Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-667
667. országos ülés 1916 , méltóztassék elfelejteni, hogy ez nem az egész Ausztriára vonatkozik, hanem csak Alsó-Ausztriára. Ez azt mondja többek között (olvassa): »Hiebei zeugt sich neuerlich der unverkennbare Wert des genossenschaftlichen Zusammenschlusses der Handwerker«. T. i. beszámol arról, hogy a kisiparosság miként részesedett a hadimunkákban és hadiszállításokban. Hosszasan kifejti, hogy mikép volt megelégedve a hadsereg, hogy milyen nehézségekkel kellett küzdeni stb. Azután megállapítja, hogy a háború kezdetétől 1916 májusáig előlegekben, olcsó kölcsönökben és viszszafizetendő összegekben összesen 5,600.000 koroiiát adott az Ausschuss az alsóausztriai kisés középiparosságnak. Hogy ez az öt és fél millió mekkora megrendelésnek felel meg, erre természetesen adatom nincs, de elképzelhető. Ismétlem, mindezek a külföldi példák többé-kevésbbé lényegtelenek. A fő az, hogy a kérdést alaposan megbírálhassuk, hogy tudjuk, mit fizet a közös hadügyminister, mit fizet a honvédelmi minister egy köpenyért, egy nadrágért stb. Nem érthetnék egyet azzal a felfogással, — igaz, hogy a t. minister ur mai válaszából ezt nem is értettem, de hallottam már többször, — hogy hiszen erről az egységárról nem lehet a háború alatt nyilatkozni. Hangsúlyozom, hogy a minister ur mai válaszából ezt nem értettem. Mert nem összárról van szó, hanem egységárról és amint nem lehet hadititok, hogy egy lónak mi az ára és nem lehet egy ló árából következtetni a lovasság állományára, épen ugy nem lehet egy köpeny árából következtetni a harczolók számára, képességére vagy fegyvernemére. Végtére Lloyd George is elmondta az angol parlamentben, hogy mibe kerül egy srapnell és egy gránát és azt hiszem, ebből senki fia semmi következtetést sem tudott levonni arra, hogy hány srapnellje és gránátja lehet az angol hadseregnek. Nagyon esodálom és mondhatom, bizonyos megütközéssel hallottam — s minthogy tény, nem tehetek mást, mint hogy regisztrálom a t. minister urnak ezen nyilatkozatát — hogy bizonyos tárgyi és személyi nehézségei is vannak annak, hogy hadimunkát biztosítson a magyar munkásságnak ugy, hogy neki ebbe a munkába beleszólása legyen. Eltekintve itt minden közjogi vonatkozásától a dolognak, de teljesen lehetetlennek tartok egy helyes iparpolitikát, egy helyes munkáspolitikát, a béreknek, a munkafeltételeknek, a gyáraknak, üzemeknek helyes ellenőrzését, szóval az egész kérdésnek áttekintő kormányzatát, ha itt — magyarán mondva •— két ur parancsol és ha a m. kir. kereskedelemügyi ministernek nincs hozzá módja, joga vagy hatalma, hogy mindenféle Magyarországon munkáltatott hadimunkához ugy a bérek tekintetében, mint egyébként, igenis, beleszólása, kontrollja legyen. Ez a közgazdasági kérdés önkéntelenül is zeptember 27-én, szerdán, 4lÖ egy közjogi kérdésre visz engem. Én nem vagyok közjogász, még kevésbbé gondolatolvasó, vagy spiritiszta. Eogalmam sincs arról, nem is kutatom, hogy Deák Ferencz 1867-ben mikép fogalmazta volna meg az ő feliratát, ha akkor világháború lett volna. Azt sem tudom, hogy Deák Ferencz a mai körülmények között itt, Magyarországon mikép vélekedne azon parlamenti ekszterritorialitás tekintetében, amely ugy látszik a közös minister urak tekintetében tényleg beállott. Azt az egyet azonban sajnálattal látom többek között az igen t. minister urnak mai válaszából, hogy igenis, háború esetén a hadimunka, még pedig azt hiszem, nemcsak a ruházat, de valószínűleg egyéb hadimunka terén is előállhat az az eset, hogy a minister ur voltaképen felelősségre nem is vonható. Mert a felelősség, az annyira hangoztatott, merem mondani, majdnem fitogtatott felelősség, az nem egy eszmény, de egy kézzelfogható, gyakorlatilag megvalósítható valami és hiába vonom felelősségre az igen t. minister urat, amikor ő — teljes joggal — azt válaszolja, hogy ő voltaképen erről a kérdésről nem is tud, vagy nem tud ugy, mint ahogy tudhatna, ez nem annyira az ő resszorjába tartozik, hanem más resszorjába, szóval, hogyha egyes kérdésekre nem válaszol, akkor semmiféle titoktartás kényszere alatt nem áll. Bocsánatot kérek, ha itt eszembe jut — hiszen nemcsak az igen t. minister úrra vonatkoznak ezek a szavak, hanem a t. ház egyéb tagjaira is más vonatkozásban — eszembe jut Heinenak az a mondása, hogy: »Leicht ist es den Mund zu haltén, Wenn man nichts zu sagen hat«. Engedelmet kérek, én a kérdés közjogi vonatkozását époly kevéssé tudom megérteni, mint a közgazdasági vonatkozását. Amellett azt is látom, hogy itt végtére nincs ma egyetlen munkásképviselő sem és hogy igen fontos, az egész országot és lakosságát közelről érintő közgazdasági kérdésekben nem is áll de facto módunkban valakit felelősségre vonni, vagy valakitől felvilágosítást kérni. Most már egész rövid leszek. Elismerem, hogy sokkal kielégítőbb az igen t. minister ur válaszának azon második része, amely a jövőre vonatkozik. Készséggel elismerem. Csakhogy, sajnos, a minimális bérszabás is csak 1916 februárjában látott napvilágot és a t. minister ur mai szóbeli nyilatkozata is — mert ugy tudom, hogy ez rendeletben kiadva még nincs — meglehetősen későn hangzott el és eddig bizony igen sok nehézség, igen sok visszaélés, csúnya visszaélés történt ezen a téren. Nem akarok most ismétlésekbe bocsátkozni és újból felhozni azokat az angol és franczia törvényeket, amelyekben a szervezetlen és a nem szakmabeli női munkások képviseletéről is szó van. Csak egész röviden kívánom megismételni, hogy bármily szépek és elismerésreméltók legyenek is azok a tervek, amelyeket a miniszter ur 53 6
