Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-679
czember 16-án, szombaton. 145 679. országos ülés 1916 de területéről azok a félreértések, amelyek az elhunyt király jó szándékai és alkotmánytiszteletre irányuló szándékai daczára felmerültek és a nemzetnek jelentékeny sérelmet okoztak. Hogy lehet e téren eredményeket elérni, hogy a királyhoz intézett nemzeti kérelmek, ha oda jutnak, nem találnak siket fülekre, hogy a t. ministerelnö'k ur közvetítésével, — aki e szerepet állásánál fogva hivatva van betölteni, — a király azon nemzeti kívánságokat, amelyeknek teljesítése ellen talán hivatalos aggályok nem tétettek, teljesíteni hajlandó, annak igen eklatáns példája fekszik előttünk a trónörökös nevelése, a királynak Magyarország fővárosában való lakása és az udvartartási elhelyezése tekintetében. E kérdések a hitlevél szerkezetében már benne voltak, azokat a hitlevélbeli pontozatokat, kívánságokat a ministerelnök urnak volt módjában 0 felségével közölni; látszik, hogy közölte, mert közlés után jött az a tuclósitás a ministerelnök úrtól, illetőleg a mimsterelnök utján a királytól, hogy ezeket teljesíteni hajlandó, mert ezek az ő meggyőződése szerint is helyesek. Nos, ugyanezzel a fáradsággal, remélhetőleg ugyanazzal az eredménynyel lehetett volna elérni a többi pontozatokat, mert azokban sincs semmi, ami a király hatalmát, annak teljességét, akár az uralkodás akármely alkotó elemét csonkítaná, károsan befolyásolná, vagy a nemzet javára jogokat konfiskálni akarna. A t. ház ismeri azokat a pontozatokat, amelyekről most megemlékezem. Királyi akaratnyilvánítás így is volt, amit a ministerelnök ur szives volt bejelenteni a bizottságban és tett ígérete szerint bizonynyal meg is fogja ismételni itt a kijelentéseket, hogy 0 felségétől nyert felhatalmazás folytán kijelentheti, hogy az osztrák császári koronától a magyar királyi koronát, önállónak és függetlennek tartja, a teljes paritást tartja alkalmazandónak és ez az ő álláspontja is lévén, ugy is akarja kezelni és a megállapítandó czim által sem fogja engedni az elhomályositását. Minthogy e jelentésben előttünk fekszik szószerinti idézése a ministerelnök ur bejelentésének, most az a kérdés, hogy ha, amiben nem kételkedem, a királynak tényleg az az álláspontja, hogy ugyanis a magyar királyi méltóság paritásos az osztrák császári méltósággal, tehát a magyar királyt, méltóságát véve, teljesen önálló oly közjogi hatalomnak kell tekinteni, amely a királyi móltóság összes attribútumait kell hogy magában foglalja, anélkül hogy más hatalomtól kellene ezeket kölcsönkérni, akkor azt kérdezem, hogy mondhat le a magyar király az ő királyi méltóságának, hatalmának és királyságának védelmére hivatott hadseregéről, hogy mondhat le a hadsereg nyelvéről a magyar király, akinek kell hogy legyen magyar védőereje? (Igaz! Ugy van! a balés a szélsobahldalon.) Hogy lehet elképzelni, hogy a királynak aggályai lehetnek az ellen, KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXm. KÖTET. hogy neki a különálló magyar királyság védelmére, a magyar királyi trón méltóságának megfelelően, magyar hadsereget tartania nem szabad ? Bocsánatot kérek, én nem teszem felelőssé ö felségét, hisz a király felelősségen felül áll, de eszemágában sincs még gondolatban sem felelőssé tenni azért, hogy nem teljesülnek a nemzet kívánságai az egész vonalon és azok sem, amelyeket eléje terjesztenek. Felelőssé egyedül azokat teszem, akik hivatva vannak Ő felségét felvilágosítani arról, hogy az, amit a nemzet kivan, nem uj jog, az a nemzet alkotmányának biztosítására szolgál, a korábbi eskük folyománya, a nemzet ősi alkotmányának attribútuma, melytől a nemzet magát megfosztatni nem engedheti, ha nem akar nemzeti létéről lemondani, (ügy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Elismeri a jelentés, hogy egyes törvényeink nem oyertek olyan magyarázatot, mint kellett volna, de azt mondja az előadó ur a jelentésben, hogy nem a koronázási hitlevél az a hely, ahol a helyesbítést el kell végezni, külön törvényalkotást kell inaugurálni és hiteles interpretácziót és ha ezek a törvények megalkottattak és a hiteles interpretáczió megtörtént, akkor már implicite, azáltal, hogy ö felsége a hitlevél első pontjában megadta a biztosítékot, biztosítva lesznek a később hozandó törvények és későbbi interpretácziók is. Ez a megnyugtatás kissé szofisztikus és kissé nem elég komoly. Hiszen van nekünk törvényünk ; mi a hitlevéltervezetünkben nem törvényalkotást kértünk, törvényt alkotni nem keU. Ami pedig az interpretácziót illeti, interpretaczionáhs törvényeket hoznunk sem szükséges, mert hiszen történt interpretáczió pl. az 1888 : XVIII. t.-czikknél, az egész országgyűlés interpretálta az 1888 : XVIII. t.-czikkben lefektetett jogkört és ezzel az interpretáczióval szemben más interpretáczió használtatott, sőt végre is hajtatott. Hogy T an vegyük komolyan azt a biztatást, hogy tessék csak a jövőben törvényeket alkotni, hiszen az első pont biztosíték marad mindig ? Nem. Miután arról győződtünk meg, hogy az interpretáczió sem történik ugy, amint a hitlevélben meg van jelölve, hogy t. i. király és nemzet egyetértő értelmezése szerint lesznek a törvények kezelendők ; minthogy arról győződtünk meg, hogy az a törvény, melynek meg nem tartásából eredő sérelmet panaszolunk fel, nem nyújt elegendő biztosítékot az alkotmány számára : ezt a mostani alkalmat keU felhasználnunk arra, hogy a hiányzó biztosíték megszilárdítását kérjük és amikor az alkotmánynak ez a pillére meggyengült, vagy gyengének bizonyult, ennek megerősítéséhez kérjük munkatársul a királyt, a maga királyi hatalmával, még pedig most, amidőn őt királylyá koronázandók vagyunk. Ezt nem lehet szofizmával elütni, nem lehet azt mondani, hogy mert nincs törvényalkotásról szó, csak hitlevélről, nem lehet a törvények félremagyarázásából, vagy téves, vagy nem egyöntetű magyarázatából származott nemzeti sérelmek orvoslásáról ugy gondoskodni, hogy ilyen félreérté19
