Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-679
679. országos ülés 1916 deczember 16-án, szombaton. 129 megadja. Amint szabad alku tárgyává tétetik a régi rendi felfogás szerint, megtörténhetik az, hogy nem adja ki, mert nem tudnak megegyezni. Ha nem tudnak megegyezni, ebben az esetben előáll a szigorú alkotmányjogi kötelessége az előbbi hitlevelet kiadni. Polónyi Géza: Ez már nem jogi kérdés, hanem hatalmi kérdés ! Gr. Andrássy Gyula: Jogi, szigora Jogi, a törvényekben megállapított szigorú jog és kötelesség. (ZJ.gy van ! a baloldalon.) Joga van tehát a nemzetnek többet kérni, mást kérni, mint ami az előző hitlevélben van. Természetszerű is ez az ösztön különösen, ha bizonyos jogtételek labilitását bizonyltja a gyakorlat, természetes az az ösztön, hogy reparálni akarják azzal hogy a hitlevélben külön kifejezésre juttatják. Az ily törekvés azonban természetszerűleg ritkán és nehezen jut érvényre. Először is azért, amint már rámutattam hogy már nem sok függ tőlünk, amikor a király az uralkodást átvette, nincs sok adnivalója neki, de másodszor, mert nagyon nehéz, hogy egy király azzal kezdje az uralkodást és ritkán áll rá arra, hogy oly kijelentéseket tegyen és oly rendelkezéseket, amelyeket azért kívántak tőle, mert elődei hibáztak. Ebbe nagyon nehezen megy bele ugy, vagy hogy e körülmény miatt ritka esetben, sőt egyszer sem vezetett az ilyen törekvés eredményre. Igen világosan fejezi ki 1790-ben Kaunitz herczeg azt az álláspontot, amely szerinte igen megfelel a magyar közjognak, amikor azt mondja a rendek kérésével szemben, hogy a magyar hitlevél kölcsönös szerződés a király és alattvalói között mind a két . . . Polónyi Géza : Mind a két. . . (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Gr. Andrássy Gyula : Kérem, én nem vagy -k Kaunitz és egyes sz'-v iért nem áll k jót, csak azt mndim, hogy *.bb in helyes az ő felfogás t (tovább olvassa) : »mind a két felet kötelezi, a királyt is, a nemzetet is. A király nem térhet el tőle. de a magyar rendek sem követelhetik, hogy eltérjen tőle, A király meghallgathatja a kívánalmakat, ha neki tetszik, de ujat követelni tőle nincs joguk.« így áll a jogi tényállás és ez a magyar nemzet garancziája, mert ezáltal blzloiitjuk csak, hogy ezt az ígéretet minden körülmények között ki kell adni. A kérdés csak az, vájjon ezélszerü-e azzal a joggal élni, amelyet feltétlenül hangoztatnunk kell, ame^rről a jövő szempontjából le nem mondhatunk, hiszen lehetséges olyan helyzet, ahol az ezzel a joggal való élés eredményes is, a nemzet érdekében álló is ; a döntő azonbm mindig a ezélszerüség. (Helyeslés balfelől.) Mint már mondottam, általában nem hiszem, hogy uj követelések, b : zonyos ellentétes felfogások által összezavart, kérdések tisztázására az uralkodóváltozás megfelelő alkalom; általában véve nem hiszem ezt, de főleg nem tartom alkalmasnak a mai viszonyok között, a világhábaru kellős közepén. KÉPVtr. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIII. KÖTET. (Az elnöki széJeet Simontsits Elemér jogialja el.) Mi, az alkotmánypárt, kezdettől fogva azon az állásponton voltunk, hogy a világháború alatt nagy elvi kérdéseket, olyanokat, melyek nagy küzdelmek tárgyai voltak, előtérbe tolni nem kívánunk. De hozzájön ehhez egy momentum : az, hogy Ferencz József ö felsége halála olyankor következett be, amikor a hitlevél megállapítására oly kevés idő áll rendelkezésre, hogy igazán — bocsánatot kérek a tiszteletlen kifejezésért — kutyafuttában kell ezt a komoly nagy munkát végeznünk. (Ugy van! baljelől.) Ilyenkor valóban nincs kilátás arra, hogy nagy horderejű politikai és elvi kérdéseket tisztázunk. Épen ezért és nem azért, mintha érdemben bírálat volna állásfoglalásomban a t. függetlenségi szövetségestársaim által benyújtott hitlevéllel szemben, de azért, mert nem tartjuk ma opportunusnak mindazokat a kérdéseket döntés elé vinni, amelyeket a hitlevél érint : mi, az alkotmánypárt, ne*n járulunk hozzá, a függetlenségi párti tervezethez, hanem elfogadjuk a tárgyalás alapjául a bizottság által beterjesztett hitlevelet. Még csak egy kérdéshez kívánok szólni é- ez a czim kérdése. (Halljuk ! Halljuk !) Nagyon sajnálom, hogy a kérdést a kevés időhöz mért felületességgel kezelték. Még az ugyanazon bizottság által javasolt két czim sem egyezik ; az esküminta czime más, mint a koronázási hitlevélben felvett czim. Ennek én semmi indokát nem látom. Vagy az egyik czim jó, vagy a másik, de mind a kettő semmi körülmények között sem. (Felkiáltások a baloldalon: Egyik sem!) Igaza van, t. barátaimnak, egyik sem jó, a kormány elnöke által elismerten nem jó, mert ő nekünk azt mondta, hogy az 1867-ben használt czimzést helyesnek nem tartja és ezért módosító javaslatot tesz ; minthogy azonban ezt a nézetét érvényesíteni nem tudta, az a módosító javaslat pedig nem ugyanaz, amelyet a szövegben elénk terjeszt, ő tehát az elénk terjesztett czimet maga sem tartja helyesnek. Azt kérdezem már most, hogy miért iktassunk törvénybe olyasvalamit, amit ő sem tart helyesnek, mi sem ? Az 1867-ben használt nagy czim nem felel meg a 67-iki átalakulásoknak, nem felel meg a régi közjognak sem. Amit most nyújt be a bizottság előadója, szintén olyan, hogy senki sem tartja kielégítőnek. Ugy látom, hogy talán az eskümintában van az, amit a kormány elfogadtatni szeretne. Mindenesetre az eskümintában használt czim valamivel jobb, mint a másik, de az sem kielcgitő. E tekintetben teljesen magamévá teszem gróf Apponyi Albert t. barátom nézetét és az egyetlen uj megoldásnak a nagy czimre vonatkozólag azt tartanám, ha a szövegben egyszerűen »Mi, Károly* szerepelne és azután a számok paritásosán következnének. Ez volna mint közös cdrn az egyetlen kifogástalan. Ha azonban a kormány nem tud olyan czimet javaslatba hozni, amelyet maga is helyesnek tart, akkor azt kérném, hogy 17
