Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-674

674. országos ülés 1916 deczember ll-én, hétfőn. 51 csak az fogadhat el, aki a nemzet összességének bizalmát birja. (Zaj jobbfelöl. Elnök csenget.) Távol áll tőlem, hogy ezt a kérdést ma behatóan taglaljam, egy másik kérdést meg épen nem akarok részletesen fejtegetni; de mikor mi, legszélsőbb ellenzék, félretettük elvi álláspontunkat, hogy nem ülünk össze bizottságokba a mostani többséggel, tettük ezt lelkesedésből, a harmónia érdekében; tisztelettel kérdem, megérdemeltük-e ezzel szemben azt, hogy Lukács László ő ekszczellencziáját választották be abba a bizottságba ? (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ezzel szemben nem csodálom, hogy az egész országban Istenben boldogult hősünknek, Désy Zoltánnak pöre jut mindenki eszébe és az a megbélyegzés, amely Lukács Lászlót és vele önöket érte. (Zaj. Közbeszólások a ház mindkét oldalán. Elnök csenget) Hiszen, ha a provokácziók tovább folytatódnak, akkor természetesen nekünk is át kell venni a hangnemet és a sorrendet, amikor is nemcsak Lukács Lászlóról, hanem azon birói Ítélet konzekvencziáiról is kénytelenek leszünk beszélni . . . Rakovszky István: Azokról, akik élvezik a bűnt! (Zaj.) Gr. Batthyány Tivadar: Amivel be lehet majd bizonyítani, vájjon tényleg a többség-e az, amely Tisza Istvánt meg akarja választani nádorhelyettessé. Ennél a kérdésnél csak egyre legyen szabad a t. házon át a t. közvéleménynek figyelmét felhívni. Soha nem csináltam abból titkot, sőt minden alkalommal erősen hangsúlyoztam, hogy a magam részéről egyénileg mélyen vallásos érzületű római katholikus vagyok, annak vallom magamat minden vonatkozásban. Mint ilyen — ne vegye tőlem rossz néven az igen t. néppárt — a legnagyobb figyelemmel kisértem az ő sajtójának működését, hogy vájjon ebbe a koronázási kérdésbe nem vonja-e be a felekezeti momentumokat. Meg kell állapitanom, hogy azok részéről, akik a katholikus álláspontnak védőjeként ismeretesek az országban, a sajtóban egy betű vonatkozást sem találtam, amely a felekezeti kérdést ebbe a kérdésbe bele akarná vonni. (Helyeslés.) Nagyon helyeslem, hogy ezután sem teszik, amire nézve fontos az, hogy ne is provokáltassanak. Mert a másik oldalról arra vagyok bátor figyelmeztetni, hogy nem lenne helyes, ha más oldalról a felekezeti kérdés hangsúlyozását provokálná. Ez nem is történt meg, mert azt az egy-két szakfolyóiratban megjelent közleményt, amelynek világos czélja a felekezeti kérdés felvetése, tekintsük meg nem történtnek. (Zaj.) Én tehát elvárom mindenkitől, hogy a felekezeti momentumot ebbe a kérdésbe be ne vonja. (Helyeslés.) Aki ma ezt teszi, a legnagyobb hibát követi el a magyar nemzettel szemben. Elég baja van ennek a nemzetnek. Sok százezer fiunk hősi halált halt, sok százezer mint nyomorék került haza. A nemzet el lesz adósodva évszázadokra, alig fog tudni kieviczkélni az anyagi bajokból. Itt összetartásra van szükség, hogy mindenki együtt dolgozzon teljes harmóniában a nemzet megmentéséért, újra felélesztéséért és anyagi boldogulásának ujabb megalapozásáért. Aki ebbe a felekezeti kérdést beleviszi, az bűnt követ el a haza, a nemzet ellen. (Igaz! Ugy van! balfelöl. Zaj.) Én nem vádolok senkit. Én kérek és figyelmeztetek. Hozzáteszem, hogy én a magam és elvbarátaim részéről felekezeti szempontokat ebbe a kérdésbe bevonni abszolúte nem akarunk. Nem szeretek személyeket nevezni, de ha pl. egy a pártokon kivül levő, pártálláspontjából kifolyólag nem ekszponált, nem katholikus férfiú lenne az, akit a nemzet összessége ezen tisztségre megválaszt, a legnagyobb t örömmel járulnék hozzá. (Helyeslés balfelöl.) Én óvást emelek az ellen, hogy bárki is abból az akczióból, amely gróf Tisza Istvánnak markáns, ekszponált politikai múltja ós egyénisége ellen folyik, felekezeti kérdést akarjon csinálni. Justh János : Ez tisztesség kérdése, nem vallási kérdés. (Helyeslés balfelöl.) Gr. Batthyány Tivadar: Ezek előrebocsátása után igen természetes, hogy a parlamenti szokásnak hódolva a magam részéről kötelességemnek ismerem, előttem szólott t. képviselőtársaimnak felszólalásai egyik-másikára reflektálni. És itt elsősorban a külpolitikai vonatkozásokra vagyok kénytelen reflektálni, amelyeket egyrészt Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam, mint előadó ur, másrészt Bizony Ákos t. képviselőtársam terjesztett elő. Az előadó úrral abban az általa erősen markírozott béketörekvésben teljesen egyetértek. Én azon az állásponton állok, amelyet Lovászy Márton t. barátom pár hónap előtt ebben a házban kifejtett akkor, amikor az oláhok Erdélybe betörtek. Lovászy t. barátom akkor azt mondta: verjük ki az oláht és azután kössünk békét. Hála hadseregeink vitézségének Erdélyt legnagyobb részében megtisztítottuk, a románok máris elnyerték méltó büntetésüket azért az orvtámadásért, amelyet Magyarországgal szemben elkövettek. Hozzáteszem azonban, minthogy mi olvastuk a népeihez intézett királyi szózatban a teljesen lelkünkből fakadó szavakat: mi nem akarunk hódítani, mi a kettős monarchia határait nem akarjuk kitolni, mi meg akarjuk őrizni honunk határait és biztositani az állandó békét; más semmit; teljesen magamévá téve a királyi szózat ezen álláspontját, hogy amennyiben ezt nem kívánjuk, amennyiben nem vagyunk hajlandók arra, hogy magunk hóditó háborút folytassunk, ugy igen természetesen óvást kell emelnünk az ellen, hogy a mi gyermekeink, testvéreink akármelyik szövetséges államnak esetleges hódítási törekvéséért a háborút tovább folytassák. Mi sem Belgiumból, sem orosz, sem franczia területből való hódításért gyermekeink életét 7*