Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-674

Í8 674. országos ülés 1916 deczember ll-én, hétfőn. áldozatokat hoztunk és ezért nem vár Erdélyben senki kárpótlást. Hiszen ragyog a szeme és dagad a keble min­den erdélyi embernek, ha Erdély történelmi múlt­jára tekint, ragyog a szeme és dagad a keble, ha arra a pillanatra gondol, amikor erős és büszke férfijobbot nyújtva Magyarországnak kimondotta az uniót. De ezzel szemben könnytelt szemekkel, megingott lelki egyensulylyal, megbomlott ideg­rendszerrel, összeszorított ajakkal és ökölbe szorí­tott kézzel állott Erdély népe még nem is oly régen ideát Magyarországon, megfosztva vagyonától, otthonától, családjától, gyermekétől, asszonyától, távol szülőföldjétől, apái sírjától, itt állott kira­bolva, koldusbotra jutva az országutak szélén és könnyein keresztül, azok fátyolán át a borús, vér­piros láthatárt figyelve nézett kelet felé, gondola­tai átszálltak a Királyhágón, emlékei elsuhantak a havasok felett, lelke ott szárnyalt a Retyezát, a Rika, a Hargita orma körül és kétségbeesve kellett megtudnia, hogy mindene elveszett, hogy ezeréves birtokában az oláh az ur. (Igaz ! Ugy van ! bal­jelöl.) Ezekért a szenvedésekért, melyeket egyedül mi viseltünk, ezekért az elpusztult falvakért és városokért, az elvesztett vagyonért és termésért, amelyet csak mi vesztettünk el emberi gondatlan­ság, fejetlenség, felületesség miatt, ezért az ország­részért, mely a mi szűkebb hazánk, melyet azok alkudtak el, akiknek az a vagyon, az a termés csak eszköze az Etapjje-nek, akiknek a mi szülő­földünk csak harcztér és a mi drága népünk csak sorozási vagy evakuálási anyag, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ezekért követelem én a kár­pótlást és nem azokért az áldozatokért, amelye­ket mindnyájan meghoztunk. Ez az a kárpótlás, amelyre az unió kimondásakor egymásnak nyúj­tott erős férfias kézzel kötelezte magát az egész ország, ez az a kárpótlás, amely nemzeti köteles­ség, a nemzeti becsület kérdése. (Ugy van ! a bal­oldalon,) De emberi kötelesség is. Mert aki látta a nap­fényben dolgozni a mi fajtánk asszonyát, meg­feszitett izmokkal serénykedni gyermekét és öregét, — mert ugy gondolták, hogy ezzel is szolgálják a nehéz időkben hazájukat — aki látta az Isten, áldását ezen a munkán, a gazdag és bő termést ; aki látta a havasokon legelő gulyát ; aki látta azt a csendes és szent munkát, melynek nyugalmát a mi Kárpátjaink adták meg, ez az aczélgyürü, meg az a szép ígéret, hogy ezeket a Kárpátokat védeni fogják a székely fiak, világok harczának legendás hősei, derék székely anyák szivének büszkeségei; és aki látta egyszerre ezt az egész világot összeomlani, aki látta az égő házak és kazlak tüzében a félig meztelenül futkosókat, mint keresi egymást anya, testvér és gyermek ; aki látta a fejszét ragadott székely anyát és látta a legyil­kolt, darabokra vagdalt lakosságot; aki látta a menekülő népet, látta a gyengét, az ártatlant künn a mezőn, megfosztva mindenétől és min­denkitől, kit szeretett, kihez ragaszkodott; aki látta százezer Számra vándorolni ezt a régi büszke népet, amint alamizsnát kér, összetorlódva az ország utján, koldusbotra jutva évszázadok keser­ves munkája után ; aki látta, hogyan fogy el az élelem azon a vidéken, ahol épen összetorlódtak és hogyan lép fel az éhség és az ezzel járó minden ujabb szenvedés ; aki látta a menekülő vonatokról tuezatszámra leszedett éhenhalt gyermekeket; aki látta a marhák kocsijában és a sinek mentén kirakott anyákat szülni, gyermeket a világra hozni, ujabb áldozatául az emberi nyomornak és szenvedésnek: az, akárhogyan fordult is azóta, a hadiszerencse, ha nem lelketlen, ha nem ember­nek nem is nevezhető vadállat, nem zárkózhatik el azelől, hogy ezeket a kínokat, ezeket a szen­vedéseket, ezt a fájdalmat, ezt a nyomorúságot kárpótolni, amennyire lehet, emberi kötelesség ! (Ugy van ! Ugy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én nem keresem azt, hogy mindezekért .ki a felelős, — eljön annak is az ideje. Nem kérdezem, hogy miért nem volt Erdély határán katona, ami­kor a dunai vonalon lehetett; nem kérdezem a belügyminister urat, hogy a legjobb intézkedése miért vált torzzá már az első fórumnál és amire megérkezett a néphez, miért lett belőle egy »fus­son mindenki, amerre tud«-dá ; nem fogom felelős­ségbe vonni azt, aki pár órával az oláh betörés előtt büntetéssel sújtotta azokat, akik menekül­tek ; nem tudakolom az igazságügyminister úrtól, hogy miért nem hozták el idejében a telekkönyve­ket, sem a kultuszminister úrtól, hogy miért bízták az ellenség kulturérzékére műkincseink megőrzé­sét ; nem kérdem a kereskedelmi minister úrtól a vaggonhiányt, a rekvirált rézzel telt vaggono­kat, SCU1 íl földmivelésügyi minister úrtól, miért késett két héttel az állatbevásárlást kimondó ren­delet, miért nem vitték el idejekorán a már kicsé­pelt gabonát és nem kérdem a hadügyi vezetőség­től sem azt, miképen történhetett meg az, hogy oly vidékeken, hol még egyáltalában nem jártak olá­hok, már fel voltak törve a lakások, összetörve a bútorok, elhajtva a marhák, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) felgyújtva a kazlak. Nem vonom fele­lősségre a ministerelnök urat sem azért, hogy az evakuálás alkalmával miért nem evakuálta a ro­mána jku polgártársakat is. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Sümegi Vilmos: Vigan raboltak danolva, énekelve.! Ugron Gábor : Ezzel a háború alatti lelki ki­egyenlítődést, a balsorsban való közös szenvedést megakadályozta és belekergette őket a Nagy­Románia lelki világába. Isten segítségével és kato­náink szuronyai révén Románia ma lábainknál hever. De mit fog találni a hazatérő székely és szász a maga otthonában ? Látni fogja azt, hogy el van pusztítva, fel van gyújtva, ki van rabolva, és minden rom a gazdaságában, de érintetlen a vagyona az otthonhagyott oláhoknak. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Micsoda ellentét fog kifejlődni közöttük ? Hogy fogják meggyanúsítani egymást, most, hogy visszatérnek, és micsoda lelki rombolást

Next

/
Oldalképek
Tartalom