 69 1912-ben és 1913-ban megállapítja ez a statisztika, hogy pénztári tagok kőjében hozzátartozóknál 60.000 szülés fordult elő. Ha már most ezt a 60.000 szülőanyát abban a védelemben részesítjük, amely őket megilleti, hogy a legelemibb életfeltételekben legyen részük, akkor, kiszámítva azt, hogy hat hétre jár nekik a gyermekágyi segély, naponként 75 fillér, negyvenkétszer 75 fillér kitesz hat hétre 31 korona 50 fillért. Már most 60.000 esetben 1,800.000 korona az az összeg, amely erre fordíttatnék s amelylyel ezen minimális kívánságokat a szülőanyáknál teljesíteni lehet. Itt ismét utalok arra, amire Apponyi Albert gróf igen tisztelt képviselő nr is utalt s amiben a probléma igaz megfejtése rejlik : hogy az ilyen szegény asszony minél tovább tudja táplálni az ő gyermekét, annál jobb, mert a halálozási arány énhez igazodik. Amely gyermeket kilencz hónapig táplál az anyja, az sokkal jobban megél, mint amelyet csak egy-két hónapig táplál. Az óriási különbség perczentualiter is, két-három-négy-öthat és több hónap figyelembevételével tudományosan meg van állapítva. Ezek köztudomású tények. Nem akarom a számadatokat fejből felsorolni. Amint beszédem elej én mondtam : én nem járok a levegőben, csak a lehetőségeket kívánom. Nagyon kérem a kereskedelmi minister urat, vegye fontolóra, nem volna-e lehetséges, hogy a munkásbiztosító törvény reformja alkalmával, melyet várhatunk, ezen kérdést mai kezdetleges formájából kiemelve, a segélyt ily irányban kitérj eszsze. Nagyon jól tudom, hogy ez a megoldásnak csak egy kezdő stádiuma, csak egy kezdő lépés. De azt hiszem, a törvényhozásnak minden alkalmat meg kell ragadnia, hogy kötelességét és feladatát a jövő nemzedék megmentése iránt teljesítse, érdeklődését a szocziális kérdések iránt megmutassa. Itt megintgróf Apponyi Albertre hivatkozom. O mutatott rá, hogy a születések arányszáma dolgában hogyan állunk, a halandósági százalék mily rettenetes a csecsemőknél hazánkban. És megjegyzem :- társadalmi utón a legjobb erőkkel vagyunk ellátva. A Stefánia-Szövetség például mintaszerűen tölti be hivatását, egész uj ötletekkel, irányokkal dolgozik e téren, uj anyagot, uj embereket nevel, akik e téren ki vannak képezve szakértükül. Működése, mint társadalmi egyesületé csak a legnagyobb dicséretre méltó. Tehát társadalmilag is meg van a kérdés háttere alapozva s nincs semmi akadálya a kérdés megoldásának. Már csak azért is kell, hogy a magyar törvényhozás e tekintetben ne vonja meg érdeklődését, hogy egyszer már a csecsemővédelem és az anyaság problémájának kérdésében a szónoklatok helyett a cselekedetek terére lépjünk. Én igen kérem a t. kereskedelemügyi minister urat, kötelezze le a magyar társadalmat, a magyar anyákat és a jövendő magyar nemzedéket azzal, hogy e kérdésben a megoldást előkészíti. (Helyeslés balfelól.J Még csak egy pár kérdéshez kívánok nyúlni, melyeknek felemlitését kötelességemnek tartom. Sajnálom, hogy a pénzügyminister ur nincs jelen, mert most ő hozzá volna szavam, illetve, ha praktikusan akarnék eljárni, tulaj donkép minden szavamat hozzá kellene intéznem s azt kellene kívánnom, hogy szivreható felszólalásommal a pénzügyminister ur jégkeblét valahogy felolvasztanom sikerüljön. Ez a kérdés t. i., amelyet itt szóbahozok : a magyar államvasutak gépgyári és egyéb munkásainak kérdése, különösen az ö hatáskörébe tartozik. Tudvalevő ugyanis, hogy a magyar államvasutak a hatáskör szempontjából két ministeriurn alá tartoznak. A kereskedelemügyi ministerium alá tartozik az istvántelki, északi főműhely. Itt kitűnő szervezet van, tüzetesen kiépített szolgálati, fegyelmi szabályzat, de arról ebben sincs szó, hogy ezek kivétessenek a kereskedelemügyi minister hatásköre alól. Azonban a. pénzügyminister ur hatásköre alá tartozik a magyar államvasutak gépgyára, az állami vas- és aczélgyár Diósgyőrött, az állami vasmüvek Vajdahunyadon, a kudzsiri kincstári aczélgyár és kohó Hunyadmegyében "s az állami vas- és csőmüvek Zólyom megyében. Ezek az állami üzemek a pénzüirvministerium hatásköre alá, tartoznak. Már most itt is a jmnaszbizottság kérdése forog szóban. Ezek az állami üzemek t. i. ki vannak véve a panaszbizottság működése és hatásköre alól és egyenesen a pénzügyminister alá tartoznak. Ezen gyárak munkásainak bérviszonyai körül különböző kérdések merültek fel. A dolog lényege abban csúcsosodik ki, hogy ezek a munkások is a panaszbizottságok működése alá óhajtanak tartozni. Ezen gépgyárak munkásai 1915 augusztusban arra kérték az igazgatóságot : biztosítson részükre olyan keresetet, minőt a többi magánvállalatok biztosítanak. Erre 1915 szeptember 30-án a pénzügyminister ur az igazgatóságnak egy rendeletet küldött le, mely szerint minden, legalább egy évig dolgozó munkás minden, 16 éven aluli, önálló keresettel nem biró gyermek után öt korona havi segélyt kapjon. A munkások ezzel nem elégedtek meg, hanem 1915 november 9-én egy nyolcztagu küldöttségük jelent meg Vajkay főigazgató vezetésével a pénzügyminister urnái, előadván, hogy az ipari munkások átlagos keresete a gépgyárban tiz órai munkaidő mellett napi 5—6 korona. Ebből ők megélni nem tudnak, s kérték, hogy az öt koronánál nagyobb havi pótlékban i-észesüljenek. A minister ur ezen küldöttségnek többi között azt válaszolta, hogy a Máv. géjjgyár nem olyan vállalat, mint a hozzá hasonló más üzemek, nem tudja a kedvező munkaalkalmakat ugy kihasználni, tehát nem is fizethet ugy, mint egy magánvállalat. Ha a munkások nem elégednek meg a fizetésjavítással, akkor a kormány esetleg kénytelen lesz a gépgyárat magánvállalkqzásba adni. Kérte
