Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-659
659. országos ülés 1916 küldte összes értékpapírjainkat és mi kivétel nélkül visszavásároltuk. (Mozgás.) Hiszen a t, képviselő ur igen jól tudja, hogy ékhez kettő kell, egy eladó, aki. bizonyos árban eladni akar és egy vevő, aki ugyanazon az áron venni akar és tud. Már most vannak viszonyok, voltak a háború előtt, amelyekben kedvező gazdasági konjunktúrák között a belföld szívesen vásárolt saját értékpapírokat emelkedő kurzusok mellett és elenyésző részben akkor repatriálás történt is. Vannak oly viszonyok is, amikor a külföld szívesen szabadulna az értékpapíroktól, alacsony árfolyamon túladna rajtuk és a belföld felhasználva ezt, visszavásárolja csökkenő árfolyamok mellett. Különösen nagy intézetek e lisszió-hitelük érdekében bizonyos számú czimletet igenis felvesznek a piaczon. De ez mindig az egész emissziónak csak igen parányi, elenyésző hányadára vonatkozik, az egész emiszszióval szemben alig számbavehető és akkor is elsősorban Ausztriával és sokkal kevésbbé a vámkülfölddel szemben lejátszódó folyamat. Erre nézve egy példát mondhatok t. képviselőtársamnak, saját intézetemet, amely Ausztriával szemben igenis kénytelen volt gyakran zálogleveleket visszavásárolni, de a 180 milliós franczia emisszióból egyetlen kötvény sem jött vissza, amióta az emisszió megtörtént. Simonyi-Semadam Sándor: Azt akkor nem is kell félteni ! B. Mariarassy-Beck Gyula: Azt hiszi t. képviselőtársam, hogy a külföldi tőke, amely igenis itt van és a magyar közgazdaságban dolgozik, a múlt és a jövő szempontjából nem igényli a legmesszebbmenő tekintetbe vételt saját érdekünkben ? Az ittlevő külföldi tőkével jól, méltányosan és becsületesen kell bánnunk, főleg azért, hogy a jövőt a magunk számára biztosítani tudjuk. Nem akarok csak arról az általános igazságról beszélni, hogy tőkeszegény ország vagyunk, hogy milyen termelési erőt képvisel nálunk a külföldi tőke: Pedig tényleg szegények vagyunk és én nagyon kérem a t. képviselő urat és a t. házat, hogy ne ejtsen minket tévedésbe ebben az irányban a hadikölcsönnek 6 milliárdos jegyzése, amire ő hivatkozott. Én bizonyára az utolsó vagyok, kik a hadikölcsön óriási sikerét kicsinyelni akarnám, aki ne érezné a hazafiságnak és az áldozatkészségnek azt a rendkívüli megnyilatkozását, amelyet tapasztaltunk, aki ne becsülné meg annak jelentőségét, hogy a magyar hadikölcsön volt az első emisszió, mely az értékpapírok elhelyezésének szempontjából a lehetőségeknek egészen uj határait nyitotta meg belföldön, de ne méltóztassék egyet elfelejtem : azt, hogy a háborúnak teljesen egyoldalú közgazdasági élete első sorban abban nyilatkozik meg, hogy sokkal gyorsabban és sokkal teljesebben, mint máskor, éljük fel készleteinket, a készletek helyébe mindenütt a pénz lép és ez a körülmény, úgyszintén az, hogy a tőkék a gazdasági élet normális csatornáiban nem találhatják meg azt a foglalkoztatást, amely rendes időben nekik jut, egy olyan egészségtelen nagy pénzbőséget hozott létre, amely KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. zeptember 12-én, kedden. 41 a leghathatósabb momentum volt a hadikölcsön nagy __ sikerének előmozdításában. Én azonban nem a tőkeszegénységről akarok beszélni, hanem a külföldi értékpapírok elhelyezésének legalább is ennyire fontos kérdéséről. Azt hiszem, hogy amellett az immár rendszeressé váló campagne mellett, amelyet az ellenzék a külföldi tőke ellen folytatni kezd — és pár pillanat múlva rátérek arra, hogy milyen közgazdasági bázis alapján — nem lesz felesleges ezt a kérdést a mai viszonyok között megvilágítani. (Halljuk.) Az osztrák-magyar monarckiának a háború előtti időben nemcsak kereskedelmi mérlege, hanem fizetési mérlege is passzív volt; azt hiszem, ezt bizonyítanom nem kell, hiszen az igen beható bankvitában, amely ezt a parlamenti szessziót megnyitotta, talán ez volt az egyetlen kérdés, amelyben az ellenzék és a kormánypárt egyetértett. A passzív fizetési mérleg kiegyenlítésére csak két eszköz állhat rendelkezésre : aranyfizetés, amelyet állandóan, minden évben egyetlen ország sem viselhet el, az egyik, a másik pedig az, hogy e passzív saldo megfizetésére uj hitelforrásokat nyitunk a vámkülföldön. Ezek az uj hitelforrások elsősorban a külföld értékpapirvásárlásában állanak. Az az automatikus egyensúlyi tendenciza, amely a gazdásági életben mindig megnyilatkozik, előidézte azt a szituácziót, hogy a háború előtt fizetési mérlegünk passzív saldoja több-kevesebb preczizitással tényleg kiegyenlittetett értékpapírjaink megfelelő ekszportja által. Már most, ha retrospektive nézzük a kérdést, annyit konstatálnunk kell, hogyha nem tudtunk volna a külföldiek részéről történt értékpapirvásárlással uj hitelforrást megnyitni az ország részére, még pedig lényegében normális leszámítolási és emisszionális kamatláb mellett, akkor működésbe kellett volna jönnie az Osztrák-Magyar Bank kamatlábcsavarának, amivel együtt az egész országban emelkedett volna a kamatláb, ha pedig még ez sem lett volna elég csábítás a külföld vásárlási kedvire, előállott volna már akkor valutánk diszázsiója. Sokkal súlyosabb azonban a helyzet a jövő szempontjából. Valutánknak ma létező, nem bizalmatlanságból, hanem a háború alatt megszorított egyoldalúvá vált és teljesen megbillent kiviteli és beviteli forgalom technikájából folyó megromlása azon végtelenül nehéz, életbevágó probléma elé állit bennünket, hogy milyen eszközök fognak rendelkezésünkre állni a békekötés után pénzértékünk megjavítására. A helyzet egyáltalán nem lesz könnyű. Mindenekelőtt szükséges lesz teljesen felélt készleteinket a külföldön uj bevásárlások utján fedezni, ami igen lényeges összeget fog kitenni, aztáíi fizetnie kell majd a monarchiának mindama tartozások egész összegét, melyek az ellenséges külfölddel szemben a háború alatt betiltattak, fizetendők lesznek elsősorban az összes függő kupon-tartozások, mindez külföldi pénzben vagy aranyban és olyan gazdasági helyzetben, melynek minden megnyilatkozása arra mutat, hogy az egész vonalon a bevitel fokozására lesz 6