Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-686

270 6$6. országos ülés 19a ezikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot az igazságügyi bizottság nevében elfogadásra ajánlani. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kivan valaki szólni ? (Nem!) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a megkoronázott királyné ö felsége részére koronázási ajándék felajánlásáról szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni: igen vagy nem. ? (Igen !) A ház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás, elsősorban a czim. Kérem felolvasni. Kostyál Miklós jegyző (olvassa a czimet). Elnök: Kivan valaki szólni ? Laehne Hugó képviselő ur kivan a czimhez szólni. Laehne Hugó : T. képviselőház ! Tulajdonképen félreértett szavaim helyreigazítása czimén kérek szót. Az igazságügyminister ur t. i. ugy állította be a dolgot, mintha én feltételeztem volna, hogy nagyobb összeget számolnak el, mint amennyit átadnak. Ez távol állott tőlem. Én csak telj es világosságot Mvántam. Mi ismerünk 10 és 20 koronás aranyakat. Miután az országos határozat nem volt elég preeziz, most azt kívántam, hogy végre preczizen meghatároztassék, milyen aranyak adatnak át. Természetesen a jótékonyczélra tekintettel, amire az összeg fordíttatni fog, kívánatosnak láttam, hogy a nagyobb értékű 20 koronás aranyak átadása menjen határozatba. Én tehát csak a jótékonyczélnak akartam nagyobb összeget juttatni és egyben fel kívántam említeni, milyen fonák dolgok történtek megint. Nagyobb szekrényt készítettek, tehát nyilván más volt az eredeti intenezió, mint azután végeredményében a cselekedet. Az ottlévők valamennyien — még kormánypárti főrendek is — megbotránkoztak azon, hogy ilyen alkalommal nem járnak el elég preczizen és smuczigságnak mondották, hogy 10 koronás aranyakat adunk át. (Derültség.) Mindenki 20 koronás aranyat értett és nagy volt a küldöttség csodálkozása, amikor látta, hogy a szekrény félig üres és hogy 10 koronás aranyak vannak benne. Ezt akartam itt szóvá tenni, de teljesen távol állott tőlem, hogy a t. kormány vagy annak bármely tagját gyanúval illessem. Elnök : Kíván még valaki szólni ? (NemJ) Ha szóim senki sem kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a törvényjavaslat czimét elfogadni : igen vagy nem. (Igen!) A ház a törvényjavaslat czimét elfogadja. Következik a törvényjavaslat szövege. Kostyál Miklós jegyző (olvassa a törvényjavaslat, szövegét). Elnök : Kíván valaki szólni ? (Senki sem I) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom és a tanácsjamiár 22-én, hétfőn. kozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a szavazás. Kérdem a t. házat, inétlóztatik-e a törvényjavaslatnak most felolvasott szövegét elfogadni, igen vagy nem ? (Igen!) A ház a törvényjavaslat szövegét változatlanul elfogadja. T. ház ! Ezzel a törvényjavaslat általánosságban és részleteiben is letárgyaltatván és elfogadtatván, harmadszori olvasása iránt a mai ülés végén teendő napirendi indítványom során lesz módomban a t. háznak javaslatot tenni. Következik a napirend 5. pontja, a dicsőült I. Ferencz József királyunk emlékének törvénybeiktatásáról szóló törvényjavaslat (írom. 1334, 1343) tárgyalása, még pedig elsősorban az általános tárgyalás. Az előadó urat illeti a szó. (Halljuk ! Halljuk! jobb jelöl.) Németh Károly előadó: Igen tisztelt képviselőház ! Amikor villámgyorsan terjedt e szerte e hazában gyászos híre annak a szomorú eseménjrnek, amelyre az emberi lét véges volta folytán pátriarcha-kort ért ősz uralkodónknál minden pillanatban el lehettünk készülve, hogy jóságos fejedelmünk, legalkotmányosabb királyunk Sohönbrunnban elhalt, mély bánat gyászos árnya szállta meg lelkünket s az országgyűlés, a magyar szent korona országainak törvényes képviselete, nemcsak méfységes fájdalmának adott kifejezést, hanem mindkét házának egyhangú határozatával kimondotta, hogy nagy uralkodónk emlékét törvénybe iktatja és emlékéhez méltó emlékművet állit. Hogy ki volt nekünk Ferencz József, milyen egyéni tulaj donságokból szövődött össze az ő emberi lénye, mik voltak királyi erényei, amelyek már életében megszerezték neki nemzete és népei szeretetét éj ötík háláját, erre elég rámutatnom a múlt év november 27-ikén tartott ülésünkben elhangzott beszédekre, amelyek plasztikus vonásokkal rajzolták elénk a nagy uralkodónak képét, mint emberét, akiben keresetlen egyszerűség királyi fenséggel, önmaga iránti kérlelhetetlen szigor, mások iránti elnézéssel, szívj óság párosult erős lélekkel, amelyet nem volt képes megtörni a sorsnak annyi ádáz csapása sem, mert kötelességérzete, Istenbe vetett rendületlen hite megőrizte lelkének egyensúlyát ós képessé tette nagy feladatainak folytonos teljesítésére. (Igaz! ügy van! jobbfelöl.) Megrajzolták előttünk az uralkodót, hosszú életének azon mozzanataiból, amelyek történeti személyiségének kialakulására döntőek voltak. Láttuk az ifjú császárt, amikor váratlan trónlemondás nehéz, forrongó időkben ülteti a recsegő trónra, amelyet a kor szellemét meg nem értő, a magyar nemzet lelki világától távol álló tanácsadók állanak körül, akik az osztrák császárság történeti hivatását a német szövetség fentartásában és benne a vezérszerep biztosításában látják, akik a kettős monarchia nagyhatalmi állásának biztosítékait az összbirodalom olyan megalkotásában vélik feltalálni, amelyben a magyar állani