Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-690

690. országos ülés 1917 közéletben elég fürgéknek bizonyultak. (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! Lehetetlennek tartom, hogy a törvényjavaslat 1. §-a mostani szövegében megmaradjon. Azt mondja a törvényjavaslat ministeri indokolása, bogy (Olvassa.) »indokolt lebet az eljáró hatóságoknak olyan kijelölése, hogy az intézkedést foganatosító hatóság és az intézkedés megszegésében elkövetett kihágás miatt eljáró hatóság azonos legyen.« Ez a mondat a törvényjavaslat czélját még nagyobb homályba burkolja és a minister ur a fölvilágositásokkal teljesen adós maradt. Ki lesz az az eljáró hatóság, ki lesz az az intézkedő hatóság és ki lesz az a végrehajtó hatóság? Hiszen a törvényjavaslat 1. §-a ezen indokolás mellett nem egyéb, mint a magyar közigazgatásról kiállított szegénységi bizonyítvány. Nem talál az az indok sem, hogy az ügy késedelmes elintézése legtöbbször az intézkedés sikerét koczkáztatja, hiszen már rámutattam arra, hogy még romlandó áruk lefoglalása esetén sem koczkáztatja a késedelem az intézkedés sikerét. A háború sok mindent igazol, igazolhatja még a mostanihoz hasonló törvényjavaslatok benyújtását is, — kellő garancziák mellett — azonban egyetlenegyet nem igazol, azt, hogy maga az állam az ő polgárai ellen hadat viseljen. A törvényjavaslat 1. §-a pedig egyenesen erre mutat, ugy hogy az nem egyéb, mint a nép és a nemzet által alkotott önkormányzat kicsúfolása. Hammersberg László t. képviselőtársam rámutatott ennek a vitának legelején arra, hogy annjä módja, annyi alkalma -volna a ministeriumnak megfelelő erőket állítani a közigazgatás szolgálatába, csak körül kellene nézni. Hát ha valaki ezt az 1. §-t ebben a fogalmazásban elolvassa, annak igen különös és igen ; szomorú képe lesz a magyar autonómiáról. És miféle garancziákat fog nekünk nyújtani a minister ur, hogy a már bevált hatóság jogérzékét megtaláljuk az uj hatóságnál is? Gondolom Bismarck mondotta, hogy »Selten kommt vas besseres nach«. Mikor ezt a javaslatot olvassuk, azt kell mondanunk hogy : »Nie kommt was besseres nach.« A magyar törvényhozásban, különösen a mióta a háborús intézkedésekre került a sor, általában nie kommt was besseres nach. Amikor ilyen törvényjavaslatokat látunk, akkor a nagy angol bölcselőnek, Hobbesnek a theoriája kell, hogy eszünkbe jusson, aki az államot mint óriási szörnyeteget, mint Leviatan-t rajzolta meg, amely mindent megeszik. Most már ott vagyunk, hogy a Leviatán itt van a fejünk felett és megköti a polgárok minden mozdulalát. Nagyon igaza van gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársamnak, hogy l'appetit vient en mangeant. Csakugyan most jött meg a kormány étvágya, amikor az 1916 .-IV. t.-ez. . kiegészítése czimén sokkal veszedelmesebb javaslatot nyújt január 26-án, pénteken. 453 be a minister ur, mint volt a kiegészítendő törvény. Pedig méltóztassék elhinni, a háború után azok az államok fogják legkönnyebben kiheverni a háború bajait, amelyek a polgároknak nagyobb szabadságot és több jogot adtak; azokban az országokban nem lesz nehéz az átmenet a háborús állapotból a békés életbe, ahol a polgároknak még mindig van bizonyos önrendelkezési joguk. Az 1916 : IV. t.-cz. kimondja, hogy a ministeri üm a közélelmezés ellátása végett bizonyos közszükségleti czikkeket rekvirálhat, illetőleg azok árának felhajtását meggátolhatja, ebből a czélból a fönnálló törvényektől eltérő rendelkezéseket is állapithat meg. Ez is súlyos jog a mindenkori kormány részére, de legalább tudjuk, hogy miről van szó, egy biztosított anyagi joggal állunk szemben. Ennél a mostani javaslatnál azonban ez a biztosítékunk sincs meg, mert hiszen teljesen homályban vagyunk a törvényjavaslat intencziója s kivitele tekintetében. (Ugy van! a szélsobalóldalmi.) Az 1916 : IV. t.-czikk 3. §-a bizonyos joghátrányok ós következményeik megszüntetését és enyhítését czélozza és erre statuál kivételes szabályokat, ez a javaslat pedig már az eljárás gyorsítására fekteti a fősúlyt. Az a kérdés, vájjon az e javaslatban elérni szándékolt eredmény ekvivalens-e azon gondolattal, amelyet nem tudok elűzni magamtól és amelyet azok sem tudnak elűzni maguktól, akik e javaslat ellen felszólaltak, hogy már „ egészen megcsontosodott jogrendszert akarunk sarkaiból kiforgatni, midőn hatósági jogkört szüntetünk és állapítunk meg. Hogy mennyire nullifikálja, semmibeveszi a törvényjavaslat az autonómikus berendezkedést, erre nézve elég legyen hivatkoznom a törvényjavaslat 4. §-ára, amely még az érdekközösségben állók egyesüléseire is több súlyt helyez, mint a közigazgatási autonómiai jogok megóvására. A 4. §. meghagyja ugyan az érdekközösségi alakulatokat a maguk jogkörében, bizonyos enyhítéseket, könnyítéseket tesz, azonban már a közigazgatási hatóságokkal szemben az 1. §. nem helyezkedik ezen liberális álláspontra, midőn teljesen más hatóságokat fog delegálni azon jogkörre, amelyet a közigazgatási hatóságok voltak hivatva ellátni. T. ház! E javaslatnak, ugy látszik, egy titkos czélja — bár nem mondom, hogy főczélja — a törekvés ugyancsak az államosítás felé. Erről az államosításról, azt hiszem, mindnyájunknak megvan a maga fogalma; nekem is megvan. Azért talán nem is tartanám annyira veszedelmesnek, ha ezzel szemben megvolna az az ellenértéke a magyar közéletnek, hogy igenis a népnek, a nemzetnek igazi akarata nyilvánuljon meg a törvényhozásban; ha annak demokratikus megnyilatkozása megvolna. T. ház, ez a törvényjavaslat az eljárást gyorsítja, de csak ott