Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-688

350 688. országos ülés 1917 fogásokat, hogy a Németországgal létesítendő elrendezés kérdését meg kell előznie az Ausztria és Magyarország közti viszony rendezésének. Csak erről óhajtok néhány szót mondani. T. ház! A közgazdasági viszonyok rendezése — ez rendkivül tág fogalom. Ebben foglaltatnak oly problémák, amelyeket igenis meg lehet most oldani, és olyanok, melyeket ma észszerűen megoldani nem lehet, egészen eltekintve a közjogi szemponttól, melyre később visszatérek. Teljesen értem azt a felfogást, mely azt tartja kívánatosnak, hogy a béketárgyalásokat megelőzőleg a szövetséges államok között teljes megegyezés legyen, nemcsak a nagy politikai kérdések tekintetében, hanem a közgazdasági kérdések tekintetében is. Ámde világos, hogy e megegyezésnek ruganyosnak kell lennie, mert számolnia kell azokkal az eshetőségekkel, melyeket ma lehetetlen előre látni. Nemcsak a háború további folyamatának katonai eredményeit értem, hanem az ellenséges államok dispoziczióiban, szándékaiban beállható hullámzásokat is. Természetesen a semleges államokra is vonatkozik ez, de elsősorban a háborúban álló államokra. De hisz nagyon természetes, hogy azok a megállapodások, melyeket a szövetségeseknek szerintem is létesíteniük kell, nem lehetnek merevek, számolniuk kell azzal az eshetőséggel, melyet megvallom valószínűtlennek tartok, hogy t. i. a háború pszichózisának hatása alatt hangsúlyozott azok a szándékok, melyek az entente-államok eddigi nyilatkozataiból kiderülnek, fenn fognak tartatni, hogy ez államok csakugyan egyesítve fognak maradni a békekötés után is arra a közgazdasági háborúra, melylyel ma fenyegetőznek. Ez eshetőségre természetesen készen kell állani ; sőt ez eshetőség megelőzésének legjobb módja, ha oly frontot mutatunk nekik e téren is, hogy e tervek keresztülvitelétől ők maguk se várhassanak nagy eredményt. De nem lehet egyoldalulag csak erre a legrosszabb, hiszem, valószínűtlen feltevésre építeni. Nem gondolom ugyan, hogy a békekötés után mindjárt helyre fog állani a kedélyekben a harmónia, de a háború pszichózisának hogy ugy mondjam legbrutálisabb jelenségei meg fognak szűnni, az emberek józanul fognak érdekeikről gondolkozni és nem fognak arra vetemedni, hogy saját anyagi érdekeik sérelmével engedjék át magukat a boszu, a gyűlölet, a szenvedély kielégítésének. De ép azért, mert nem abszolúte bizonyos, hogy ezekkel a tervekkel valóban szemben fogunk-e állani, ép ezért a megegyezésnek a központi hatalmak között arra az eshetőségre is ki kell terjedni, minő magatartást kövessenek, ha koncziliánsabb lelkiállapotot találnak az ellenségnél, ha nagyobb hajlandóságot találnak arra, hogy a művelt emberiség normális közgazdasági állapota helyreállittassék. Szóval e megegyezés csak a legáltalánosabb elvi alapokra vonatkozhatik, mert különböző eshetőségekkel kell számolnunk, mely eshetőségekre egyaránt készen kell állani. A második pont pedig, amely ezeknek a megegyezési lehetőségeknek kórján uár 2d-én, szerdán. Iátokat szab, — most mindig csak közgazdasági szempontból beszélek — az, hogy a háború után beállható közgazdasági viszonyoknak alapvető tételeit ma senki sem ismeri. (Igaz ! Ugy van ! báljelöl.) Senki sem tudja ma még, hogy minő területekkel, minő területeknek egymáshoz való viszonyával kell számolni ; (Igaz! Ugy van J baljelöl.) senki sem tudja, hogy az áruknak és a pénznek értéke a háború után hogyan fog alakulni, milyen lesz ; senki sem tudja, hogy a szocziális viszonyok alakulása milyen irányban fog kijegeczesedni — ami természetesen az egész közgazdasági politikára lényeges befolyást gyakorol — ennek folytán tehát, mélyen t. képviselőház, csak bizonyos irányzatokra, csak bizonyos oly megállapodásokra szoritkozhatik, szerintem az a megegyezés, amelyben a szövetséges államok egymást kölcsönösen biztosítják : hogy egymásnak ártani nem akarnak, hogy egymásnak érdekeire a különben szabadságuknak fentartott elhatározásokban kölcsönösen méltányos tekintettel lesznek, — amennyiben minden félnek magának életérdekei ezt megengedik. Jöhet létre megegyezés a közlekedési politi kára nézve, létrejöhetnek megegyezések a valutapolitikára nézve ; jöhetnek létre megegyezések bizonyos, a közgazdasági élettel összefüggő, azt befolyásoló jogi berendezkedések tekintetében ; jöhetnek létre megegyezések bizonyos szoeziálpolitikai irányzatok tekintetében stb. stb., az a dolog azonban, amelyre nézve legkevésbbé lehetséges egy konkrét megegyezés, az a szoros értelemben vett kereskedelempolitika, (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) a vámtarifa-ügy és a vámtarifával összefüggő szerződések kérdése. (Igaz ! Ugy van I a balés a szélsöbaloldalon.) Ezek tisztán közgazdasági szempontból bírálhatók el. Ha már most ehhez még hozzáveszszüií azt a nagy, kardinális kérdést, azt a nagy, kardinális problémát, amely előtt Magyarország áll, azt a problémát, hogy vájjon a maga közgazdasági fennállásának és fejlődésének alapját ezentúl is az Ausztriával való közösségben keresi-e, vagy a közgazdasági önálló berendezkedésben, ha veszszük ezt a nagy problémát, akkor nyilvánvaló, hogy e tekintetben konkrét megállapodások ma lehetetlenek. Én csak mint problémát állítom ezt fel. Én most nem azt várom a kéjxviselőháztól, — amelynek többsége, tudom, egészen más alapon áll — bogy ezen probléma érdemleges részét illetőleg az én álláspontomra helyezkedjék, csak azt kívánom, hogy ismerje el problémának, (Igaz! Ugy van! baljelöl.) ismerje el egy olyan kérdésnek, amely felett a nemzetnek döntenie kell és ismerje el, hogy egyik és másik irányban egyaránt kell hogy a nemzet szabadon dönthessen. (Igaz ! Ugy vnn! Helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert ha ezt nem teszik, akkor kilökt ék lábuk alól a 67-iki alapot. Egyszóval én azt akarom, hogy ne egy formalitás legyen az egész kérdés, hanem legyen tényleg egy nagy elhatározás, amely előtt a nemzet áll s amelyről sokat lehet pro és kontra mondani s szabad vitatkozásban el is kell