Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-687
282 687, országos ülés 1917 január 23-án, kedden. a háború nyomorítsa gaiból vagyont szereztek, . . . (ügy van! ügy van! balfelől.) Farkas Pál: ügy van ! "Ügy van ! Gr. Zichy Aladár : ... és a társadalom a maga Ítéletében, a maga benső bíráskodásában ezeket a vagyonokat, ezeket a hirtelen meggazdagodottakat elitélte. Itt azonban másról van szó, t. ház. Itt szerintem többénem egyes esetekről, nem egyes képviselők ügyéről, hanem itt mindnyájunk ügyéről van szó. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Mert mi nem fogadhatjuk el azt. hogy a magyar középosztály olyan távol esett legyen a hősies magyar néptől. A legnagyobb diszharmónia volna az, ha örökre czáfolatlanul maradna, hogy ezeket a háborús időket az a középosztály, amely az ország politikájában vezető szerepet játszik, másra nem találta alkalmasnak, mint arra, hogy a saját anyagi javait gyarapítsa. Kezeim között van a ministerelnök urnak körülbelül egy év előtt, múlt év február hó 10-én történt felszólalása, amelyben Szmreesányi György képviselőtársamnak és kedves barátomnak beszédére válaszolt és ennek nyomán arra akarom kérni a t. ministerelnök urat, hogy szerezze meg a mi közmegnyugvásunk czéljából, de az ország érdekében, a ház tisztességének érdekében is a hadügyministertől azt a listát, amelyet a ministerelnök ur kívánságára, az ő ösztökélésére, sőt az ő ellenőrzéséve] ott vezetnek, amely képet fog nyújtani aTról, hogy tényleg vannak-e — mert hiszen ezt a magam részéről nem tudom — olyan politikusok és hogy kicsodák azok, akik ezekbe a hadiszállításokba beavatkoztak. ím a t. ház engedelmével felolvasom a ministerelnök ur akkori beszédét (Halljuk ! Halljuk !) és ezzel teljes ártatlanságomat akarom dokumentálni ebben a kérdésben, mert szebben, jobban, mint ahogy a ministerelnök ur akkoriban tette, ezeket a dolgokat magam sem Ítélhetném el. A ministerelnök ur akkor következőképen adta elő a dolgot. Megjegyzem, hogy ő először nem értette meg teljesen Szmreesányi György képviselő urat, hogy micsoda listáról van szó és miután Szmreesányi György képviselő ur ismét felszólalt, így folytatta beszédét a ministerelnök ur: (Olvassa.) »Akkor mindjárt két kéréssel fordultam a hadügyminister úrhoz. Az első az volt, hogy adjon ki szigorú utasítást összes közegeinek, hogy r aki politikus odajön, azzal szóba ne á]ljanak,« (Élénk helyeslés a jobboldalon. Olvassa.) »de egyúttal arról jelentést tegyenek.« — Tehát jelentést tegyenek. — »Másik felhívásom és kérésem a hadügyminister úrhoz az volt, hog} T állapittassa meg nekem, — tehát a ministerelnök urnak — hogy kik voltak azok, akik a hadügyministeriumnál egyáltalában bárminő hadseregszállitással kapcsolatos kérdésben, bárminő értelemben valamely lépést tettek. Azután a dolog kissé lassan haladt és ennek folytán ismételt érintkezés után a hadügyminister ur beleegyezett abba, hogy az időközben kinevezett 0 felsége személye körüli minister, báró Rosner Ervin személyesen vegye kezébe az ügyet. Ö a hadügyministerium illetékes osztályában az illetékes főtisztviselőkkel megbeszélve, pontosan utána járt annak : kik voltak azok, akik egyáltalában bárminő hadseregszállitási kérdésben ottan közbenjártak.* A dolog komolysága kizárja azt, hogy ennek a listának a vezetését és ezeket az intéz kedéseket, a ministerelnök urnak ezeket az igen helyes és méltányos kívánságait azóta ne folytatták, illetőleg ne teljesítették volna egészen a mai napig. (Olvassa.) »És én megnyugvással konstatálhatom, hogy jóformán az ujjainkon elszámíthatjuk azoknak a képviselő uraknak a neveit, (Halljuk ! Halljuk J balfelől.) akiknek egyáltalán egy névjegye, ajánlólevele (Fölkiáltások balfelől: Kik azok ?) vagy bárminő ilyen irata megfordult az intendanturánál ; s ezeknél is jó lélekkel konstatálhatom, hogy egyáltalán oly feltevésnek tere nincs, mintha közvetlen üzleti haszon vezette volna őket ezekben az eljárásokban, ügy hogy« — és erre kérem különösen a t. ház szíves figyelmét — »én azt a teljes megnyugvást merítettem, — és jól esik ezt a t. ház előtt kimondanom — bogy a magyar közélet a háború idején is azzal a skrupulozitással tartotta magát távol attól, hogy olyanok, akiknek politikai állásuk van, ne nyerészkedjenek a hadseregszállitásokban. amely csakugyan a magyar nemzet reputácziőja érdekében ma mindenkitől el is várható.* T. ház ! S ha — mint előbb említettem — általában véve visszás, felháborító és elkeserítő az, hogy a háború nyomorúságaiból egyesek maguknak anyagi előnyöket iparkodnak biztosítani, akkor miképen Ítéljük meg azokat, akik közjogi állásuknál fogva itt a háború vitelére szavazatukkal és egyéni súlyukkal befolyást gyakorolnak, akik a háború vitelének felelős részesei és kritikusai s akik ugyanakkor, amikor maguk milliárdokat szavaznak meg a háború további folytatásának czéljaira, esetleg aktív részesei a hadiszállításoknak ? (Igaz ! ügy van ! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) És méltóztassanak megengedni, hogy kitérjek még valamire. (Halljuk! Halljuk!) A napokban egy ujságezikkben azt olvastam, hogy a kormánypárt állítólag körülbelül 40 ellenzéki, az ellenzék pedig talán 50 munkapárti inkompatibilitási esetet számlált össze s hogy azt beszélik, hogy az egyes ministeriumokban a kijáró képviselőkről vezetett pontos feljegyzések szerint e téren 8—10 ellenzéki képviselő érte volna el, legalább papiroson, a legnagyobb rekordot. Talán nem is szükséges mondanom, t. képviselőház, hogy mi, akik a háznak ezen az oldalán ülünk, a lehető legnagyobb hálával és köszönettel fogjuk fogadni, ha ebben a tekintetben valami leleplezésben részesülünk. (Igaz ! ügy van ! Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert lehetetlen nyűg, kölöncz és teher az, ha bárkinek is állandóan az a gondolata lehet, ha bárki is feltételezheti
