Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-667
408 667. országos ülés 1916 szeptember 27-én, szerdán. különböző gazdasági produktív egyéniségeknek szervezésén, bekapcsolásán, a gazdasági föderalizmus elismeri azt, hogy az egyén bele van szervezve először is természetszerűleg az u. n. Standba, rendbe, magyarul mondjuk, hivatásba, állásba és most ez a Stand, ez az állás képez egy erkölcsi, ma csak erkölcsi, de a föderális ' gazdasági rendszer szerint jogi személyiséget, mely aztán az államban különböző j>roduktiv módszer alapján csoportosulva, összekapcsolódik magasabb egységbe. így pl. a föderális gazdasági rendszer nagyjában hét produktív rendet különböztet meg. Első a munkásrend, második a hivatalnok, vagy szolgálati rend, harmadik a földmivelési rend, negyedik a kézműves-rend aztán jön az ipari rend, a kereskedői rend és az értelmiségi rend. Ez a hét rend, mint a szivárvány hét szine produkálja tulajdonkép a társadalomban az értéket és ezek ugy, mint a fajok, nemzetek, alakítanak különböző egyéniségeket vagy más téren, a különböző felekezetek irányítják, fejlesztik a vallási vagy nemzeti életet, egyik az istenség terén, másik a kultúra, a tudomány tekintetében és mint gazdasági egyéniségek, gazdasági nemzetek produkálják az életszükségleti tárgyakat, amelyek szükségesek a társadalmi anyagcseréhez, Es itt van a mostani gazdasági rendszernek a baja, a liberalizmus és szoczializmus konfliktusában. A rendek mindegyike a maga zsebe felé huz, ami természetes és nem találjuk meg a módot, hogyan kell összekapcsolni, mert mindegyik az által az elv által vezéreltetik, melyben mindegyik megegyezik, olcsón venni és drágán eladni. Kifejlődik közöttük az irigység, a földmives azt mondja a nagyiparosnak: nekünk van, nem adjuk oda a miénket, a városi uraknak, tapasztalják ők is, mi az éhség, igy gondolkozik sokszor a földmives; az iparos meg azt mondja: a parasztnak tele van a kamrája, ide vele, nekünk nincs elég ennivalónk, a kézműves azt mondja: mennyit dolgozom, iparczikkekben. Mindegyik srófol, vagyis azon az elven áll, amely a liberális gazdasági rendszert jellemzi; olcsón venni s drágán eladni. Es nem tudjuk megtalálni, mint a gépen a két nagy golyó, a regulatort, hogy kiegyezést létesíthessünk az irányok közt. Mindent könnyebb kiegyeztetni a világon. A vallásbeli ellentéteket könnyebb kiegyeztetni, mert hiszen az úristen az egekben van és az emberek a reális érintkezésben valahogyan megférnek és az úristen itél felettük a haláluk után. Nemzetiségi kérdésekben is el lehet intézni a dolgokat; egyik nemzet a másikra rászorítja a saját nyelvét, vagy megtanulja a másikét és megtalálják a modus vivendit. De az emberek legkényesebbek a zsebükre, itt legnehezebb kiegyenlíteni, mikor az elv olcsón venni és drágán eladni, ez pedig az egész gazdasági kérdésnek kvintesszencziája. Az egész ellátás lényege most, miként találjuk meg a regulatort közöttük és ez nem I lehet más, mint ők maguk, mint e produktív egységek, e különböző rendek, amint emiitettem, a munkásrend, földmivesrend, kézművesrend, iparosrend, az értelmiség, kereskedelmi rend ; nekünk abban az irányban kell haladnunk, hogy a társadalomban a közreműködésre a kedvet fel kell ébreszteni. Szervezve van mindenféle rend, kivéve a munkás- és földmivesrend, ezeknek is meg kell adni a saját szervezetüket, a kamararendszerüket és most, ha e kamaraszervezeti rendszer megvolna, akkor mi egyszerűen azt mondhatnók az állam nevében, mint magasabb hatóság, amely felette van a vallási, nemzeti különbségeknek s a gazdasági rendek érdekei felett is : a földmivesrend produkálja a kenyeret, a kézművesrend a kézművesdolgokat, az iparosrend az ipari tárgyakat stb. Ha már most ezek között a közvetítést az állam eszközölné, akkor mind rámennének az államra. Ezért a legczélszerübb lenne, hogy ők maguk közt cseréljék ki produktumaikat. Tarthatnának e czélból közös gyűlést, olyan gazdasági, parlamenti tanácskozást, mint mikor a ministerelnök ur tanácskozik a pártelnökökkel, s ezen a gyűlésen regulázhatnák az árakat. A földmives azt mondaná : én odaadom az én produktumaimat s ezért adjanak nekem kabátot, czipőt, kalapot. Most a földmivesék zajonganak, mert ha összeszedem 10 holdnak gazdasági produkczióját és ebből ugy akarom felöltöztetni azt a gazdát, mint egy nagyiparost, mint egy intelligens urat, abból bizony nem futja. Felébred benne a makszimálás iránt való ellenszenv, mert az nem áll, hogy a búza őránézve egyénileg drága volna. Ezelőtt kapott egy métermázsa búzáért két pár csizmát, ma el kell adni három métermázsa búzát s nem kap egy pár csizmát sem. Az ő anyagának csereértéke nem elégséges az ő életminimumához, őránézve ez az ár csakugyan alacsony; a másikra, megengedem, drága. Minden ember munkaprodukcziója arra való, hogy megkapja ellenértékképen az ő összes életszükségleti minimumát. Ezt nem lehet rendeleti utón elintézni, hanem csak ugy, hogy az összes produktív rendek egy gazdasági parlamentbe jönnek össze, de nemcsak a kereskedelmi kamara, nemcsak az ügyvédi kamara, hanem ha volna földmiveskamara, az is. Most csak az Omgét lehet meghívni, de az inkább arisztokratikus, az a nagybirtokosság érdekeit képvisel 1 , nem pedig a kisbirtokososztályt. Meg kellene hivni a munkások képviseletét, az iparosokat, hogy mindenki reprezentálja a maga rendjét. Ott azután azt mondanák, ha nem adjátok nekünk ezt vagy amazt, mi nem adunk nektek munkát. Végre az éhség valamennyit rákényszerítené, ép ugy mint ahogy a bibornokok megválasztják a pápát, hogyha bizonyos napok múlva nem tudván megegyezni, kisebb porcziókat kapnak, a társadalmi szervezetek is az éhség hatása alatt kénytelenek volnának engedni túlhajtott igényeik-
