Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-692

542 692. országos ülés 1917 február 1-én, csiilöriökoil. Elnök : Szterényi József képviselő ur nincs. itt. Ki a következő szónok? Szepesházy Imre jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Láz! Mindannyian, akik a szocziálpolitikai kérdések iránt érdeklődünk, nagy megelégedéssel követtük ezt a vitát, mely itt a 2. §. körül lefolyt. Főleg azért, mert e vitából hiányoznak azok a zavaró momentumok, melyek sokszor alkalmasak arra, hogy ilyen ügyet posványba vigyenek. Nagy örömömre hiányzott ebből a vitából egyfelől a politikai szenvedély, másrészt az a hivatali ezopf, amely minden jónak megölője s igy tisztán az ügy érdemére lehetett szakszerűen gondolni s az ellenzék, mely a vitában részt vett, ép ugy, mint a minister ur, aki reflektált a vita anyagára, megőrizvén a határvonalat, azt hiszem: sikerült közös egyetértéssel a magyar szocziálpolitika tekintetében nevezetes eredményeket elérni. Az igen t. kereskedelemügyi minister ur mai beszédében azt mondta, hogy még az indokolásba sem megy bele részleteiben, mert fenn kívánja tartani magának az akczió szabadságát; hiszen még a háború folyama alatt is történhetnek olyan változások, amelyekkel szemben nem óhajtja magát előre lekötni. Teljesen igazat adok a minister urnak ezen állásfoglalásában. A háború teljesen uj helyzeteket teremt és ma, annak harmadik évében egészen más színben látunk sok dolgot, mint a háború elején. A háború alatt tűnt ki, hogy a magyar betegsegitő-pénztárak intézménye mily óriási szerepre van hivatva s mily roppant jelentősége van ennek az intézménynek népesedési, közegészségügyi és nemzetgazdasági szempontból. Nemcsak a humanizmus kérdése, hogy ezt az intézményt mennél erősebbé, nagyobbá tegyük, hanem a nemzetgazdasági politikának is nagy érdeke ez. Mert minél több erő van, annál több értéket képes a nemzet produkálni s ámennél nagyobb produktivitás jelenti a nemzet erejének megnagyobbodását is. Az igen t. minister ur beszédjében legjelentősebb az a rész, mely az anyasági biztosításra s az anya- és csecsemővédelemre vonatkozik. Legyen szabad megjegyeznem, hogy itt szerintem, habár nem vagyok felelős állásban, de a magam csekély személye részéről s azt hiszem az egész ellenzék is bizonyos erkölcsi felelősség súlya alatt teszünk indítványokat és javaslatokat a mai háborús viszonyok közt. Én azt hiszem: a szocziálpolitika terén ma megszűnt az a korszak, midőn utópiák birodalmában tévelygünk, lehetetlen kívánságokat • akarunk propagálni. Ma igenis valamennyien a realitások, a lehetőségek álláspontjára helyezkedünk. Ez az egyik szempont, amely az én csekélységemre vonatkozik. A másik szempont a. felelősség kérdését tekintve az, hogy akiknek érdekében és javára tulajdonkép a munkásbiztositás intézménye fennáll, maga a munkásság, nincs ebben a házban képviselve. Ma a helyzet az, hogy akiknek érdekéről, bőréről, épségéről, egészségéről itt szó van, nem foglalnak helyet ebben a házban. Annál nagyobb felelősség terhel minket ezen osztály iránt, azon testvéreink iránt, akiknek itt nincs szószólójuk. Hogyha mi itt ő helyettük szavunkat felemeljük, kell, hogy az erkölcsi felelősség súlya alatt cselekedjünk, kell, hogy magunkban legalább is meg legyünk győződve arról, hogy ugy teszünk, mintha az ő érdekeiket a legjobban képvíselnők itten. Ez a második része annak a felelősségnek, amelynek súlya alatt, noha nem vagyok felelős állásban, én is a magam cselekedeteit irányítom. Ebből a szempontból megállapítom, hogy kijelentés, amit a kormány tagjai, az igazságügyminister ur, a belügyminister ur, de főkép a kereskedelemügyi minister ur konkretizálva tett az anya- és csecsemővédelem kérdésében, az a magyar szocziálpolitika történetében nagy eseményt jelent. A minister ur kijelentette, hogy szerinte~a törvényes felhatalmazás alapján kiadandó rendelet alkalmával megteheti azt, hogy nyolez hétre biztosítja a gyermekágyi segélyt és pedig felosztva ezt két hétre a szülés előtt és hat hétre a szülés után. Ezzel, ha némileg megszorítva is, de mégisjnegvalósul az egyik legfőbb dolog, hogy t. i. a munkásosztályhoz tartozó anya nem kénytelen terhessége utolsó állapotát robotoló munkában eltölteni, hanem bizonyos spáczium áll be, az a két hét, amely alatt neki nem kell dolgoznia és segélyben részesül és hogy hat hétre gyermekágyi segélyt kap. Amikor az anya- és csecsemővédelem kérdése az eszmék és ideák birodalmából igy a megvalósulás stádiumába jut, én a magam részéről ezt rendkívül fontosnak tartom és meleg hálával és elismeréssel adózom érte az igen t. kereskedelemügyi minister urnak. Én most csak a minister ur beszédéhez tartom magam, nem csaponghatok a kérdés más terére, az ő beszédét csak abban az értelemben interpretálhatom, amennyiben az intézkedés az ő hatáskörébe tartozik. Az igen tisztelt minister ur beszédéből azt a reményt merítem, hogy ez a biztosítás nemcsak a biztosított női tagokra fog szólani, hanem kiterjed a biztosított tagok családtagjaira is, tehát a biztosított férfimunkás feleségére is, ami által nagyobb kör jut szintén az anya- és csecsemő védelem áldásához. Én ezt a magam részéről a legmelegebben üdvözlöm. A minister ur említette beszédében a szoptatási segélyt is, amire vonatkozólag ugyan határidőt nem mondott. Hiszem, hogy az is megfelelő lesz, mert nem lehet eléggé hangsúlyozni, mily sokat jelent a gyermek épsége és megmaradása szempontjából a szoptatási segély. A gyermek annál életképesebb, minél tovább szoptathatja őt a saját anyja. Az osztrák császári rendelet egy fél évre biztosítja ezt, a segélyt. Ha mondjuk, az anya abba a helyzetbe kerül-