Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-674

:>H 674. országos ülés 1916 deczemher 11-én, hétfőn. urak egymásnak annyit segíthetnek, hogy ez azután a rószvénytársulati mérlegekben a nagy dividendákat, az éhező nép körében pedig az óriási drágaságot produkálja. Itt — mondom — nagy hiba, hogy részvénytársulatokat alapítottak, amelyeknél a kormány teljesen másodsorba került és a hatalmat egy |>ár nagy pénzintézet vezetőembere kaparintotta teljesen kezébe. Itt azután következik a hibák egész sorozata. Nem untatom velük a t. házat. (Halljuk! Halljuk! a sséJsöbaloldalon), de engedjék meg, hogy egy pár példát mégis felemlítsek annak illusztrálására, hogy általános állitásom megfelel a tényeknek. A t. kormány — ugyebár — óriási hatal- , inat vett kezébe a rekvirálás jogával. A kormány azt mondta: ö rekvirál, ő diszponál Magyarország egész termése felett. Helyes! Kivételes időket élünk, kivételes helyzetben vagyunk, kell hogy egy kéz irányítsa az egész ellátást; ez a kormányé. Igen ám, csakhogy ott mindjárt azzal kezdették, hogy ezt az egy kezet kettéosztották, mert külön intézkednek a katonaság szükségletéről az Országos Gazdasági Bizottságban és külön rendelkeznek a polgári lakosság ellátásáról is. Készben ezt bizták a közélelmezési hivatalra, azonban itt is a kereskedelemügyi minister ur bizonyos ipari központok felett a felügyeletet ós vezetést kivette a közélelmezési hivatal hatásköréből és magának tartotta fenn. A korpaügyeket és a tengerirekvirálást viszont a földmivelésügyi minister ur tartotta fenn magának, íme a nagy egységes vezetés már négy, vagy ötfelé megy széjjel. Igazán őszintén sajnálom báró Kürthy urat, ha majd ő szerepel a közönség előtt mint mindenért felelős, holott — amint látjuk — mindenki dirigál, a legkevesebbet ő maga. De hogyan gyakorolják a rekvirálás jogát? Nem akarok itt tréfás hangulatot előidézni, nem akarom idézni azokat a bizonyos rekvirálásokat és rendelkezéseket, amidőn egy gazdától elvették, elrekvirálták a kukoriczát ós elvitték az ország másik részébe és mikor azután ő vetőmagot vagy takarmányra való kukoriczát kért, neki az ország harmadik végéből diszponáltak egy pár vaggont. Ezt a vaggonhiány és a közlekedési nehézségek miatt természetesen csak hetek vagy hónapok múlva tudja megkapni és hogy megkaphassa, itt is, amott is kellett a pénzt deponálnia, ugy hogyha nem milliomos, már eo ipso nem tudott a sok deponálás miatt a maga gabonájához jutni. Előállottak olyan nevetségesen szomorú inczidensek, hogy akárhány embert biztattak, adja csak oda a gabonáját a rekvirálásánál, ő majd kap vetőmagot és amidőn kórt vetőmagot az illetékes fórumtól, a vetés után, ha jól megy, aratás idején jön meg a vetőmag. Ilyen esetek mutatják a fejetlenséget, a szervezetlenséget és azt, hogy nem egy kéz, nem egy elme irányítja az egészet. A rekvirálások terén tudjuk, hogyan ment a dolog, de nem akarok rekrimináíni. Csak a most megindult rekvirálások tekintetében a legkomolyabban vagyok kénytelen figyelmeztetni, hogyha- itt az urak nem vigyáznak, katasztrófa elé viszik a jövő termés szempontjából az országot. (Ugy van! balfelöl.) Most t. i. elrendelték az ujabb rekvirálást. Csépléskor a gazdáknak be kellett jelenteniök a cséplési eredményeket, ott megállapították, hogy minden gazdának mennyi gabonát szabad vetőmagra, továbbá takarmány, cselédkonvenczió és a munkások élelmezése czimén visszatartani, a többit elrekvirálták. Ezek a rekvirálások nem jártak kellő eredménynyel és abban teljesen igazat adok, hogy egyes helyeken bizonyára visszamaradt még gabona a többleten felül. Hogy azonban kis mentsége van azoknak a gazdáknak, azt megint a marhahizlalás, különösen pedig a sertések körüli eljárás igazolja, amire talán még kitérek felszólalásom során. Most, ugy látszik, szükség van még nagyobb gabonamennyiségekre, noha fényes romániai sikereink után azt hiszem, hogy ez az égető szükség tetemesen csökkent, mert hiszen fel kell tennem, hogy a romániai zsákmányból Magyarország is fog részesedni, különösen abban a vonatkozásban, hogy Magyarország szolgáltatott eddig is — ugyebár — más államoknak élelmiczikkeket és különösen abban a vonatkozásban elvárhatjuk, hogy kapunk Romániából, amennyiben Erdélyben a hadvezetőség, bűnéből ós hibájából... Lovászy Márton: És a kormányéból! Gr. Batthyány Tivadar: ... és a kormányéból — majd erre rájövök — annyi élelem ment veszendőbe I)e akárhogy is van, rekvirálni fognak és pedig tudtommal a vármegyei hatóságok, talán a közélelmezési hivatal orgánumai és katonatisztek együtt fognak rekvirálni. Engedelmet kérek, ott, ahol a katonai vezetőségről hallok olyan dolgot, hogy já. egy bizonyos vasúti góczponton a vasúti szolgálat irányításával zenetanárokat és járásbirákat biznak meg, akik véletlenül tiszti egyenruhákban sétálnak, ott a legnagyobb aggodalommal kell néznem azt, hogy katonatisztek fognak rekvirálni. Egészen bizonyos, hogy ezek a katonatisztek csak egy szempontot fognak mindenekelőtt nézni: ez a katonaság szükséglete. Már most, t. ház, minden józan gondolkozású ember rá fog jönni, hogy ha itt most a legszükségesebben felül rekvirálnak a gazdáktól, ezzel a jövő gazdasági életet teljesen tönkreteszik. Mert minden gazdának, ha akár 20, akár 5000 holdja van, ma cselédségét el kell látnia, vetőmagra van szüksége, állatainak fentartására kell bizonyos gabonamennyiség, s azonkívül igen sok kell a munkások élelmezésére. Hisz tudjuk, hogy ma minden gazda restauratőr, aki birtokának nagyságához képest több, kevesebb munkást élelmez uj évtől uj évig. Ahol tehát ez az ujabb rekvirálás megtörténik, az oly gazdák közül, akiktől túlsókat rekviráltak, 80% nem