Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-689

689. országos ülés 1917 hogy ezek a költségek a pénztárt térbelik akkor is, ha a beteget nem a jrénztár utalta ki a kórházba, hanem a kórházi ápolásra felvétel szükséges volt. így mondja a törvény is. Most az a kérésem, hogy magát azt a kérdést, hogy a kórházi ápolásra feltétlenül szükség van-e, állapitsa meg maga a pénztár ; hisz a pénztárnak megvannak a szükséges szervei, orvosi kara, tehát mindenféle cziinen hivatott és illetékes arra, hogy ő állapitsa ezt meg, mert ha ez nem igy van, a prakszisban igen sokszor előfordulhat, hogy kórházba kerül az, akire nézve nem volna szükséges az a kórházi ápolás és a pénztárra nézve az súlyos megterhelést jelent. Kérésem tehát arra vonatkozik, hogy magának a pénztárnak adassék meg a jog és lehetőség ezen kórházi beutalás iránti intézkedésre. Méltóztassék megengedni, hogy még egy kérdést hozzak itt szóba. (Halljuk!) Azt hiszem, nem látszom kicsinyesnek, mert igazán az ügy szeretete sarkal, annak sugallata alatt állok és ugy vélem, nem esik terhére sem a t. háznak, sem a minister urnak nem okozok vele kellemetlenséget, mert ezt igazán nem szándékozom tenni. Nagyra becsülöm a minister úrban azt a szocziális érzéket, amelyet ismételten tanúsított ezekben a kérdésekben. Az 1907. évi XIX. t.-cz. 78 §-a vonatkozik az .inasgyerekekre, az inasokra, a gyakornokokra. Megállapítja a 78. §. hogy az inasoknál a kártalanítás alapjául 300 korona szolgál. Ez nagyon kevés és teljességgel tarthatatlan, hogy a legmagasabb összeg, amely annak az inasgyereknek, aki egy balesetet szenved el, akármi történik is vele, a töivény alapján biztosíttatik, csak 300 korona. Annak idején, talán tiz év előtt ez megfelelő összegnek látszhatott, bár akkor sem volt megfelelő' összeg, de ma lehetetlen, hogy egy szegény inasgyerek, aki nem kap semmi fizetést, egész életén keresztül évenkénti 300 koronából tengesse életét. Én tehát azt kérem, — a t. minister úrra bízom az értékhatár megállapítását, de talán nem helytelen ez az indítványom — hogy legalább ezer korona állapittassék meg ;" ez talán méltányos és emberileg is számottevő összeg. Ezek volnának azok a módosítások, amelyeket a 2. §-nál szándékozom előterjeszteni, vagy talán a t. minister ur vagy az előadó ur lesz kegyes ezeket a szövegezés szempontjából előterjeszteni, mert hiszen engem hiúsági kérdések nem bántanak, engem csak az ügy érdekel és az ügyszeretet vezet. Amit most megjegyezni kívánok, az már nem módosítás, hanem az már tulaj donképen a felhatalmazás keretén kívül esik, t. i. az 1907 : XIX. t.-cz. 10. §-a arról szól, hogy az állam a maga alkalmazottait, ha szolgálati rendtartásuk húsz héten át elismeri és kiutalja betegség esetén az ő fizetési járandóságaikat, kiveheti a munkásbiztositási intézmény köréből. Az állam 1910-ben egy ministertanácsi határozatával ki is vette ezeket. Most azt kérem az igen tisztelt minister úrtól, hogy méltóztassék ismét odahatni, hogy KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIII. KÖTET. január 25-én, csütörtökön. 409 ezek visszakerüljenek a munkásbiztositási pénztár tagjaiul és pedig azért, mert szolgálati rendtartásuk csak azt ismeri el, hogy húsz héten át fizetésük kijárjon, de a szükséges orvost, a szükséges gyógy ellátást, a szükséges gyógyászati eszközöket és gyógyszereket nem szolgáltatja k" nekik, amit pedig a munkásbiztositás intézmény megtesz. És még egy igen nag}^ kérdést kel] felemlítenem. Mig maga a szolgálati rendtartás csak az illető köztisztviselőről szól, a munkásbiztositási intézmény gondoskodik az illető családtagjairól is. Itt van a dolog lényege. Annak a szegény kis alkalmazottnak, aki beleesik abba a keretbe, amelyben a munkásbiztositó tagsági kötelezettség áll, megvan a maga orvosi ellátása és ha megvan az a reménysége, hogy családja el van látva orvosilag, akkor épen a köztisztviselői kategóriának azt a legszánandóbb, legszerencsétlenebb elemét teszszük egészségi szempontból boldoggá, amely, ha magára van hagyatva, igazán nem tud magán segíteni. Mert egy szegény köztisztviselő tarthat-e orvost, fizetheti-e a patikát? Hiszen egy köztisztviselő családjában egyáltalán katasztrófa a betegség, (Ugy van! baljelöl.) de nem egy szerény alkalmazott, hanem talán egy curiai bírónak életében is. akinek életmódja és standardja krajczärra van kiszámítva. Hiszen az katasztrófa, ha ott valaki megbetegszik! Méltóztassék már most elképzelni a helyzetet az alacsonyabb kategóriákban. Nem lehetséges az. nem engedhetjük azt ; a magyar törvényhozás és kormány lelkiismerete nem engedheti meg azt, hogy tisztviselője elpusztuljon, mert nem fizethette az orvost és a patikát ! Ez embertelen eljárás volna, és miután megvan a mód arra, hogy ezen törvény 10. §-a alapján ők a munkásbiztositás intézményének tagjai lehetnek, én azt kérem, hogy a változott időkre ,'a háborús állapotra és következményeire való tekintettel, azokra a szegény családtagokra tekintettel ministertanácsi határozattal méltóztassék intézkedni az iránt, hogy a törvénynek és ezen intézménynek jótéteményeit ezek a szegény emberek is érezhessék. Ez a kérelmem volna még az igen tisztelt minister úrhoz. (Élénk helyeslés balfelől.) Ezek után befejeztem hosszura nyúlt beszédemet. (Halljuk l Halljuk!) Legnagyobb örömömre szolgál az, hogy e kérdésekkel e házban foglalkozhatom és ha látom, hogy a képviselőházban érdeklődés van e kérdések iránt. Megmondom, hogy különösen miért. Mert méltóztassék elhinni, Magyarországon nemcsak politikusok vannak, Magyarországon vannak nagy emberek a társadalomban, érző, lelkes, becsületes szivek, akik éjjelt-nappalt együvé tesznek, hogy egy ügynek szolgáljanak, dolgoznak, feláldozzák magukat, vannak orvosok, tudósok, hivatalnokok, intézmények vezetői, akik nem számítanak jutalomra, akik csak dolgoznak és elismerést nem kérve, közönynyel küzdve végzik kötelességüket abban a szent tudatban, hogy ennek a drága, szép országnak javáért fáradnak, hogy igyekeznek 52