Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-667

6ö'/, országos ülés 19ÍG sokszor csak köpenyege a nők, különösen a vagyonos nők fényűzése és kényelemszeretetének. (ügy van ! ügy van !) s a természet törvénye által rájuk szabott megpróbáltatás alól való kitérésnek. (Igaz! ügy van!) Épen igy az eugénikus szempont, — amint erre is vissza fogok térni előadásom folyamán — szintén más módon volna megoldható. De ez ma csak üres szalmacséplés, mert a háború által okozott iszonyú vérveszteség után a legelkeseredettebb és legkonokabb neomalthuziánista is be fogja látni és érezni fogja, hogy a népesség szaporodásának előmozdítása nagy társadalmi és nagy nemzeti érdek. (Helyeslés baljelől.) Ennek a kérdésnek is vannak mindenféle módjai és utjai. Természetesen összefügg ez elsősorban az erkölcsiség kérdésével, a családi élettel, a szülő és gyermek közti viszonynyal. A gondviselésbe fektetett bizalomnak, az élet megpróbáltatásaival szemben való öntudatos bátorság nagyobb fokának helyreállítása az, ami elsősorban kívántatik arra, hogy a gyermekáldástól ne irtózzanak. Mert azok a bizonyos észszerű megszorítások, eltekintve attól, hogy azok eszközei igen gyakran erkölcstelenek, ezek hamar lecsúsznak az egyke-rendszerig. Már pedig, ha egyszer ebben az irányban megindultak a gondolkozások és a hajlamok, okkor ezen a lejtőn — ezt a tapasztalás mutatja — nincs megállás. Elsősorban tehát erkölcsi probléma ez, de amellett — elismerem — gazdasági probléma is. Elismerem, hogy megoldandó gazdasági probléma az, hogy a gyermekáldás valóban áldássá váljék. Nem ugy, abban az irányban, hogy minden gyermek már olyan vagyonnal szülessék, amely eltartását egész életében biztosítsa, — ez a fonák felfogása az u. n. gazdasági születésű megszorításnak —• hanem útnak legyen indítva azokkal az erkölcsi és szellemi erőtényezőkkel, amelyek képesitik arra, hogy magának megtalálja és megalapítsa ekszisztencziáját és hogy a közviszonyok is olyanok legyenek, amelyek különböző és bőséges kereseti forrásokat nyújtsanak. (Igaz! ügy van! balfdM.) Itt van az összefüggés. Hiába prédikálunk gyermekszaporodást, hiába emeljük ki a gyermekáldást, ha a szülők arra hivatkoznak, hogy nem az ő gyávaságuk, nem az ő fösvénykedésük, hanem a rossz kereseti viszonyok, a kereseti viszonyok egyoldalúsága, a gazdasági életnek nem kellő fejlettsége az, ami miatt ők nem tudják, hogy ma a legjobb nevelés mellett is gyermekeik meg fogják-e találni a megélhetés, a boldogulás útjait. Tehát az általános gazdaság politika, a kereseti viszonyok általános javítása ! Hogy ez mi mindenfélével függ össze, ezt itt ennél az alkalomnál nem akarom bővebben fejtegetni. Aki a mezőgazdaságban nem tud elhelyezkedni, annak meg kell találnia az ipar mezején a maga megélhetését. Ennek folytán az iparfejlesztés, amelynek összes eszközeivel — hiába — csak a gazdasági életüket önállóan berendező nemzetek rendelkeznek, tehát a gazdacpíember 27-én, szerdán. Ml sági létviszonyok gyökeres átalakítása és javítása egyszersmind egyik nyitja a népszaporodási politika helyes irányba való terelésének. (Igaz! ügy van ! a baloldalon.) De hát a születési arányszámnak csökkenése a kérdésnek csak egyik oldala. Mondám, hogy ez az arányszám-csökkenés általános európai jelenség. Hazánkban e tekintetben körülbelül lépést tart ez a csökkenés, bár arányszámban nagyobb, mint pl. Németországban, mert a kiindulópont nálunk egy erősebb szaporodási arány volt. így pl. a születési arányszám 1000 lélek után számítva az 1881—1890-iki átlagot az 1906—1908-iki átlaghoz viszonyítva, csökkent Svédországban 29.1 ezrelékről 25.6 ezrelékre, Angliában 36.2 ezrelékről 20.6 ezrelékre, Németországban 36.8 ezrelékről 32.5 ezrelékre, Ausztriában 37.9 ezrelékről 34.1 ezrelékre, Magyarországon 44 ezrelékről 36.1 ezrelékre. Nálunk tehát a csökkenés majdnem 8 ezrelék. De a nagy különbség ami hátrányunkra ott van, hogy míg a többi, most felsorolt és egyéb államban — legalább azokban, amelyek a kultúrának velünk egyenlő, sőt magasabb fokán állanak — a születési arányszámnak csökkenését nagymértékben ellensúlyozza a gyermekhalandóság csökkenése, addig minálunk a születési arányszám csökkenése mellett a gyermek, de különösen a csecsemőhalandósági arányszám körülbelül stagnál. Ez teszi különösen aggasztóvá nálunk népesedési szempontokból ezeket a jelenségeket. Mig Németországban 1901-ben az egy éven aluli csecsemőknél a halálozás számaránya 27.7% volt, 1913-ban pedig, tehát 12 év múlva, csak 15.1%, vagyis a javulás ebben az évtizedben 12.6 %-nyi, addig Magyarországon azt találjuk, hogy az egész 12 évben, vagyis 1901-től 1913-ig folyton 20% körül fluktuál az arányszám. Némely esztendőben valamivel kevesebb volt, volt olyan esztendő — ez a legkedvezőbb és összefügg a kedvező terméssel — amelyben 18 % volt, de volt olyan esztendő is, ahol felemelkedett 23.1 %-ra. Az utolsó adat 1913-ról 20.1 %. Ennek a két adatnak az egybevetése okozhatja minálunk a legnagyobb aggodalmat, mert ha kulturális jelenség a születési arányszámnak csökkenése, ami felett lehet nagyon vitatkozni, mindenesetre nem lehet vitatkozni afelett, hogy kulturális haladási jelenség a csecsemőhalandóság csökkenése. Mi résztveszünk abban a nagyon kétes értékű kulturális jelenségben, amely a születések arányszámának csökkenésében áll, de nem veszünk részt abban a másikban, amely a csecsemőhalandóság csökkenése által pl. Németországban, megközelitőleg kiheveri az általános létszaporodás szempontjából a születési arányszám csökkenését. Tehát itt igen nagy bajjal állunk szemben, olyan bajjal, amely égető orvoslást igényel. (Igaz ! Ugy van ! baljelől.) A kép kiegészitéséül meg kell említenem a háborús változásokat is, amelyek e tekintetben beállottak és amelyekben csak egy aggasztó jelenséget látok. Hogy a születések arányszáma 50%-kal lement a háborús esztendők alatt,