Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-679

142 679. országos ülés 1916 deczember 16-án, szombaton. csodálatos módon elkerülik a magyar anyakönyvezést. Én ezért szíves figyelmébe ajánlom a kormánynak, hogyha már helyesnek tartotta — amint hogy nincs ellene kifogásom — hogy az adatokat a hitlevél-tervezetbe felvegye, gondoskodjék arról, hogy jövőre legyen meg az az anyakönyvi hivatalunk, mely a királyi család családfáját és a trónöröklés sorrendjét magyar anyakönyvi hitelességgel igazolja előttünk. Amiért nem járulhatok hozzá az Apponyiféle tervezethez, az főleg az a passzus, hogy Ferencz Ferdinánd után nem maradtak trónöröklésre hivatott gyermekek. Ez így meztelenül előadva annyit jelentene, hogy Ferencz Ferdinánd után egyáltalán nem maradt gyermek. Mert tudjuk, hogy Ferencz Ferdinánd római katholikus volt és törvényes házasságban élt; ez a mondat tehát csak ugy volna megérthető, ha utána gyermek nem maradt volna. De a történeti igazság nem ez, mert maradt gyermek, még pedig fiu is, Miksa, (FelJciáltásolc balfelöl: Kettő!) pláne kettő. Hát ki érti meg ezt az okmányt, ha csak ennyit olvas, és azután tudomására jut annak, hogy itt a képviselőházban nagy vita folyt arról, hogy a magyar családjog szerint nincs is morgantikus házasság, s ezért az akkori ellenzék Ferencz Ferdinánd házasságát a magyar családjog szerint feltétlenül érvényesnek tartotta, ugy hogy felesége majdan magyar királyné lesz, gyermekei pedig törvényes örökösök. Ha ezzel szemben hivatkoznának az 1900: XXIV. t.-cz.ben foglalt lemondásra, akkor még volna értelme a dolognak, mert azzal meg volna magyarázva, hogy e törvényczikk szerint nincsen örökösödésre hivatott gyermek. De önök ezt nem teszik. Bevallom őszintén, hogy tisztelt barátom gróf Károlyi Mihály messzebb ment a lojalitásban, mint önök, mert a vezetése alatt álló párt tervezete szándékosan nem érinti a kérdést, minthogy ezt a kellemetlen örökösödési ügyet nem akarta az uj király beköszöntőjéül vita tárgyává tenni. Kár is volt. De ha már megtörtént, köteles vagyok rámutatni, hogy a magyar családjog szerint a törvénybe foglalt lemondás sem érvényes. Az 1877: XX., a magyar gyámtörvény 113. §-ának utolsó bekezdése azt mondja, hogy ' Magyarországon kiskorú gyermekek bármely jogáról viszteher nélkül lemondani akkor sem lehet, ha ezt a gyámhatóság jóváhagyja. (Derültség a jobboldalon.) Akkoriban pedig, mikor a lemondás megtörtént, még házasság sem volt, nemhogy kiskorú gyermekek lettek volna. De hiszen szándékom ellen való volna, mélyebben belebocsátkozni e kérdésbe. Csak rá akartam mutatni, hogy á gróf Apponyi-féle különvéleményhez miért nem járulhatok hozzá, bár egyéb pontjaiban teljesen osztozom vele és annak indokolásával. Mindezek elmondása után még csak azt az érzelmemet akarom kifejezni, hogy szeretném, ha e koronázási ünnep fényes bizonyítéka volna annak, hogy a nemzet egységesen ragaszkodik törvényesen biztosított szabadságaihoz, jogaihoz ós törvényeihez. Próbálja meg a t. ministerelnök ur, hátha sikerül ezt a történelmi preczedenst ugy alakítani, hogy a nemzet közvéleménye lehetőleg egységesen nyilatkozzék meg. Erre kísérlet nem történt. Az ellenkező arra fog vezetni, hogy lesz egy pártkirály, egy pártkoronázás. Én, t. ház, a nemzet koronázását óhajtanám, és e meggyőződéstől vezetve akkor teljesítem kötelességemet, ha a gróf Károlyiféle különvéleményhez járulok hozzá! (Élénk helyeslés bálról.) Elnök: Ki következik? Szepesházy Imre jegyző: Barta Ödön: Barta Ödön: T. ház! Maga a tárgy, melyet ez ülésen egyoldalulag tárgyalunk, valamint a benne érintett nagyfontosságú kérdések, nehéz kötelességévé teszik a felszólalónak a lehető legmesszebbmenő önmérsékletet s az argumentáczió oly megválogatását, mely az ügyhöz és a vele kapcsolatos kérdésekhez méltó. É nehéz feladatot még nehezebbé teszi csekélységemnek helyzet, hogy előttem oly férfiak egész sora szólalt fel, akik ugy is, mint pártok képviselői, valamint egyéni értéküknél fogva előkelő súlyúak és oly anyagot szolgáltattak, mely eddig a túlsó oldalon egyetlen szóval sem lett megtámadva. Őszintén szólva, bámulattal adózom a t. kormánypártnak azért a türelemért, melylyel reggeltől mostanig oly kérdésben, mely hetek óta foglalkoztatja az ország közvéleményét, egyetlen szót - sem tartott szükségesnek mondani azon álláspont védelmére, melyet a t. előadó ur legjobb tehetsége szerint nagy buzgósággal igyekezett megvilágítani, de csak a bizottság nevében. Hogy a^t. túloldal egyetlen argumentumot sem hallott volna idáig, melyre szükség lett volna ellenargumentummal válaszolni, azt talán ők sem fogják állítani. Tőlem nagyon távol áll annak a feltevése is, mintha csekélységemnek sikerülne ez előzmények után a t. ház figyelmét lekötni. Mégis kérem türelmüket, hogy elmondjam egyrészről azon okokat, melyek az én megítélésem szerint is a gróf Apponyi Albert által beterjesztett különvélemény mellett szólanak, másrészt azon okokat, melyek ellene szólnak a'

! többségi tervezetnek é.s végre, hogy megczáfoljak néhány oly adatot is, melyek a vita folyamán ma. elhangzottak. Mindenekelőtt legyen szabad kiküszöbölni a vitából azt a félreértést, vagy" az én nézetem szerint helytelen álláspontot, amely felmerült már a regnikoláris bizottságban is és a mai vitában is elhangzott, nagyon tekintélyes oldalról, amely ugy akarja feltüntetni a helyzetet, mintha a birálat és illetőleg az aziránti törekvés, hogy a hitlevélszerkezetbe uj pontozatok vétessenek fel, vagy régiek tisztäztassanak, világosabban stilizáltassanak, egyrészről kritika volna az elhunyt fejedelem tényei