Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-688

é&S. országos ülés 1917 január 24 -én, szerdáit. 849 gazdasági kára nélkül alig lehetséges. Ez vagy azt eredményezi, hogy ezen presszió alatt kénytelenek vagyunk Ausztriával szemben is lekötöttségünket fentartani, illetve megújítani, vagy pedig, ha ezt nem akarjuk tenni, hogy akkor kiteszszük magunkat az idegen állammal szemben való rendezetlen viszonyok minden nehézségének, minden veszélyének, minden kellemetlenségének. (Ugy van! balfélől) Tehát ez az én első kérdésem, hogy vájjon ezt a felmondást eszközölte-e a kormány. Nézzük meg annak következményeit, minő jogállapot áll elő, ha ez a felmondás nem eszközöltetett. Erre nézve irányadók a Németországgal és a Svájczczal kötött szerződésben egyértelmüleg benne foglalt azon intézkedések, hogy amennyiben ezek a szerződések 1916 végéig, 1917 végére fel nem mondatnának, azok 1917 végén túl is még érvényben maradnak mindaddig, amig fel nem mondatnak •— természetesen Ausztria és Magyarország részéről együttesen, miután együttesen köttettek, — még pedig a felmondástól számítandó még egy évig. Már most, hogyan áll tehát Ausztria és Magyarország ebben az esetben, ha a Németországgal, vagy a Svájczczal való szerződés lejárati időhöz kötött szerződés ilyen módon átalakulna lejárati idővel nem bíró szerződéssé. Akkor is felmondhatják együttesen, ugy hogy a felmondástól számítandó egy év után azok hatályukat vesztik. De mivé válik Magyarország és Ausztriának az a joga, hogy egyoldalúan követelhesse a felmondást, hogy szabad kezet biztosithasson magának. Erre nézve a provízió az, hogy a lejárati idővel nem bíró szerződéseknél a felmondás eszközlendő a felmondási kívánság bejelentésétől számítandó hat hónap múlva. Tehát praktice a dolog ugy állana, hogy amennyiben a szerződés Németországgal és Svájcczal 1916. végén nem mondatott volna fel, ez a két szerződés most lejárati idővel nem biró szerződéssé alakult volna át és ha akkor Magyarország a maga érdekében levőnek találná, hogy ezek a szerződések felmondassanak, Ausztria pedig ezt nem tartaná a maga érdekében levőnek, akkor attól a naptól kezdve, amelyen a magyar kormány ezt az ő kívánságát az osztrák kormánynyal közölné, még hat hónap telhetik el és ezen hat hónap leteltével történik meg az a felmondás, amelynek alapján egy évvel később az illető szerződés hatályát vesztené. Tehát mélyen t. képviselőház, messze vagyunk akkor az Ausztria és Magyarország között most fennálló gazdasági lekötöttség megszűntétől, 1917 végétől, messze azzal az idővel, melyben Magyarország a legjobb esetben egyoldalulag is elérheti az idegen államokkal kötött szerződések hatályon kívül helyezését. És előttünk áll egy többé-kevésbbé hosszú idő, mely alatt Magyarország az 1917 utáni időre, legalább az azt közvetlenül követő időre, nem tudja teljes szabadsággal, idegen államokhoz való viszonyainak tekintetbe vétele nélkül, azoktól le nem nyűgözve, igy vagy ugy rendezni közgazdasági viszonyait Ausztriával és igy meghiúsult, hatályon kívül lépett az a garanezia, melyet az 1899: XXX. t.-cz. meg akart állapítani és melyet megújított az 1908: XII. t.-cz. Ennélfogva igen fontos, hogy az ország tájékozva legyen, nem történt-e ez irányban mulasztás, megtörtént-e az a felmondás. Ismétlem, e felmondás nem szolgáltathatott volna alkalmat félreértésekre. Ne hozakodjanak elő azzal az érvvel, hogy a háború alatt szövetségesek között ily szerződés felmondása félreértésekre adhatna alkalmat. Dehogy adhatna! Mindenki nagyon jól tudná ós aki nem.tudja, annak meg lehetne magyarázni, hogy azért kellett felmondásnak történnie, hogy Magyarország egy más reláczióban, mely rá nézve sokkal életbevágóbb, hol nem a közgazdasági élet valamely részletéről, hanem alapjáról van szó, a lekötöttség, vagy önállóság közti választásról, e választást teljes szabadsággal gyakorolhassa. (Élénk helyeslő* balfélől.) Ennélfogva ez az első konkrét kérdésem, melyet abban a reményben intézek a kormányhoz, hog3' a válasz az lesz, hogy ép ugy. mint a deczemberben történt felszólalásokra, a kérdés akkori stádiumában kielégítő választ nyertünk, ép ugy most is azt fogjuk hallani, hogy a felmondás igenis megtörtént, amit annál inkább kell feltételeznünk, mert hisz a ministerehiök ur imént felolvasott deczemberi nyilatkozatának az utolsó mondata ugy szól, hogy mindenesetre ugy fog eljárni a kormány, hogy az ország szabad rendelkezési jogát megóvja. De lehetetlen, ha közgazdasági berendezkedésünk problémájának e, megengedem, nagyon fontos részletével foglalkozom, hogy ki ne terjeszkedjem arra az egész komploxumra, — nagyon röviden és csak a főbb szempontok érintésével — melyet a kiegyezés kérdése komplexumának szoktunk nevezni. Kohamos léptekkel közeledünk ahhoz az időponthoz, amikor Magyarország és Ausztria közt és ezzel kapcsolatosan az idegen államokkal is a közgazdaság szempontjából valaminek történnie kell. 1917-ben lejár az eddigi rendezkedés, tehát feltétlenül kell teremteni valamely uj rendezkedést. Én és akik velem egyformán gondolkoznak, szilárdul ragaszkodunk ahhoz a meggyőződéshez, hogy ez az elrendezés észszerűen, ugy a közgazdasági czélszerüség, mint az alkotmányjogi lelkiismeretesség szempontjából, más mint provizórius megoldás nem lehet (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.), hogy e kérdést ez az országgyűlés, mely már nem népképviselet, kell hogy intakté átadja annak az országgyűlésnek, mely a békekötés után lesz választandó és mely már népképviseletnek lesz nevezhető. De mindig olvasunk tárgyalásokról, melyek az osztrák és magyar kormány között és parallel a német kormánynyal folynak, és hallunk oly fel-