Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-667

667, országos ülés 1916 szeptember 27-én, szerdán. 409 bői és kiegyezni bizonyos perczentre, mondjuk 50%-ra. Mindnyájan szankczionálnák ezt az árt, ez volna az igazi makszimálás, mely ellen nem zúgolódna senki. Ennek azonban az az alapja, hogy minden embernek rendelkezésére álljon életszükségletének minimuma. Ehkez joga van, de kitől kérje ezen jogának érvényesítését ? Hogyha köteles vagyok életemet, vagyonomat feláldozni az államért, mint legfőbb joghatóságért, akkor az is köteles életemet megvédem. Hogyha valaki megtámadja testi épségemet, akkor a rendőrnek kötelessége engem megvédeni. Ep ugy, hogyha az éhség, az uzsora támad meg engem, köteles az állam gondoskodni, hogy ne éhezzek. Az ujabb kor gazdasági állameszméje az, mely nem merül ki a nyelvi kérdésben, hanem miként mondották az őskeresztényekről, hogy egyek vagyunk a kenyérszegésben, ha a háború alatt ezt a fenyegető veszedelmet el akarjuk háritani, mindenkinek meg kell adni az alkalmat arra, hogy megkapja az orvosi tudomány által megállapított táplálék-minimumot és a többi életszükségleti minimumot, ha azt máskép megszerezni nem birja. Látjuk azt a képet, hogy szegény asszonyok, mint iskolás gyermekek reggel három órától tiz óráig állanak lisztes boltok, tejes boltok előtt, végre hazakergetik őket, nem kapnak sem kenyeret, sem tejet. Vájjon bűnös-e ő abban, hogy ohthon négy gyermeke várja. Hogyha ő hazamegy és négy gyermeke kiáltja : Mama, kenyeret, micsoda szívszaggató hang ez az ő anyai szivének, amire azt kell neki felelnie : Nem kaptam, elzavartak. A gyermek ezt nem hiszi, a gyermek azt mondja : Te eltetted a kenyeret, neked mindig volt, most is van valahol, adjál. Annak a gyermeknek nincs fogalma a kenyérczédulákról. Az államnak tízszeres kötelessége valami módot találni ennek orvoslására, most a háború idején, amikor békében is gondoskodnia kellene arról, hogy mindenkinek meglegyen a szükséges tápláléka. Ezt könnyen elérhetnők, ha hozzálátnánk népkonyhák felállításához. Ha a közoktatási törvény azt mondja, hogy ahol 30 iskolaköteles gyermek van, kötelessége az államnak felállitani a népiskolát, akkor ott, ahol 30 éhes ember van, aki nem tudja megszerezni az orvosi tudomány által megállapított táplálékminimumot, ott kötelessége az államnak felállitani a népkonyhát, mert a mindennapi testi kenyér van olyan fontos, mint a mindennapi lelki kenyér, sőt talán fontosabb, előbb kell enni, hogy az ember élhessen és iskolába járhasson. Nem olyan nehéz probléma ám akár minden községben is feláUitani ilyen népkonyhákat, hogy már megkezdhessük egyszer ezt a rendszert. Sokat nevetjük Oroszországot, amely — igaz — nagyon maradi és hátramaradott de a múltkor olvastam Szomory Emilnek referádáját Az Újságban az orosz állapotokról és szeget ütött a fejembe, ahol azt irja, hogy Ororszországban a nagyobb városokban már mindenütt az utczasarkokon fel vannak állitva repülő népkonyhák, ahol KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII, KÖTET. az emberek csillapít hatják az ő éhségüket, egyszerűen odamennek és megkapják az ő minimá'is porcziójukat. Miért ne tehetnők meg ezt mi is"? Ha megállapítottuk az orvosi tudomány által meghatározott legkisebb mértéket, tudom, hogy nemcsak a mezítlábas gyerekek, a szegény napszámos aszszonyok mennének oda, hanem bizony a mai keserű viszonyok között rá volna kényszerítve nem egy hivatalnoknak gyermeke is az ilyen népkonyhákra, Maholnap akár egy vagyonosabb, jobbmódu ember is, ha nem tudja megszerezni mindennapi kenyerét, odamenne. Miért ne mennék a népkonyhába pl. én is bármikor, ahelyett, hogy mint most, ha Pestre jövök, mivel nem hordok kenyérczédulát magammal, mendenféle útonmódon kelljen ilyen kis darabot másoktól kérnem. Igaz, mindig akadnak elegáns szives urak, akik látják a vidéki embert és szívességből felkínálják a kenyérczédulájukat. Egyszerűen elmennék a népkonyhába, ahol a karaj kenyeret osztogatják és kérnék kenyeret. Nem szégyen ilyen viszonyok között szerényen élni és megszorítani az igényeket. Ebben a népkonyhában minden ember szegénységi bizonyítvány alapján díjmentesen kellene, hogy megkapja napi életszükségletét, akinek pedig nincs szegénységi bizonyítványa, az az előállítási nyers áron. Ha ezt a kezébe venné a társadalom és volna egy spiritus rector, aki ezt életre ébresztené, sok város, sok község a maga jószántából behozná ezt, esetleg nem is volna szükség arra, hogy az állam fizesse ennek költségeit. A hadisegélyek bizonyos részét talán szintén fel lehetne használni ilyen dolgokra. Hiszen mit használ sok embernek maholnap a hadisegély is, ő nem tud rajta húst venni, nem tud rozsot sem venni és a mai viszonyok között igen sok embernek egyáltalában nem volt alkalma, lehetősége arra, hogy valamikép búzát vehessen és egész esztendőn át nemcsak gombóezot, de még búzakenyeret sem fog enni, mert nem tudta előre beszerezni az ő búzaszükségletét, még azt a néhány kilogrammot sem, amelyet a rendeletek megengednek. Itt van tehát a mód, ennek megvalósítása lehetséges, csak egy kis komoly jóakarat, sziv kellene hozzá, olyan szélesebb sziv, amely akar életet, élelmet adni mindenkinek, aki éhes. Az ég verebei szállhatnak kazalról-kazalra és a teremtés szegény koronája, az ember sokszor nem talál meg annyi buzaszemet sem, amennyit megtalál egy veréb. Igenis meg lehet ezt csinálni, ha tovább megyünk. Ha mi tudunk rekvirálni krumjüit, ha tudunk rekvirálni mindent, amire szükségünk van, akkor rekvirálni lehetne az ehhez szükséges dolgokat is és meg volna adva a rekvirálás mértéke. Senki rossznéven nem vehetné, ha minden életszükségleti legkisebb tárgyat, legyen az ruha, czipő, kalap vagy kenyér, rekvirálnának ezen népkonyhák, a legkisebb emberek minimális életszükségleteit kielégítő intézmények számára, hogy ezek azután szétosztassanak azok között, 52