Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-692

538 692. országos ülés 1917 február 1-én, csütörtökön. nagy, merkantilista vagy agrárius, osztályszempontból, konzervatív vagy demokratikus szempontból vizsgáltatnának és há kicsi követte el sajnálnék, mert benne a demokráczia vereségét látnók, ha nagy, akkor a konzervativet, vagy merkantilistát vagy agráriust, holott ellenkezőleg, itt csak az egységes közérdeket szabad megvédelmezni, azt, amelyben minden széttagoltságnak és osztálynak egyesülnie kell, azt a nagy közérdeket, hogy a háborúból nem szabad hasznot meríteni egyeseknek, meghízni és megduzzadni akkor, mikor mások életüket és egészségüket feláldozzák, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon) amint ezt helytelennek tartanám, azt sem tartom helyesnek, hogyha nemzetünket még mélyebben taszítjuk bele a fertőbe, mint ahogy benne vagyunk és a társadalmi bajokat, a meglevő uzsorát, a vagyonnak meglevő kapzsiságát túlozzuk azzal, hogy még nagyobbnak tüntetjük fel, mint amilyen mértékben az ma megvan. (Helyeslés bal felöl.) Én egyetértek azon t. képviselőtársaimmal, akik azt mondják, hogy a kormánynak azon a területen, hol a bűnt üldözni kívánja, minden felhatalmazást meg kell adni; sőt többet mondok, midőn az igen t. igazságügyminister ur ránk idézte határozati javaslatunkat, melyben mi az egységes Közélelmezési Hivatal szervezését kívántuk, felesleges dolgot művelt. Hiszen beszédemben én olvastam rá a t. túloldalra ezen határozati javaslatunkat (Iga?! Ugy van! a baloldalon.) annak' bizonyítására, hogy meg kellett csinálni és amit ma helyesnek ismertek fel, azt akkor helyteleníteni méltóztattak és keresztülvihetetlennek tartották. Ma.is ezen az állásponton vagyok. Sőt a vitában képviseltünk egy másik álláspontot is, mely az árdrágító visszaélésekkel szemben nem elégedett meg a kormány javaslatával. Hiszen akkor — az igen tisztelt igazságügyminister ur kegyes lesz reá emlékezni — vitánk volt arról, hogy nem elégséges egy formális deliktumnak beállítása, amelyet elneveznek árdrágító visszaélésnek, hanem üldözni kell a konjunkturális uzsorát, tekintet nélkül arra, hogy valaki hivatásos uzsorás-e vagy hívatlan. Ehelyett kaptuk az árdrágitási törvényt, amely, hogy a helyes német kifejezéssel éljek, gegen den unbefugten Handel, a nem tisztességes kereskedelem elleni törvényben állapított meg policziális intézkedéseket. Ez szerepel most a köztudatban, mint az árdrágító visszaélések ellen hozott törvény. Én bátor voltam a vitában rámutatni, hogy egyedül a javaslat ezen pontja lesz az, amely a gyakorlati életben érvényesül, de kifejtettem azt is, hogy erre policziális intézkedések teljesen elégségesek lettek volna. A gyakorlat igazat ad nekem. A javaslat többi pontjai a judikaturában nem láthatók. Ez az egy ,pont látható. És hogyan fejlődtek a dolgok ? Árdrágító visszaélések, ez a czim. A törvény azt mondja, hogy aki hatósági engedély nélkül árukat halmoz fel, melyek az ő üzletének, üzemének vagy háztartásnak körét meghaladják, elköveti ezt a cselekményt, ha ez nyerészkedési szándékból történik. Kimondja továbbá, Simonyi-Semadam képviselő ur pótlásával, a befejező passzusban, hogy hasonlóképen büntetendő az, aki közszükségleti czikkek közvetítésével foglalkozik, anélkül, hogy bejegyzett ügynök, vagy bejegyzett kereskedő volna. Mi lett ebből a törvényből a judikaturának gyakorlata szerint ? Míg a törvény intencziója szerint ki akartuk zárni a közszükségleti czikkek kereskedelméből azokat, kik a német kifejezés szerint u. n. lánczolatos kereskedést űznek, és ki akartuk zárni a be nem jegyzett és iparigazolvánnyal el nem látott kereskedőket, ma a judikaturá nem vizsgálja azt, hogy van-e árdrágítás, nincs-e árdrágítás, hanem azt vizsgálja, hogy az, akit elébe állítanak, a törvény életbeléptetése-előtt foglalkozott-e már hasonló áruknak üzletszerű vételével és eladásával. A judikaturá törvényhozási jogokat gyakorolván, a formális deliktumból más deliktumot csinált. A törvény azt mondja, azt kell kutatnod, hogy az illető hivatásos kereskedő-e vagy sem. A judikaturá azt mondja: én nem engedem kijátszani a dolgokat, én nem érem be azzal, hogy valakinek van-e bejegyzése, van-e iparigazolványa, én azt kutatom, ha százszor be van jegyezve és ha van iparigazolványa, vájjon a törvény életbeléptetése előtt foglalkozott-e már ezekkel az árukkal. És ez odafejlődött, hogy aki a törvény életbeléptetése után czégét bejegyezte bizonyos árukra vonatkozólag, annak bejegyzését általában nem fogadja el mentességül. Amikor ezt a deliktumot a judikaturá igy megformálta, ezt elnevezi árdrágító visszaélésnek, holott egyetlen Ítéletében sem kutatja azt, hogy ez a szerencsétlen ember drágitott-e, vagy nem, nincs is joga kutatni, mert a törvény nem azt mondja, hogy árdrágító czélzattal, hanem azt mondja, hogy nyerészkedési czélzattal, nyerni pedig bizonyosan akar, mert hiszen bolondságból, ideálizmusból nem foglalkozik valamely árunak árusításaval. A helyzet tehát mi lett? A helyzet az lett, hogy aki a háború előtt foglalkozott már valamely czikknek árusításával, az halmozhat fel árukat a magas egekig, visszatarthat árut, amennyit akar, korlátozhatja forgalmát ugy, ahogy neki jól esik, reá nézve, minthogy a konjunkturális uzsorának büntetése nincs, az eljárás lehetősége szerint nincs meg, ellenben az, aki a háború előtt nem foglalkozott valamely áruezikknek árusításával, ha be is van jegyezve mint kereskedő, ha van is iparigazolványa és ha nem is drágított, ha a legolcsóbb áron adott volna is tovább árut, az alatt a czim alatt, hogy árdrágító, súlyos büntetés alá esik. Mi tehát nemcsak nem kívántuk megakadályozni az igen tisztelt kormányt abban, hogy